Hogy működik az államkapitalizmus?

Egy chipeket gyártó cég kínai egységének bővítéséről döntött. A tervezett beruházásért azonnal verseny indult a tartományok között, de nem az Európában is megszokott módon: nem pusztán kedvezményt vagy új utat ígértek, két tartományban is állami pénzből konkrétan felépítették a gyárat. A "befektető", akinek így voltaképpen egy fillérjébe sem került a kapacitásbővítés, így választhatott a két, egyenként másfél milliárd dolláros költséggel felhúzott gyár közül, a másik természetesen feleslegesen épült és üresen áll – a szinte hihetetlen történettel a Concorde értékpapírcég ázsiai tanulmányútról hazatért vezetői szolgáltak, akik úgy érezték, muszáj saját szemükkel is megnézniük, hogyan is működik a világgazdaság utóbbi években meghatározóvá vált, 10 százalék feletti növekedést produkáló gazdasága.

Mennyi is annnyi?

És akkor máris két pontosítás: nem néhány éve, hanem több évtizede növekszik bődületes ütemben a kínai gazdaság, csak a világ az utóbbi években elért szintek után kapta fel a fejét. És nem is tíz százalékkal növekszik, a statisztikák ugyanis - mint később látjuk, minden területen - csalnak. Ez esetben ugyan alálőnek, szinte minden nemzetközi kimutatás szerint valamivel a közölt 10 százalék feletti mértéket is meghaladhatja néhány százalékkal a bővülés - mondta Samu János, a Concorde makroelemzője. Ugyanakkor részben éppen a fent említett példában is szereplőhöz hasonló patyomkin gyárak miatt a növekedési ütem a későbbiekben potenciálja alatt teljesíthet.

Nem érdekli őket a profit

Nem ez az egyetlen gond a távlati növekedéssel: a kínai beruházások több mint felét az állam, állami vállalatok valósítják meg. Ezek hatékonysága messze elmarad a piaci, magánkézben levő cégekétől, akkor is, ha működnek: az állami vállalatok fő célja ugyanis nem a profit, hanem az állami politikai irányvonal, a hatalmi elit fenntartása. Ezt pedig a minél gyorsabb, akár látszólagos, vagy irracionális növekedés, és a foglalkoztatás növelése, a munkahelyteremtés szolgálja: a másfél milliárdos kínai lakosságból ugyanis mintegy egy milliárd ember még mindig vidéken, minimális munkalehetőséggel körülvéve, mindennapos megélhetési gondokkal küzdve él.

Egyre többen igyekeznek így - ha egyáltalán lehetőség adódik - a városokban és azok környékén fejlődő iparban elhelyezkedni, keresetük - egy cipőgyári munkás havi 100-120 dollárt, azaz 18-20 ezer forintot keres - jelentős részét pedig az otthon maradt családtagok támogatására fordítani.

Illetve félre tenni: a világot lenyűgöző gazdasági növekedésben a belső fogyasztás ugyanis szinte alig játszik szerepet, a GDP döntő részét az export és a beruházások adják. A kínaiak igyekeznek félretenni, még a többségre jellemző minimális fizetésekből is: kell ugyanis az oktatásra, az egészségügyre, a nyugdíjra - mondta Szabó László, a Concorde vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy az egyik utolsó szocialista államban mindez nincs ingyen. Vagyis papíron persze igen, de mégsem: az egészségügyben hálapénzt kell fizetni, a közoktatásban való részvételt a tankönyvek ára és egyéb járulékos költségek teszik drágává, nyugdíjrendszer pedig sokak számára tényleg nincs.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a nyugdíjrendszer voltaképpen csak a városi, bejelentett munkával rendelkezőket fedi le. A kényszerű öngondoskodás azonban rájuk is jellemző: a kínaiak többsége egyszerűen nem hiszi el, hogy negyven százalékos nagyságrendű járulékaiból valaha is visszakap egy fillért, így magának is spórol, és csak a legszükségesebbre költ.

