A rendező az a Penelope Spheeris, akinek legismertebb munkái az Ufo Abductions című tévéfilm, a Nyugati civilizáció alkonya című dokumentumfilm a 80-as évek Los Angeles-i punkjairól, illetve a Wayne's World első része. A film nem foglalkozik a bukást követő vizsgálatokkal és politikai harcokkal: " A történet az amerikai álom összeomlásáról szól. Emberi történet, vicces és tragikus" - nyilatkozta Alys Shanti producer.
A Fox mozdult elsőként a történetre
A botrány kitörése után először a Fox Entertainmenthez tartozó FX kábelcsatorna jelentette be, hogy filmet készít a világ legnagyobb csődjéről. A csatorna azonban saját bevallása szerint alapos munkát akar végezni.
"Komoly filmet készítünk, tehát nem akarjuk a dolgot elsietni. Nagyon sok mindent kell még tisztázni ahhoz, hogy összeálljon a teljes történet" - közölte John Solberg, az FX pr-menedzsere. A Fox története Sherron Walkins beszámolója alapján készült - az Enron fejlesztési igazgató-helyettese volt az első, aki figyelmeztette főnökét és az Andersent, hogy a könyvelési praktikákból komoly botrány lesz.
Az NBC már bejelentette, hogy megfilmesíti a bennfentes kereskedéssel vádolt népszerű médiaszemélyiség, Martha Stewart történetét is.