Fotók után videón is lábadozik Castro

2006.08.15. 01:08
Videofelvételeket közölt hétfőn a kubai televízió a betegeskedő Fidel Castro párt- és állami vezetőről, amint Hugo Chávez venezuelai elnök az előző nap meglátogatta őt betegágyánál. Úgy tűnik, a vezér legalább olyan jól van, mint Lenin bebalzsamozott teste.

Eddig csak a sajtóban megjelent fényképek adták tanúbizonyságát annak, hogy Kuba vezetője súlyos bélműtétjét követően gyógyulófélben van. Amint arról az Index is írt, ezeknek a fotóknak azonban eléggé megkérdőjelezhető a hitelességük, ugyanis azokon egy régi melegítőben van Fidel és a kezében szorongatott újság sem egészen valósághű.


Chavez és Castro: három órán át vidáman beszélgettek. Részlet a felvételből (fotó: AFP)

Most azonban videókkal próbálják igazolni Havannában, hogy Castro gyógyulóban van. A sápadtnak és fáradtnak látszó Castro ágyban fogadta politikai szövetségesét és szellemi örökösét, Hugo Chavezt, akivel három órát töltött vidám beszélgetéssel. Chávez a kubai vezetőt nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötte. A képsorokon feltűnik Raúl Castro is, aki Fidel betegsége alatt a hatalmat gyakorolja.

A kubai elnök két hete üzente meg az ország népének, hogy belső vérzése volt, súlyos műtétet végeztek el rajta, s emiatt ideiglenesen átadja megbízatásait öccsének, Raúlnak. Azóta az első képek vasárnap jelentek meg róla a Juventud Rebelde című ifjúsági lap internetes változatában.


Csatro lábadozik. Részlet a felvételből (fotó: AFP)