Ötszörösére nőhet az e-bringák iránti kereslet

2020.11.19. 18:21

Megoszlik a bringások  véleménye az  elektromos kerékpárokról, pedig szó nincs arról, hogy az innovatív eszköz elvenné a tevékenység által nyújtott élményt. Az e-bringák népszerűsége a koronavírus-járvány alatt is érezhetően emelkedett, amire csak ráerősíthet a most induló állami támogatás. Varga József, a Kerékpárguru alapítója szerint nem kizárt, hogy az elkövetkező időszakban ötszörösére nő a kereslet irántuk, ugyanakkor mindenkinek azt javasolja, hogy amint módja lesz rá, éljen a pályázat lehetőségével, mert a legtöbb gyártó készlethiánnyal küzd.

Az elektromos kerékpárokkal kapcsolatban nincs egységes álláspont a bringások körében, ugyanis egy részük tévesen azt hiszi, hogy ezeknek a járműveknek nincs hozzáadott értékük a kikapcsolódáshoz. Az eszköz ugyanakkor csak rásegítést biztosít a tekeréshez, aminek mértékét szabályozni lehet.

Varga József, Magyarország egyetlen bringaszakértő youtubere szerint az elektromos kerékpár valójában új távlatokat nyit, hiszen aki eddig megtett 20 vagy 30 kilométert a hegyekben, az most akár ennek a dupláját is képes letekerni, ezáltal kétszer annyi utat is be tud járni.

Az elektromos kerékpározás élményfoka ugyanolyan, mint a hagyományosé. Viszont azok számára is tökéletes választás, akiknek semmilyen állóképességük nincs, adott esetben tíz éve nem is tekertek, és pár méter után kifulladva szállnának le az eszközről. Ezzel rögtön el is vesztenék a motivációjukat, de az elektromos bringa hozzáadja azt a plusz erőt, ami a sportolónak már erején felül lenne

– magyarázta a Kerékpárguru alapítója.

Kapcsolódó

Támogatást kaphatnak magánszemélyek elektromos kerékpár vásárlására

Az októberben induló pályázaton a jármű árának felét lehet elnyerni az innovációs minisztériumtól.

Állami támogatás két feltétellel

Varga József felhívta rá a figyelmet, hogy a kormány az egészség- és környezettudatosság jegyében állami támogatást írt ki elektromos kerékpárok beszerzésére. A pályázati lehetőség november 23-án indul és egészen jövő év október végéig tart majd, kizárólag természetes személyeknek.

A pályázat a pályázati portálon keresztül nyújtható be, ügyfélkapus azonosítást követően, az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával. Az a két feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen magyarországi lakóhellyel és legalább három hónapos munkaviszonnyal, mivel az is egyfajta cél, hogy az alternatív munkába járást erősítsék.

Elektromos kerékpárral parkolóhelyet sem kell keresni, szmogot sem generálunk, ráadásul a használója nem is izzad meg, mire beér a munkahelyére. Kényelmesen oda tud érni időben, és a dugók is elkerülhetők

– érvelt Varga József, hozzátéve, hogy az elektromos kerékpárok piaca dinamikusan nő, az eszközök pedig folyamatosan egyre jobb és jobb kapacitással rendelkeznek. A töltöttségüket és ezáltal a használati idejüket sok minden befolyásolja, a kerékpáros súlyától kezdve, a szembeszélen át, az útvonalon található emelkedőkig. Az sem mindegy, hogy az ember egy úton hányszor áll meg és indul újra, de általánosságban elmondható, hogy egy töltéssel akár 100 kilométert is le lehet tekerni.


Készlethiány van

Egy ideje Magyarországon is kezdik megismerni az emberek az elektromos kerékpárokat, de Németország ebben élen jár. A Kerékpárguru alapítója szerint az állami támogatás jót fog tenni a népszerűsítésnek, és akár ötszörösére is nőhet a kereslet irántuk.

Kerékpár szinte minden családnál megtalálható hazánkban is, de a koronavírus-járvány miatt még nagyobb szerepe lett a hétköznapokban. Az emberek biztonságban tudnak vele közlekedni

– emelte ki a szakember, aki szerint a forgalmazók nem voltak felkészülve ennek a megnövekedett igénynek a kielégítésére, így sok kerékpártípus teljesen elfogyott. Egy-két gyártónál arra is van esély, hogy jövőre sem tudják utolérni magukat. Ezért azt javasolja mindenkinek, aki igénybe szeretné venni a pályázatot, hogy az elején lépjen, mert könnyen elképzelhető, hogy különben lemarad a méretére szabott típusról.