Véget ér a féktelen spekulánsok aranykora
Ma születhet döntés a shortolás korlátozásáról, különböző lapértesülések szerint ugyanis az amerikai pénzügyi felügyelet, a SEC elé ma kerülhet szavazásra a szabály, amit a Bloomberg információi alapján az öt bizottsági tag többsége elfogadhat. (A shortolók az adott részvény, értékpapír árfolyamának esésére játszanak, akkor keletkezik profitjuk, ha az esés bekövetkezik – a szerk.) Az új szabály szerint ha egy részvény árfolyama 10 százaléknál nagyobb mértékben esne, akkor a short csak a legjobb ajánlat feletti árfolyamon kerülhetne végrehajtásra - írja a Portfolio.hu. A Reuters forrásai azonban hozzátették, hogy a szabály változhat, még a mai ülés előtt is.
Az új szabály a 2007-ben eltörölt, úgy nevezett "uptick" shortolás egy változata. Az uptickben való shortolás 70 éven keresztül érvényben volt az amerikai tőzsdén, és annyit jelentett, hogy a shortos által kezdeményezett tranzakcióval nem lehetett újabb mélységek felé ütni a részvények árfolyamát, meg kellett várni, amíg egy vevő az úgynevezett uptick során kivette ezen ajánlatot. A szabályozás garantálta, hogy a shortosok nem tudják átvenni a piaci trendek alakítását.
A Bloomberg úgy tudja, hogy a SEC elnöke, Mary Schapiro támogatja a shortolás korlátozását, mert véleménye szerint növeli a befektetők bizalmát, valamint a két demokrata bizottsági tag, Elisse Walter és Luis Aguilar is mellé áll. A két republikánus tag, Kathleen Casey és Troy Paredes szerint a korlátozásból származó hasznok nem fogják ellentételezni a negatív tényezőket.
Sokan a shortolást okolták azért, hogy az amerikai gazdaság még mélyebb válságba süllyedt a Lehman Brothers bukását követően, ugyanis tovább nyomták lefelé a bankrészvényeket. Az esés megfékezése érdekében az amerikai pénzügyi felügyelet 2008 szeptemberében átmenetileg megtiltotta 1000 pénzügyi papír shortolását.
Tavaly Nagy-Britanniában is betiltották egy ideig a shortolást. Nálunk 2009 elején az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc is belengette ennek a lehetőségét, azonban nem lett belőle semmi.