Iráni zavargások

2009.06.17. 16:45

Fontosabb részletek
  • Június 13-án zavargások kezdődtek Irán fővárosában, Teheránban, mert a vesztes jelölt szerint súlyos csalások történtek.
  • A hivatalos, ám vitatott eredmény szerint az eddigi elnök, Mahmud Ahmedinezsád a szavazatok mintegy kétharmadát szerezte meg. Fő riválisa, Mir Hoszein Muszavi 33 százalékot kapott.
  • Muszavi hívei napok óta tüntetnek, bár a megmozdulásokat betiltották. A brutális rendőri fellépés és az Ahmadinezsád melletti ellentüntetők erőszakossága miatt a múlt vasárnapi tüntetéseken legalább tíz ember meghalt.
  • Az iráni kormány felett álló, főpapok alkotta Őrök Tanácsa kedden elrendelte a szavazatok újraszámolását.
  • Homenei ajatollah pénteki prédikációjában megfenyegette a tüntetőket, az ellenzékiek szombaton mégis utcára vonultak. A rendőrség a tömegbe lőtt, legkevesebb 19-en meghaltak.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Guardian riportere szerint félmillió ember tüntet új választást követelve Teheránban. A tömeg a Teheráni Egyetemhez igyekszik, ahol vasárnap este sok diákot megvertek, többeket állítólag meg is öltek rendőri egységek.

  • Muszavi hívei megkezdték újabb tüntetésüket Teheránban, így már ötödik napja tart az új választások utcai követelése. Eddig erőszak nem történt. A felvonulók állítólag sokan vannak, de független tudósítás még nem érkezett. A nyugati újságírók elvben nem mehetnek ki az utcára.

  • Állítólag Rafszandzsáni ajatollah összehívta a Szakértők Gyűlését Irán vallási központjába, Kom (Qom) városába. A 86 főpapból álló testület nevezi ki az Őrök Tanácsa vezetőjét, aki az ország államfője. A tanács mostani vezetője, Hamenei ajatollah egyértelműen Ahmanidezsádot támogatja a mostani helyzetben, a főpap anarchistáknak illetve vandáloknak nevezte a tüntetőket. A Szakértők Gyűlése elvben leválthatná Hameneit ami egyértelműen a tüntetők győzelmét jelentené. A Szakértők Gyűlésének összehívása sem biztos azonban, a hír több helyen is megjelent, de hivatalosan nem erősítették meg.

  • A második félidőre már az összes iráni labdarúgó zöld karaszalag nélkül vonult a szöüli gyepre. A meccs 1:1-re végződött.

  • Szöulban ezekben a percekben is tart a Dél-Korea - Irán vb-selejtező (félidőben 0-0). A meccsen legalább négy iráni játékos visel zöld karszalagot. A zöld Muszavi kampányszíne. A szerdai tüntetést hívei "a zöld tenger csendje" jelszóval hirdették meg.

    foci
  • Az iráni parlament elnöke vizsgálatot indított a Teheráni Egyetem kollégiuma elleni támadás miatt. Vasárnap este fegyveres rendfenntartók törtek be a diákokhoz, sokakuat véresre vertek, legalább 75 hallgatót letartóztattak és állítólag többeket megöltek. Az egyetem diákjainak többsége Muszavit támogatja, a hallgatók már korábban is tüntettek reformokért.

    A parlamenti elnök korábban Irán ENSZ-nagykövete volt, a politikai elit fontos szereplője.

  • Robert Fisk, az Independent veterán közel-keleti tudósítója dacolva a hatósági tiltással kedd este elvegyült a teheráni tüntetők között és olyat látott, ami nagy hatással lehet az események menetére. A következő bekezdés Fisk beszámolójának fordítása.

    "Kérem, kérem tartsa távol tőlünk a baszidzsiket [a konzervatív félkatonai milicistákat]" - könyörög egy középkorú asszony a különleges erők golyóálló mellényt és sisakot viselő tisztjének, amikor az Iszlám Köztársaság gengszterszerű milicistái terepszínű nadrágjaikban és puritán fehér ingeikben megjelentek a tüntetők közelében. A rendőr rámosolygott. "Isten segedelmével" - felelte. Két másik rendőrt a vállukra kaptak. "Tasakor, Tasakor! Köszönjük, köszönjük" - zúgta a tömeg.

  • Muszavi honlapján bejelentette, hogy csütörtökön ő is utcára vonul. Gyászmenetet rendeznek, a korábbi tüntetéseken meggyilkoltak emlékére. Muszavi kérte, hogy az elhunytak és megsebesültek családtagjai is csatlakozzanak. Szerdán is lesz tüntetés, magyar idő szerint fél négytől.

