További Külföld cikkek
- Akcióba lendültek Donald Trump ügyvédei, miután Joe Biden kegyelmet adott a fiának
- 100 éves náci börtönőrt állíthatnak bíróság elé Németországban
- Börtönre ítélték a kutya- és macskaevő bevándorlók pletykáját kirobbantó ügy vádlottját
- Orbán Viktor elutazott, megkezdhette az új békemisszióját?
- Döntés született a dohányzás visszaszorításáról, szigorítások jönnek
Kivalov a miniszterelnök pártjának (Régiók Pártja) kijelentésére utalt. Viktor Janukovics - aki az első helyet alig egy százalékkal szerezte meg az eddigi adatok szerint - csütörtökön azt közölte újságírókkal, hogy ukrán ellenzéki képviselők egy csoportja csütörtökön "elfoglalta a CVK székházának néhány emeletét törvénytelen nyomást gyakorolva ezzel a szavazatok összeszámlálására."
Menesztették a számlálás technikusait
A Viktor Juscsenkó és az általa vezetett Mi Ukrajnánk emberei, akik cáfolták, hogy befolyásolni akarták volna a bizottság munkáját, már elhagyták az épületet, azóta Viktor Janukovicsék vannak ott. A miniszterelnök szerint Juscsenkóék a számítógépes rendszerhez szerettek volna hozzáférni.
A "székházfoglalással" foglalkozott az ukrán is média, aminek legnagyobb része a kormány és az elnök köré csoportosuló oligarchák kezében van.
A CVK csütörtökön sem tette közzé a kedd délre ígért nem hivatalos végeredményt. Az ukrán média arról számolt be, hogy ez az ellenzék akciójának, valamint hackertámadásnak köszönhető. Az Interfax azt írja, a nap folyamán a szavazatszámlálók teljes technikusi gárdáját menesztették.
Juscsenkónak is vanank még tartalékai
Az eddig közzétett adatok szerint a szavazatok 97,67 százalékának feldolgozása után Viktor Janukovics áll az első helyen a szavazatok 39,88 százalákával, szorosan követi őt Viktor Juscsenko 39,22 százaléknyi szavazattal. Olekszandr Moroz, a szocialista párt elnöke 5,83 százalékot, Petro Szimonenko, a kommunista párt első embere 5,03 százalékot, Natalja Vitrenko, a radikális baloldali Haladó Szocialista Párt elnöknője pedig 1,54 százalékot kapott, a fennmaradó 1 százalékon osztozott a többi 19 jelölt. Szerhij Kivalov, a CVK elnöke november 11. előttre ígérte a hivatalos végeredmény közzétételét.
A kommunista és szocialista tábor szavazatain túl szerepet játszhat a második forduló kimenetelében a szavazásra jogosultak azon 10 százaléka, akiket a parlament emberi jogi, kisebbségi és nemzetiségi bizottsága szerint az első fordulóban megfosztottak szavazati joguktól.
Megfigyelők korábban már jelezték, hogy a választói névjegyzékek pontatlansága miatt sokan nem tudtak szavazni. Az első fordulóban 74,48 százalékos volt a részvétel.
A szocialisták Juscsenkónak segíthetnek
A kommunista párt plénuma csütörtökön úgy döntött, hogy egyik jelöltet sem támogatja a második fordulóban, míg a Moroz vezette szocialisták és a Mi Ukrajnánk (MU) között kialakulóban van a megállapodást.
A Mi Ukrajnánk a második fordulóban a szocialisták támogatásáért cserében várhatóan elfogadja az alkotmányi reformmal kapcsolatos szocialista követelést, amelynek értelmében az elnöki hatáskörök csökkentésével növelnék a parlament jogkörét.
Janukovicsnak ugyanakkor több tartaléka van, Ukrajna keleti felében, ahol Leonyid Kucsma és a kormányfő igazán erős, tíz százalékkal alacsonyabb volt a részvételi arány, mint az inkább mozgósított nyugati régiókban, illetve Kijevben.