A minisztérium közölte, hogy a vádesküdtszék már korábban döntést hozott a vádemelésről, de ezt a céggel való esetleges megegyezés reményében visszatartották.
A könyvvizsgáló szerint a kormányzat visszaél hatalmával
A vádemelést azt követően jelentették be, hogy az Andersen a múlt csütörtöki határidőig nem volt hajlandó beismerni bűnösségét az igazságszolgáltatás akadályozásában.
Az Andersen elutasította a vádakat és a kormányzati hatalommal való visszaélésnek nevezte a büntetőeljárás megindítását.
A felső vezetés mit sem tudott a dolgokról
A cég korábban ugyan elismerte, hogy houstoni kirendeltsége megsemmisített bizonyos dokumentumokat ügyfelével, az Enronnal kapcsolatban, de állítása szerint ez nem a felső vezetés utasítására történt.
Az Andersen egyúttal azt is közölte, hogy nem áll szándékában csődvédelmet kérni.
Az Andersen még a várható vádemelés előtt szeretett volna fúziós megállapodásra jutni riválisai valamelyikével, de terve meghiúsult: az Ernst & Young, illetve a Deloitte & Touche még a vádemelés előtt nyilvánosan elállt attól, hogy megvegye a világ ötödik legnagyobb könyvvizsgálóját.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon