Az Andersen annyira megégette magát az Enron-botrányban, hogy nagy ügyfelei sorban bontanak vele szerződést. Szakértők szerint a cég egyetlen esélye, ha valamely versenytársa megveszi, de a kompromittálódott nevet senki sem akarja megtartani.
Darált de nem bűnös?
Az ügyészek csütörtökig adtak határidőt az Andersennek, hogy a cég ismerje el, bűnös az igazságszolgáltatás félrevezetésében. Nehezen tűnt elkerülhetőnek, hogy a könyvvizsgáló ezt megtegye, hiszen korábban már elismerte, hogy houstoni irodájában bizonyítékokat semmisített meg. A New York Times online kiadása szerint viszont az AA úgy döntött, nem vallja magát bűnösnek az ügyben.
A lap úgy tudja, a döntést néhány órával az igazságügyi szervek ultimátumának lejárta előtt hozták meg a cégvezetők. A vállalat ügyvédei az igazságügy-minisztériumnak eljuttatott levelükben a "kormányhatalommal való durva visszaélésnek" nevezték az AA elleni fellépést.
Mi lesz utána?
Ugyanezek az ügyvédek a New York Times szerint közben elismerték, hogy nem csak a houstoni irodában, hanem legalább két további helyszínen is folyt iratmegsemmisítés.
Az Arthur Andersen agóniája annyira nyilvánvaló, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) puhatolózó tárgyalásokat kezdett a legnagyobb könyvvizsgálókkal arról, hogy a piac hogyan tudja majd kezelni az AA összeomlása utáni helyzetet.