Bibi jobbra-balra kapkodja a fejét

Ugyan a Likud, ha csak egy mandátum hátránnyal is, de a második helyen végzett a február 10-én tartott izraeli parlamenti választásokon, Simon Peresz államfő mégis a jobboldali Benjamin Netanjahut kérte fel a kormányalakításra. Az izraeli szokásjog alapján az államfő annak a pártnak a vezetőjét kéri fel, amelyik megnyeri a választásokat, a törvények szerint azonban ezt a feladatot arra kell bíznia, akinek a legtöbb esélye van kormányt alakítani. Ezúttal ez nem a győztes volt.

A legtöbb, 28 mandátumot szerzett centrista Kadima párt a háttérbe szorult, a megerősödött jobboldal határozhatja meg a kormány összetételét. Ennek az az oka, hogy a 15 mandátummal a harmadik helyen végzett szélsőjobboldali Jiszrael Beitejnu (Izrael a hazánk) párt lett a mérleg nyelve, és annak vezetője Netanjahut javasolta miniszterelnök-jelöltnek, amikor a választások után Peresszel egyeztetett.

Netanjahunak 28 napja van a kormányalakításra, amit szükség esetén 14 nappal meg lehet hosszabbítani, így április 2-ig meg kell szereznie a 120 tagú Knesszet legalább 61 képviselőjének támogatását. A Knesszet egyébként március 2-án már megtartotta alakuló ülését.

Az alkuk megkötésekor a Kadima és a Jiszrael Beitejnu mellett Netanjahunak számolnia kell a 13 mandátum megszerzésével negyedik, baloldali Munkapárttal, illetve az észak-afrikai zsidó bevándorlók keményvonalas pártjával, a Sasszal, amely 11 helyet szerezett a Knesszetben. A jobboldal megerősödéséből egyértelműnek tűnhet, hogy a 65 képviselő támogatásával alakul majd koalíciós kormány, megállapodásuk mégsem olyan bizonyos.

Nem indulnak újra a béketárgyalások?

Netanjahu nem tartja elképzelhetőnek a közel-keleti kvartett, a Kadima és az izraeli baloldal támogatását is élvező megoldást az izraeli–palesztin konfliktusra, azaz egy autonóm palesztin állam megalakulását. A Fatah meggyengült Ciszjordániában, a Gázai övezet offenzívájával a Hamász növelni tudta népszerűségét a palesztinok körében, őket azonban – a nemzetközi közösséghez hasonlóan – terrorszervezetnek tartja, így nem tekinti tárgyalópartnernek. Már a kampányban egyértelművé tette, hogy nem hajlandó Jeruzsálemet megosztani, és a Golán-fennsíkról sem vonja vissza az izraeli csapatokat Szíria javára.

Ezekben a kérdésekben a keményvonalas jobboldali pártokkal tehát nagy vitára nem kell számítania, míg a Kadimával az együttműködés alapvető akadálya a kétállamos megoldásról szóló vita: Netanjahu első lépésként a palesztin gazdaságot lendítené föl, a baloldal viszont az Egyesült Államokhoz hasonlóan ragaszkodik a béketárgyalásokhoz.

Netanjahu egyelőre nem engedheti meg magának, hogy ebben a kérdésben enyhítsen álláspontján, mert elveszítené a kormányalakításhoz potenciális szélsőjobboldali szövetségeseit, ami belekergethetné őt egy nemzeti egységkormányba. Erről egyébként beszélt is a kampányban. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy Livni és Netanjahu két-két évig töltenék be a miniszterelnöki posztot.

Zsidó vagy nem zsidó?

Léteznek azonban olyan területek, ahol már nem ekkora az egyetértés a jobboldalon belül sem. Ilyen például a házasság intézményének megreformálása, ami jelenleg a rabbinátus hatásköre, ehhez a vallásos pártok szigorúan ragaszkodnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem zsidók nem köthetnek házasságot Izraelben.

További konfliktusokat okozhat a választási törvény átalakítása. Izraelben jelenleg a szavazatok két százalékának megszerzése szükséges a Knesszetbe jutáshoz, ami a kispártoknak kedvez (ebben a ciklusban összesen tizenkét párt ad képviselőket). A hatályos választási törvény elavultságát bizonyítja, hogy az utóbbi tizenöt-húsz évben gyakorlatilag lehetetlen volt annyira stabilan működtetni a knesszetet, hogy a négyéves ciklusokat kitöltsék.

Az Avigdor Lieberman vezette Jiszrael Beitejnu támogatná a törvény módosítását, ezzel azonban egyrészt a kispártokkal megy szembe, továbbá Netanjahuval is, aki így megbízható támogatóit veszítené el. Ennek ellenére a baloldal mellett a Likud számos tagja is megváltoztatná a rendszert, ennek esélye azonban viszonylag csekély, hiszen szükség lenne arra, hogy a kispártok képesek legyenek erőik egyesítésére.

Az idei előrehozott választásokat például azután írták ki, hogy Ehud Olmert, a kormányzó Kadima párt elnöke korrupciós botrányba keveredett, ezért lemondott tisztségéről. Helyette Cipi Livni külügyminisztert választották a párt élére, akinek a rendelkezésére álló idő alatt nem sikerült megszereznie a kormányzáshoz szükséges legkevesebb 61 képviselő támogatását.

