Pénteken vagy szombaton temetik a pápát

2005.04.03. 23:37
A világ számos országában megemlékeztek vasárnap II. János Pál pápáról, aki szombaton késő este vatikáni rezidenciáján hunyt el hosszú betegség után. Az egyházfő holtteste hétfőtől megtekinthető a római Szent Péter-bazilikában, hétfőn és kedden este tizenöt percen át harangoznak a magyar templomokban.

Vasárnap a római katolikus egyházi és az olasz állam tisztviselői tették tiszteletüket II. János Pál pápa (Karol Jozef Wojtyla) holttesténél, amelyet a vatikáni palotában helyeztek el, felravatalozása hétfőn történik a Szent Péter bazilikában.


Vasárnap a világ vezetői és emberek ezrei gyászolták a több mint egymilliárd hívőt számláló egyház vezetőjét, aki nyolcvannégy éves korában, huszonhat évnyi pápáskodás után hunyt el szombaton este tíz órakor.

II. János Pál haláláról bővebben >>>

A vatikáni palotában fekszik a pápa

A pápa holttestét fehér ruhába és karmazsin palástba öltöztették, mialatt a római Szent Péter téren szabad téri gyászmisét tartottak. A Vatikánban kilencnapos gyászt rendeltek el.

A magyar hívők a budai Mátyás-templomban és a Szent István-bazilikában gyülekeztek vasárnap. Hétfőn ünnepélyes requiemet tartanak hétfőn a budapesti Szent István-bazilikában. Az eseményre meghívták a közjogi méltóságokat, a magyar kormány, a diplomáciai testület, a testvéregyházak küldötteit, a magyar püspöki kar tagjait is.


Klikk a képre!
Tizenöt perces harangzúgás

Erdő Péter bíboros a fővárosi templomokban a hétfői, a vidékiekben a kedd esti harangszó után 15 perces harangozást rendelt el.

Beszámoló a bazilikából >>>

Akár péntekre vagy szombatra is halasztódhat a pápa temetése az olasz média vasárnap esti jelentése szerint. Egyelőre nagy a bizonytalanság, végleges döntés a hétfőn délelőtt 10 órakor a vatikáni palotában összeülő illetékes bíborosok tanácskozásától lehet várni. A Vatikán vasárnap adta ki a pápa halotti bizonyítványát először ismerve el, hogy az egyházfő Parkinson-kórban szenvedett.

A halál beálltának okai >>>

Mise a Szent Péter-téren

A nemzedékek óta pápák bebalzsamozásával foglalkozó római Signoracci-családot bízzák meg azzal, hogy felkészítse II. János Pál holttestét a többnapos közszemlére tételre.

A pápa bebalzsamozásáról >>>

Vasárnap a Vatikán második embere, Angelo Sodano kardinális tartott requiemet a Szent Péter-bazilikában, ahol felolvasta II. János Pál utolsó üzenetét is az összegyűlt zarándokoknak, miszerint: "A szeretet megtéríti a szíveket, és békességet ad."

Gyászol a világ

Mécsesek Krakkóban
Krakkóban gyűlnek a mécsesek
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Lengyelországban egészéjszakás virrasztást tartanak, a Föld legnagyobb katolikus populációjával rendelkező Brazíliában hétnapos gyászt rendeltek el, az ázsiai Fülöp-szigeteken és a kommunista Kubában félárbocra engedték a zászlókat, a földrengés sújtotta Nias szigetén az emberek közös misére gyűltek össze.

Helyszíni riportunk Krakkóból >>>

A világ vezetői közül elsőként George Bush amerikai elnök szólt a nyilvánossághoz, és "a béke és a szabadság védelmezőjének" nevezte II. János Pált. Jacques Chirac francia államfő részt vett a párizsi Notre Dame-ban tartott misén, Tony Blair brit kormányfő elhalasztotta tervezett bejelentését a királynőnek a parlament feloszlatásáról.

Karol Jozef Wojtyla életrajza >>>

II. János Pál volt az első római pápa, aki látogatást tett egy zsidó imaházban: 1986. április 13-án fölkereste a római zsinagógát.

Gyűlnek a pápaválasztók Rómában

Az új pápa személyéről egy 117 tagú, bíborosokból álló pápaválasztó konklávé dönt. A testületnek, amiben ötvenkét ország bíborosai vesznek részt, a pápa gyászszertartása után három héten belül kell összeülnie.

A pápaválasztás menete >>>

Mivel a pápaválasztó bíborosok nagy részét maga II. János Pál szentelte fel, elemzők szerint olyan pápát választanak majd, aki az ő konzervatív nézeteit vallja. Kérdés továbbá, újra Európából kerül-e ki az pápa, vagy a római katolikus hívők számát tekintve fajsúlyosabb Afrikából, illetve Dél-Amerikából.

A legesélyesebb jelöltek >>>

Jövendölés, meglepetés

Az új pápa személyéről természetesen vannak kevésbé az objektív következtetéseken alapuló előrejelzések szerint, ilyen a Malakiás-lista. A XII. században élt Szent Malakiás, az írországi Armagh püspöke a legenda szerint II. Ince pápát felkeresve, római útján élte át a későbbi korok egyházfőire vonatkozó látomását.

Ellenpápák, elméletek és önjelöltek >>>

Mindenesetre 1978. október 16. estéjén nagy meglepetést keltett, amikor I. János Pál halálát követő előző, két napig tartó pápaválasztó konklávé döntést hozott, és 445 év után először nem olasz, hanem egy ismeretlen lengyel bíborost választott pápává.