Nyugtalanító a nyugalom Muraföldén

2018.08.05. 22:24
10 hozzászólás

Már vagy egy félórája tekerek és egyetlen autó sem húzott el mellettem. Kezdem kényelmetlenül érezni magam, hogy talán lemaradtam a kijárási tilalom kihirdetéséről vagy lemérgeztek két falut. Szinte nyugtalanító az a nyugalom, amit a földrajzilag nem is létező Muraföldén lehet érezni.

Magyarországon tök jókat lehet bringázni, ezt elég sok túrázó is bizonyítja, de azért még van hová növekedni a kerékpáros turizmusnak. A külföldi turistákra is lehet lőni, akikhez színes magazinokon és honlapokon vezet az út. Több tízmillióért lehetne hirdetéseket vásárolni itt, de egyelőre egy másik módszerrel próbálkoznak a turizmussal foglalkozó állami szervezetek. Meghívnak és vendégül látnak pár szakújságírót mindenféle országból, akik aztán vezetett túrákon ismerik meg Magyarország előnyös oldalát. Aztán remélhetőleg szép cikkek és képek születnek minderről. Végsősoron olcsóbban, mint amennyibe a reklámok kerülnének.

Legutóbb Zala megyében tekert a nemzetközi csapat, az első két nap Zalakaros környékén bringáztak az újságírók, ahol persze a fürdőket is kipróbálták, csatlakozott hozzájuk, Gilberto Simoni Giro d'Italia-győztes is, aki meg nem nagyon tudott betelni a kápolnapusztai bivalyokkal. A túra második fele még nyugatabbra, a határszélhez közel vezetett, a Gyűrűk urába is beillő nevű Muraföldén.

A térképen hiába is keresnénk Muraföldét, nem létezik ilyen tájegység, mesterségesen rajzolták meg a határait, most próbálják meg turisztikai brandként eladni a Nagykanizsa és az Őrség közötti fekvő területet. Ha a térképre nézünk, láthatjuk, hogy tele van, -földre, vagy -földére végződő településekkel, innen a név egyik fele, a Mura meg ott folydogál a határszélen, mint összekötő elem.

A mi túránk a magyar olajipar őshazájából, Lispeszentadorjánból indult. A 1930-as években itt és Bázakerettyén fúrták az első kutakat, de ma már csak egy-két működő kút emlékeztet erre, a kijárt, kátyús utak pedig az erős teherkocsi-forgalomra. Az első néhány kilométerünk élénk mutogatással telik, bolyban tekerve próbáljuk jelezni az úthibákat, de néhány így is kikerülhetetlen. Aki sokat bringázik, az nem nagyon akad fent ezen, több nyugat-európai újságíró is mondja, nem kell szégyenkezni az útjaink miatt, elfogadhatóak. Ahogy fentebb is említettem, autók alig-alig zavarnak meg minket, nincs itt kijelölt bringaút, de ilyen gyér forgalom mellett nincs is szükség rá.

Átgurulunk Lispeszentadorjánon és Kiscsehin, majd jön egy hosszabb kaptató, egy erdészeti úton Tormafölde felé vesszük az irányt. Fölöttünk összeborul az erdő, jól esik a bükkös árnya a hőségben, de elég furcsa, hogy a nyár közepén is favágókba ütközünk. A helyiektől tudom, hogy mostanában egyre nagyobb részeket tarolnak le az erdőkből, sokasodnak a tarra vágott domboldalak, pedig pont ezek jelentik, jelentenék az egyik vonzerőt. Egy megnyugató lejtőzés után Tormaföldén ismét mászás következik, a falu fölött magasodó, szigetszerűen kiemelkedő Szent János-hegyről remek a kilátás a Kerka völgyére és a két szomszédos ország hegyeire. A falu neve alapján a tormát keresnénk, de egy másik növény hozhat kiugrási lehetőséget, a szőlők között közel négy hektáron termelnek fügét is. Van elég napfény és a magaslat miatt a fagyveszélytől sem kell tartani. Egyre többen állnak rá erre, ipari méretekről még nem beszélhetünk, de a gyümölcsöt tudják értékesíteni, lekvár formájában mi is megkóstolhattuk túrófánkkal. Bárki más is számíthat erre, de beesni csak úgy nem lehet, egyeztetni kell valamelyik helyi bor- és vagy fügetermelővel.

Tormafölde után Szécsisziget következik, ahol a Kerka egyik megmentett vízimalmát nézhettük meg, itt már el is kapott az Egymillió lépés Magyarországon-hangulat. Egy-egy történeti emléket bármelyik kis falu rejthet. Az 1950-es évekig több mint száz malom volt a Kerka-völgyében, de aztán a szeszélyes vízjárás miatt jött a szabályozás, víz nélkül maradtak a malmok,és jó részük el is pusztult. A szécsiszigetit építészek vették meg és egész szépen helyrehozták az épület szerkezetét, de kár, hogy a vízkereket még nem újították fel.