Öt minisztérium jut a Jiszrael Beitejnunak

A választási törvény mellett természetesen harcok zajlanak a pozíciókért, így a kiemelten fontos tárcák vezetéséért is. A Haarec szerint a Jiszrael Beitejnu megállapodott a Likuddal arról, hogy megkapják a korábban emlegetett öt miniszteri posztot: Lieberman a külügyminisztériumot vezetheti, az igazságügyet megtarthatja a posztot jelenleg betöltő Daniel Friedman. Ezek mellett a szélsőjobboldali párt adja majd a közbiztonságért felelős, a turisztikai, illetve a nemzeti infrastruktúra minisztériumának vezetőjét.

Lieberman már most arról próbál egyezkedni Netanjahuval, hogy minél nagyobb önállóságot kaphasson a külügyi tárca vezetésében. Annak akar így elébe menni, hogy a Likud-kormány egykori külügyminisztere, Szilván Salom ne folytathassa belegyezése nélkül a Szíriával már többször megkezdett béketárgyalásokat.

Liebermantól rettegnek

Salom a pletykák szerint azonban más terveket sző, egyenesen a külügyminiszteri pozícióra pályázik. A Likud számos tagja is elégedetlen a koalíciós tárgyalások menetével, Netanjahu magyarázkodni kényszerült párttársai előtt. Azzal érvelt a Jiszrael Beitejnu erős kormányzati szerepe mellett, hogy a választók szavaztak meg nekik 15 mandátumot, megjegyezte ugyanakkor, hogy végleges döntés a koalíciókötésről még mindig nem született. Elméletileg az is előfordulhat tehát, hogy Netanjahu borítja az eddigi megállapodásait, és a Kadima–Munkapárt-vonalon próbál koalíciót építeni.

Hatalmas visszhangja volt Lieberman jelölésének, eddig ugyanis az volt a gyakorlat az izraeli politikai életben, hogy a keményvonalas kormányfők mérsékelt, diplomatikus politikusokat választottak maguk mellé külügyminiszternek. Ariel Saron mellett például Simon Peresz jelenlegi államfő is betöltötte ezt a posztot. Liebermannak viszont sok korábbi, nem kifejezetten diplomatikus megnyilvánulását is felróják, így azt is, amikor tavaly szó szerint elküldte a pokolba Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt.

Sokat vitatott kérdés az is, hogy vajon Ehud Barak, a baloldali Munkapárt jelenlegi védelmi minisztere megtartja-e pozícióját. Több fordulóban egyeztetett már Netanjahuval, ami Liebermannak és a Munkapárt több politikusának sem tetszett, mert a régióról alkotott elképzeléseik mereven ellenkeznek.

A Munkapárt emellett már a választások éjszakáján nyilvánvalóvá tette, hogy a Jiszrael Beitejnuval együtt nem hajlandó kormányzati szerepet vállalni rasszista, arabellenes álláspontjuk miatt. Ez a logika viszont több esélyt enged a likudos Mose Jaalonról szóló híreknek, amelyek szerint Izrael védelme így a legjobb kezekben lenne, hiszen remek együttműködés születne Gabi Askenazi vezérkari főnökkel. Ellene szóló érv ugyanakkor, hogy nem rendelkezik politikai tapasztalattal.

Kemény harc várható az Obama-adminisztrációval

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter március első napjaiban másfél napot töltött Izraelben, találkozott Simon Peresszel, Cipi Livnivel (nem a Kadima párt elnökeként, hanem leköszönő külügyminiszterként) és Benjamin Netanjahuval. Clinton a tárgyalásokon kiemelt témaként kezelte az izraeli–palesztin békefolyamat feltámasztását, úgy vélte, hogy az Obama-adminisztrációnak várhatóan éles vitái lesznek a kérdésben Netanjahuval. Livnivel tartott közös sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Izraelnek is a kétállami megoldás a legkedvezőbb.

Az Egyesült Államok Obama januári beiktatása óta négyszer szólította fel Izraelt hivatalos formában, hogy állítsák le a ciszjordániai zsidó telepek építését, az új adminisztráció várhatóan ezután is komoly nyomást gyakorol majd Izraelre. Mivel a Likud nem ellenzi a telepek bővítését, kérdés, hogy egy Netanjahu vezette kormány hogyan kezeli majd Amerika keménykedését, könnyű dolga semmiképpen sem lesz.

Lieberman nem áll szóba Szíriával

Clinton beszélt arról is, hogy a térség, így Izrael számára is fontos, hogy újra elinduljanak a béketárgyalások Szíriával. A külügyminiszteri poszt várományosa, Lieberman azonban nem is próbált szépíteni álláspontján. Azt mondta, hogy addig nincs értelme szóba állni Basar el-Aszad szíriai elnökkel, amíg az ország fel nem hagy a terrorszervezetek támogatásával. Kijelentésével a Hamászra és a Hezbolahra utalt.

A szíriai elnök is megszólalt már a témában, azt mondta, nyitott a béketárgyalásokra Izraellel, nem tesz különbséget jobb- vagy baloldali kormány között, szerinte ugyanis lényegi különbség úgysincs közöttük. „Az egyik rossz, a másik szörnyű. A jobboldal is megöli az arabokat, és a baloldal is megöli az arabokat” – fogalmazott.

Elképzelhetőnek tartja a békét, ennek előfeltétele szerinte az izraeli–palesztin konfliktus lezárása. Kifejtette, hogy ez Szíria szempontjából azért is lényeges, mert országában félmillió palesztin él, akiknek a státuszára még mindig nincs megoldás.

Izrael és Szíria legutóbb tavaly tárgyaltak titokban a békéről, a közvetítő Törökország volt. A folyamat akkor szakadt félbe, amikor Izrael a Hamász rakétatámadásai miatt decemberben offenzívát indított a Gázai övezet ellen. Szíria úgy tudja elképzelni a tárgyalások újrafelvételét, ha az Egyesült Államok vállalja a közvetítő szerepét.