Menesztették az ukrán kormányt

2004.12.01. 18:26
Megszavazta a bizalmatlansági indítványt a választási csalással vádolt Viktor Janukoviccsal és kormányával szemben a Viktor Juscsenko által vezetett, többségbe került ukrán ellenzék az ukrán törvényhozásban. Janukovics azonban nem mond le kormányfői tisztségéből, hírek szerint Leonyid Kucsma állmfő pedig nem fog foglalkozni a parlamenti határozattal.
Nem mond le kormányfői tisztségéről Viktor Janukovics, és nem fogadja el a kijevi parlamentnek azt a döntését, amelyben az megvonta tőle a bizalmat, közölte szerdán az ukrán miniszterelnök, írja az MTI.

Az ukrán parlament szerdán délután ugyanis határozatot fogadott el, amelyben megvonta a bizalmát Viktor Janukovics kormányától, és felszólítja Leonyid Kucsma távozó államfőt, hogy az új államfő hivatalba lépéséig ideiglenes kormányt alakítson. A határozatot a 450 fős parlamentben szűkös, háromfős többséggel 229 képviselő támogatta.

Az ellenzéki képviselők, élükön elnökjelöltjükkel, Viktor Juscsenkóval a november 21-ei elnökválasztás hivatalos eredményeit nem fogadják, mert szerintük súlyos választási csalások történtek. Véleményüket az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kanada is osztja.

Ünnepelnek a demonstrálók

#alt#
Klikk a képre!
Annak ellenére, hogy Viktor Juscsenko pártja, a Mi Ukrajnánk ellenzékként kisebbségben volt a törvényhozásban, több, a kormánykoalícióban részt vevő frakciót át tudott állítani az elmúlt héten saját oldalára. Múlt pénteken a parlament már elutasította az elnökválasztás eredményeit.

A szavazásnak inkább szimbolikus jelentősége van. "Az elnök, aki az alkotmány őre, nem fog vele foglalkozni" - nyilatkozta a BBC-nek Nesztor Sufrics Janukovics kormányzó pártjának egyik képviselője.

A szavazás alatt a parlamentet több tízezres tömeg vette körül. Az ellenzék ugyanis kedden este a bizalmatlansági indítvány megszavazásának sikertelensége után bejelentette, újra megkezdi a kormányzati szervek blokádját. A kijevi tüntetők jelenleg az ellenzék sikerét ünneplik.

Találkozott a két elnökjelölt

A tömeg kedden áttörte a parlament körül lévő kordont, és többen az épületbe is bejutottak, miután a sikertelen szavazás után az ellenzéki képviselők kivonultak az ülésteremből.

Szerdán este Viktor Janukovics és Viktor Juscsenko találkozott egymással és a nemzetközi közvetítőkkel. Viktor Janukovics kifejtette, megismetelné a második fordulót, mert szerinte Ukrajna nyugati részén számos szabálytalanság történt - ennek éppen ellenkezőjét állítja az ellenzék. Újabb kerekasztal-tárgyalásokat tartanak Ukrajnában a külföldi közvetítők részvételével a hatalom és az ellenzék vezetői, mihelyt a legfelsőbb bíróság meghozza döntését az elnökválasztás érvényességéről - állapodtak meg a szerdai kijevi kerekasztal-tárgyalások résztvevői.

A Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt és az elnökválasztás hivatalos győztesének nyilvánított Viktor Janukovics, valamint Kucsma és a nemzetközi közvetítők által aláírt megállapodás értelmében az ellenzék megszünteti a kormányzati épületek blokádját. A felek elismerték Ukrajna területi integritása fenntartásának szükségességét is. Janukovics nem nyilatkozott a sajtónak a keresztasztaltól való távozása után, Juscsenko viszont úgy vélekedett, hogy a megállapodás aláírásával ellenfele tudomásul vette: távoznia kell a miniszterelnöki posztról.

Leonyid Kucsma leköszönő államfő szerint pusztán az elnökválasztás második fordulójának megismétlése alkotmányellenes volna, ezért az egész választást kellene emgismételni, erről Kelet-Ukrajnában beszélt egy gazdasági konferencián szerdán.

A második forduló megismétlésébe a Kucsmát és Janukovicsot támogató Oroszország is belemenne, bár a múlt héten még ellenkező álláspontot képviselt.

Juscsenko ellenezne egy új elnökválasztást

Juscsenkó híveinek azt mondta szerda este, hogy ne oszoljanak szét, hanem maradjanak a Függetlenség terén Kijevben, amíg a legfelsőbb bíróság ki nem hirdeti döntését. Közölte azt is, hogy ellenzi egy új elnökválasztás megrendezését.

Újra Kijevbe utazott a lengyel elnök

#alt#
Tekintse meg képeinket!
Az elnökválasztás után kialakult válság megoldása érdekében szerdán újra Kijevben tárgyalt az ukrán államfő által közvetítőként felkért Alexander Kwasniewski lengyel és Valdas Adamkus litván államfő.

Az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, Javier Solana Borisz Griozlov orosz diplomatával tárgyal, miután kedden végeszakadt a kormány és az ellenzék között folyó tárgyalásoknak.

Az ukrán legfelsőbb bíróság szerdán tovább vizsgálta az ellenzék által benyújtott panaszokat a választási csalásokról.