A magyar South Forkkal szemben egy szép levendulás vár minket Csömödér határában. A füge mellett egy újabb példa, hogy a jól megszokott mezőgazdasági termények mellett érdemes valami mással is próbálkozni. A levendulás pedig tökéletes Insta-képek készítésére is alkalmas lehet. Bele lehet ülni a nagy kékségbe is.

Ezután elég tempósan tekerünk a lipsei szállásra – elvégre olyan túrán vagyunk, ahol az országúti bringaversenyzőkhöz hasonlítunk, pakkok nélkül hasítunk az aszfalton – legyűrjük lendületből az emelkedőket. A Murafölde ezért is jó a nagy nyugi és a változatos táj mellett, nem annyira edzett bringások is elvannak, nincsenek több kilométer hosszú, fullasztó szerpentinek, de pont annyira hullámos a terep, hogy nem lehet unatkozni

Délután aztán a térség gyenge pontjával is szembesülök, a nagy nyugalom nemcsak az isten háta mögöttségiséggel magyarázható, hanem az elnéptelendő, elszegényedő, megroggyanó falvakkal is. Boltok, büfék, kocsmák alig vannak, és azok sincsenek túl sokáig nyitva. Aki itt akar turistáskodni, az jobb, ha készül erre. Éles kontraszt, hogy ugyanakkor Bázakerettyén működik a magas gasztronómiában utazó Bone Chance étterem is, és a környéken pincéket is lehet látogatni, leghíresebb talán a Bussay család csörnyeföldi pincészete. Persze a bringát ezekben az esetekben talán okosabb otthon hagyni.

Túránk második napján elhagyuk Muraföldét, ehhez le kellett gyűrni pár dombot, a börzöncei, 15 százalékos meredekségű emelkedő egy belgiumi tavaszi klasszikus verseny falának is beillett volna, de utána jóleső volt a száguldás. A nemrég itt haladó Tour de Zalakaros nyomai is láthatóak még az aszfalton, ahogy a nagy versenyeken, itt is teleírták nevekkel.

Nagyjából negyven kilométer után stoppolunk le, Magyarszerdahelyen frissítünk a Héthatár Kecskefarmon. Egy halom különleges kézzel készített kecskesajt vár ránk, - a francia újságírók is csettintenek, még ők sem ettek ilyesmit – de az ízélmény mellett legalább olyan izgalmas, hogy amolyan Noé bárkájában érezhetjük magunkat. Szajkó és páva rikácsol a kertben, tucatnyi kismacska szaladozik a lábunk között, akiket a pulikutya sem tesz helyre, aztán az már csak a ráadás, hogy egy póni is befarol közénk a csikójával. Nehéz is elindulni ebből az idillből, de a külön nekünk készített dödölle jó motivációnak tűnik.

Nagykanizsán vágunk át – itt már ajánlatos a bringautat is használni – , hogy Kisrécse művésztelepére fussunk be. Ludvig Zoltánék elég varázslatos helyet teremtettek a Kendlimajorban, nyáron leginkább gyerekektől hangos a hely, de a világ minden tájáról járnak ide kortárs képzőművészek, hogy aztán rá lehessen csodálkozni a poszt posztmodern bizarr alkotásaira. Ahogy mindenhol, Ludvig Zolánt is arról kérdezem, hogy oké, hogy mi most egy leszervezett túrával érkeztünk, de van-e esélyem egyszeri bringásként, csak úgy bejönni a művésztelepre. A válasz igen, úgyhogy érdemes kerülni Kisrécse felé. Ha szerencsénk van még a gyerekekkel együtt is reszelhetünk szobrot falazó elemekből.

20180619 154750

Irma néni nem a Kendlimajor állandó tartozéka, de most a mi kedvünkért itt főzött a sztárséf státusban lévő idős nő tradícionális zalai ételnek számító dödöllét. A krumpli alapú étel szalonnával, pirított hagymával és tejföllel leöntve kitölti a gyomrot, szerencse, hogy nekünk sem kell már utána bringára szállni. Igazi zalai ízekkel ér véget a túra.

Elég sokat bringázom az ország különböző tájain, és mindig az a tanulság, hogy az elsőre nem túl izgalmasnak tűnő tájak is tartogatnak meglepetéseket. Ha csak úgy odatévedünk valahová, nem biztos, hogy meg is találjuk ezeket, Muraföldén is érdemes megkérdezni a helyieket, vagy vezetővel bejárni. Ott még csak kiépülőben van a turizmus infrastruktúrája, nincs túl sok szállás sem a falvakban, de például Lispeszentadorjában a bringások számítanak célközönségnek, sok tippet, útvonalajánlatot lehet kapni a mi bázisunkként is szolgáló Rejtek vendégházban. A Kis-Balaton és Zalakaros térsége már elég jól bejáratott kerékpáros szempontból is, ott a kevésbé nomád körülményeket kedvelők is jól érezhetik magukat, és a sokcsillagos hotelek között is lehet válogatni, de legnagyobb nyugit mégis csak az erdőben tekerve lehet megkapni.

A túra a nagykanizsai és a zalakarosi önkormányzat támogatásával valósult meg, de a cikk teljes egészében szerkesztőségi tartalom, készítésére az említett szervezetek semmilyen befolyással nem bírtak.