Hosszú évtizedek menedzsmentgondjai után a világ egyik legnagyobb gyorsétteremlánca fejlődésnek indulhat. Miután a Wall Streeten stabilizálták a céget, a vezetés a tengerentúli piacokra irányíthatja a figyelmét, hogy csökkentse a különbséget önmaga és a piacvezető McDonald's között.
Lassan, de biztosan
Elemzők szerint a külföldi terjeszkedésnek van értelme, mert az amerikai piac túlságosan telített a gyorsétteremláncokkal. Arra is figyelmeztetik a vállalatot, hogy külföldön is találkozhatnak erős versenytársakkal, illetve alkalmazkodni kell a helyi piacok sajátosságaihoz. Már az első megjelenéskor sikeresnek kell lenni, mert ha elveszítik az üzletet, még egyszer nem tudják megnyerni a fogyasztókat - figyelmeztet az egyik szakember.
A Burger King vezetői lassú terjeszkedést terveznek az Egyesült Államokon kívüli területeken. Leginkább azokban az országokban fognak új éttermeket nyitni, ahol már megvetették a lábukat és sikereket értek el. Ilyen Európa és Latin-Amerika. Számításaik szerint legalább egy évtized kell, hogy megközelítsék amerikai üzeteik sikerét.
Azt is elismerik, hogy még a terjeszkedés végén is messze a McDonald's mögött lesznek. A McDonald's majdnem annyi nyereséget termelt tavaly csak Európában, mint a Burger King az Egyesült Államokban, úgyhogy van mit behozni.
Helyi különlegességek
Mielőtt a cég megjelenne egy piacon, részletes kutatásokat végez a fogyasztói szokásokról, és alkalmazkodik ezekhez. Törökországban a forgalom húsz százalékát a házhoz szállítás adja. Mexikóvároban pedig, ahol eleve nagyon kevés a parkolóhely, külön személyzetet vettek fel arra, hogy beparkoljanak az ügyfelek autóival.
A menük összeállításában is vannak különbségek. Azon túl, hogy majdnem mindenhol használják a helyi önteteket, Kínában például csontos (nem filézett) csirkeburgert is rendelhetnek, Dél-Koreában pedig a rákburger a népszerű. A lényeg, hogy az amerikai ízeket elegyítsék a helyiekkel.
Kultúra és politika
A vállalat vezetése szerint az amerikai kultúra elválik az amerikai politikától. Amit a gyorséttermi kultúra képvisel, az elfogadható a fegyorsult világban - állítják a Burger King vezetői. Manapság az egész világon megváltozott a családmodell, mindkét szülő dolgozik, egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem otthon esznek.
Az üzlet és ezzel a terjeszkedés lényege, hogy megtalálják a megfelelő partnereket, megtartsák az alapvető értékeket, elkápráztassák a gyerekeket, gyorsan szolgálják ki a vendégeket. Jelenleg 11 201 éttermük van, ebből 7483 az Egyesült Államokban és Kanadában, 2198 Európában, Közel-Keleten és Afrikában, 625 Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben, 859 Latin-Amerikában. A tervek szerint az idén 380 éttermet nyitnak világszerte.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
1 órája
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
3 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
5 órája
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
3 órája
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása
Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.
március 18., 06:53
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
2 órája
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Címlapon
Nézőpont Intézet: teljesen egyetértenek egy kérdésben a Fidesz és a Tisza szavazói
Jöhet a szigorítás.
2 órája
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
23 perce
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32