Negatív kamatok

A megtakarításaikat azonban - bár ezt már kevesebben tudják - szintén nem érezhetik biztonságban. Kínában hivatalosan 3 százalék az infláció, ennél minden, a Concorde-os vezérkar által felkereset elemző, üzleti szakember lényegesen magasabb rátát tart reálisnak.

Még a hivatalos inflációhoz képest is negatív reálkamatszint van, a bankok 1,5 százalékot fizetnek a náluk elhelyezett pénzekért. A döntően szintén állami kézben levő pénzintézeti szféra talán így próbálja reménytelenül kiegyensúlyozni a rossz hitelállományokat. Ennek horribilis mértéke részben az állam irányította gazdaságnak köszönhető, a jegybank jelzi, melyek a preferált, hitelezendő szektorok, így egy-egy hiteldöntésnél nem feltétlen mérvadó egy vállalkozás megtérülési mutatója. A rossz hitelek állománya még a hivatalos kínai adatok szerint is a GDP közel 37 százalékára rúg a bankrendszer egészét tekintve, de a nemzetközi szakértők szerint a 50 százalékot is meghaladhatja. Egy fejlett országban ugyanez az arány öt százalék környékén van - azaz, Kínában a pénzügyi szektor válsága fenyeget.

Tőzsdekrachnak jönnie kell

Nem egyedül: az a kérdés, hogy tőzsdekrach lesz előbb, vagy ökológiai katasztrófa, mondta Jaksity György, a Concorde elnöke, de szerinte mindkettő elkerülhetetlen. A környezetszennyezés a nagyvárosokban ugyanis olyan mértékű, hogy sokszor a legmagasabb pontokról, tiszta időben is csak néhány kilométeres a látótávolság, egyes iparterületeken pedig télen a szmogtól nem is látják a napot.

A világ legjobban teljesítő tőzsdéje volt az elmúlt évben a sanghaji, melynek indexe a tavalyi 1500 pontról az idén már 4000-es magasságba emelkedett. Egyik fűtőereje persze éppen újdonsága, illetve az, hogy a kizárólag kínaiak számára elérhető börze a lakosság számára egyben a 1,5 százalékos kamatszintet kínáló betétek szinte egyetlen alternatívája, és így ömlik a pénzt. A tőzsdei cégek 75 százaléka direkt vagy közvetett módon állami tulajdonban van, és ahogy a makroadatokat, úgy a cégek mérlegét is előszeretettel hamisítják meg a vezetők. Kínai pénzügyi szakemberek a Concorde vezetőinek azt mondták, erős fenntartásokkal kell kezelni a mérlegadatokat.

A sanghaji tőzsdén jegyzett cégek egy részének részvényeit Hong-Kongban is lehet jegyezni, itt csak külföldiek kereskedhetnek velük: a sanghaji börze túlértékeltségét jelzi – emelte ki Jaksity György –, hogy egyazon cég részvényei jelentősen eltérő árfolyamon mozognak a két börzén.

Lassú reformok

Ha mindez így van, nem fenyeget totális összeomlás? - kérdeztük a Concorde-vezetőket. A rövid válasz: "nem, de veszélyek vannak". Az állami irányítás is felismerte a reformok szükségességét, mind az egészségügyi ellátásban, mind a nyugdíjrendszerben, és vannak törekvések ezek lassú elindítására. A kínai növekedés egyik tartaléka ugyanis éppen a belső fogyasztás élénkülése, az óriási piac vásárlóerejét azonban csak akkor lehet kihasználni, ha az emberek úgy érzik, biztonságosan költhetnek.

Ugyanakkor óriási tartalékokat halmozott fel az ország, hiszen a fejlett világ gyártója lett: a GDP-t tápláló export révén hatalmas valutatartalékai már a dollárt fenyegetik, mivel a nem konvertibilis jüant nem hagyják felértékelni. (Ha Kína hatalmas tartalékait egyszerre piacra dobná, a dollár árfolyama szakadéknak indulna). A Concorde vezetői eszmecseréik alapján úgy vélik: az ázsiai ország nem is fogja engedni évi 4-5 százaléknál nagyobb mértékben felértékelődni a piac által ennél jóval többre tartott jüant, ez pedig továbbra is nagy biztonságot jelent.