Paulina
16 °C
20 °C

Bukni fog a szerelmes Wolfowitz

2007.05.16. 10:29
A Világbank 24 tagú igazgatótanácsa csütörtökön ül össze, hogy eldöntse, távoznia kell-e tisztségéből a 2005-ben kinevezett Paul Wolfowitznak. A Fehér Ház bár látszólag még támogatja a szerelmes elnököt, a Bush-adminisztráció legutóbbi megnyilvánulása azonban a lapok szerint már azt jelenti, készek elengedni Wolfowitz kezét.

A Bush-adminisztráció kedden kihátrált Paul Wolfowitz mögül, lehetővé téve neki, hogy önként lemondjon, ha a Világbank 24 tagú bizottsága úgy dönt, nem alkalmas a szervezet vezetésére, írja a New York Times. A Fehér Ház szóvivője úgy nyilatkozott, Wolfowitz sok hibát követett el, de ezek nem olyan súlyúak, hogy ki kellene rúgni őt. Tony Snow azonban hozzátette, minden lehetőséget számba vettek.


Wolfowitz

A Világbank elnöke kedden személyesen is megjelent a 24 tagú testület előtt, hogy megvédje magát. Wolfowitz alkalmasságát azután kérdőjelezték meg, hogy kiderült, előléptetése után nagyobb fizetést adott barátnőjének, mint amekkora a pozíciójából adódóan járt volna neki. A botrány egy hónappal ezelőtt robbant ki. Azóta a Világbank elnöke bocsánatot kért, de ez nem nyugtatta meg alkalmazottait.

A most összeült bizottságnak megvan a joga ahhoz, hogy eltávolítsa Wolfowitzot. A Világbank elnöke saját védelmében azt mondta, a még van lehetőség, hogy nagyobb baj nélkül megoldódjon az ügy. Az igazgatótanács csütörtökön hozza meg a végső döntést elnökéről, tudósít a BBC Online.

A Világbank elnökének lemondását több fórumon követelték már. Két hete a szervezet 42 vezető tisztségviselője nyílt levélben fordult Wolfowitzhoz, hogy a Világbank méltóságának megőrzése érdekében távozzon. Néhány nappal később az Európa Parlament is lemondásra szólított fel, és felkérték az uniós vezetőket, hogy a következő EU-USA csúcson gyakoroljanak nyomást Washingtonra.