Elismerték az első sátánistát a brit seregben

2004.10.25. 15:15
A huszonnégy éves Chris Cranmen az első sátánista, aki szabadon gyakorolhatja vallását a brit seregben. A hadihajón szolgáló férfi családjával ellentétben gonosznak vallja magát, és szerinte a hadseregtől is inkább gonosz, mint szent dolgokat kapott eddig.
Első ízben kapott engedélyt egy sátánista a brit hadseregben, hogy szabadon gyakorolhassa vallását, és ha netán hősi halált halna, sátánista szertartás szerint temessék el, írja a Telegraph konzervatív brit lap.

A sátánizmus
#alt#
Anton SzandorLaVey
A Sátán egyházát 1966-ban alapította meg a fekete pápa, Anton Szandor LaVey, a Sátánista Biblia szerzője. A sátánizmus nem tévesztendő össze az ördögimádással, a keresztény "antiisten" imádatával. A sátánizmus filozófiája kizárja az antropomorf istenségeket, az embert hús-vér valójában tekinti, aki felelősségvállaló és gyakorlatias. A sátánizmus ateista, pontosabban autodeista vallás, semmiféle isten létezésében nem hisz. A vallás hívei a kilenc sátáni kinyilatkoztatás szerint élnek, mint például: "A Sátán az élvezetet képviseli az önmegtartóztatással szemben!"; "A Sátán az életet képviseli a szellemi vágyálmok helyett!"; "A Sátán bosszúállást hirdet, ahelyett, hogy odafordítanánk a másik orcánkat!". A sátánista egyház feje jelenleg: Peter H. Gilmore főpap, Peggy Nadramia főpapnő és Blanche Barton magistra. (forrás: Matt G. Paradise nyomán a Scythe)
Chris Cranmer tiszthelyettes, a Cumberland hadihajó technikusának vallását a hajó kapitánya hivatalosan elismerte, jelentette a brit védelmi minisztérium.

Gonosznak vallja magát

A huszonnégy éves, edinburgh-i Cranmer kilenc éve gyakorolja vallását és négy éve katona. Megtéréséről a következőképpen nyilatkozott a Telegraphnak: "Kilenc éve botlottam a Sátánista Bibliába, és miközben olvastam, rájöttem, világéletemben sátánista voltam, csak nem tudtam róla."

Cranmen elmondta, családja és barátai gratuláltak neki, hogy ő lett az első sátánista a brit seregben. A hadsereggel kapcsolatban Cranmen úgy nyilatkozott, ő katonai szempontból hisz a bosszúállásban, de nem gondolja, hogy az iraki háború a "Gonosz műve" volna.

"Ha megkérdezik tőlem, hogy gonosz vagyok-e, azt válaszolom, igen - a szónak a hagyományos értelmében. Ha viszont a családomat, barátaimat kérdezik, ők egyöntetűen azt mondják, hogy nem vagyok az. Pedig a karrierem során inkább ezt kaptam, mint jóságot" - vallotta be Cranmen a Telegraphnak.

Több jogot a sátánistáknak

Ahhoz, hogy Cranmen regisztrált sátánistává válhasson, először az előljárójához kellett beadványt fogalmaznia, majd júniusban harminc percben előadást kellett tartania a sátánizmus tanaiból.

Cranmen így jogot szerzett ahhoz, hogy a hajó szertartásoknak fenntartott termében gyakorolhassa vallását, nyíltan beszélhessen a sátánizmusról. Nem kell továbbá részt vennie a hivatalos istentiszteleteken, és halála esetén sátánista szertartás szerint fogják eltemetni.

Ám a katona nem hagyja ennyiben, azért lobbizik tovább, hogy a brit védelmi minisztérium hivatalosan is vallásként ismerje el a sátánizmust a hadseregnél, hogy az ifjú sátánisták úgy állhassanak katonának, hogy elkerülhessék "a marginalizálódást és keresztény dogmába való beletörődést" - fogalmazott Cranmer.