  • Szerda reggel óta nem működik Iránban a Yahoo Messenger nevű szolgáltatása, valószínűleg a kormány blokkolja a hozzáférést. Muszavi híveinek ez fontos kommunikációs csatorna volt. A Forradalmi Gárda közleményben fenyegette meg az ellenzéki bloggereket is, sokan már nem frissítették az oldalukat. A Twitteren és a Facebookon viszont még sok, álnéven megszólaló ellenzéki kitart. (Guardian)

  • Egy volt teheráni tudósító szerint már 500 reformpárti, Muszavit támogató ismert ellenzékit tartóztattak le. Köztük van a Guardian című brit lap egyik állandó elemzője is. (Guardian)

    000T TRNic370420
    Letartóztatott reformpárti politikusok képeit tette közzé az AFP hírügynökség
  • cikkünk a témában:

    Polgárháború fenyeget Iránban

    Kedden erőszak nélkül tüntettek egymás mellett és ellen a két elnökjelölt hívei, de szombat óta már legalább 22 halottja van az iráni zavargásoknak. A reformpártiak szerdára újabb megmozdulást terveznek.

  • Újabb tiltakozó akciót szerveznek szerda délutánra az iráni elnökválasztáson a hivatalos eredmények szerint alulmaradt Mir Hoszein Muszavi hívei - közölték a politikust támogató mozgalom tagjai. Teherán egyik legnagyobb terére, a Haft-e Tirre hirdették meg a gyűlést közép-európai idő szerint fél négyre. Muszavi egyelőre nem jelentette be nyilvánosan az újabb összejövetelt. (MTI)

     

  • Barack Obama elnök szerint Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök és legfőbb kihívója, a reformer Mir Hoszein Muszavi közötti politikai különbség nem olyan nagy, mint amilyennek tűnik.

    "Úgy gondolom, fontos belátni, hogy a tényleges politikai különbség Mahmúd Ahmadinezsád és Mir Hoszein Muszavi között talán nem is olyan nagy, mint mondják" - mondta az amerikai elnök az CNBC televíziónak kedden adott interjúban.

    Akárhogyan is végződjék a szavazatok Muszavi által követelt újraszámlálása, mindenképpen az Egyesült Államokkal ellenséges iráni rendszerrel lesz dolgunk - tette hozzá Barack Obama.

  • Pillanatnyilag nem lehet twittelni, így az iráni forradalmat sem lehet követni, pedig hihetetlen mennyiségű twitfolyamban lehetett követni az eseményeket.

    A Twitter a tegnap éjszakára tervezett karbantartását is elnapolták az iráni események miatt, mert az ellenállóknak ez volt az elsődleges kommunikációs formája.

  • Brutális részleteket ír meg a Teheráni Egyetem hálótermeinek ostromáról angol nyelvű cikkében a Rooz nevű független iráni híroldal. A kormány biztonsági erői és civil ruhás szövetségesei eszerint a teljes kommandós arzenált, illetve láncokat, tőröket, botokat bevetve ostrolmolták meg a diákok épületeit, Miután az egyetemisták egy behatolási kísérletet meghiúsítottak, leállt a mobiltelefon-szolgáltatás, majd megindult a második ostrom. Ezúttal hang- és gázgránátokat is bevetettek, majd szétlőtték az ajtókat, bent pedig akit elértek, véresre vertek, illetve meglőttek. Csak lövések miatt 15-en vannak kritikus állapotban.

  • Közös nyilatkozatot adott ki Mir Hoszein Muszavi és Mohamad Khatami, Irán korábbi reformista elnöke. Ebben elítélik a demonstrálókkal szemben alkalmazott erőszakot, valamint legalább 120 reformista aktivista és politikus letartóztatását. A letartóztatottak között volt Khatami öccse, Mohamed Reza Khatami is. Őt ugyan a közlemény szerint már szabadon engedték, de másokat még mindig fogva tartanak.

  • A teheráni háztetőkről felhangzó Isten hatalmas kiáltások Muszavi híveinek csatakiáltásai. Az elnökjelölt twitteren szólította híveit, hogy magyar idő szerint este nyolcig kiabáljanak a háztetőkön.

  • Csak tévén követhetik az eseményeket a külföldi tudósítók, akik legfeljebb telefonos interjúkat készíthetnek, jelentette a CNN helyszíni tudósítója Teheránból.

  • A Guardian teheráni tudósítója szerint az egész városban emberek üvöltözik a tetőkön, hogy Allahu akbar. A reformista tüntetőkhöz csatlakozott Mohamed Reza Shadzsarian, az egyik legnépszerűbb énekes is.

  • Mir Hoszein Muszavi kampánystábja hivatalos facebook-oldalán közölte, hogy egyelőre még nem törtek ki összecsapások, békében zajlanak a tüntetések. A hivatalos adatok szerint vesztes elnökjelölt élő tévébeszédet szeretne intézni a néphez. Hívei a tévészékházhoz meneteltek, az épületet rohamrendőrök gyűrűje veszi körbe.

    iran
  • Közleményben állt a reformista tüntetők mellé Hosszein-Ali Montazeri nagyajatollah, aki Homeini, az iráni forradalom vezérének kijelölt utódja volt mindaddig, amig ki nem esett a rezsim kegyeiből. Közleménye szerint "épeszű ember nem hiheti el" az iráni választások eredményét. Elítélte a tiltakozók elleni erőszakot is. "A kormányzat, amely nem tiszteli a nép szavazatát, nem rendelkezik sem vallási, sem politikai legitimációval" - írta kiáltványában (via Guardian).

  • Valószínűleg a nagy külföldi érdeklődés miatt lebénult a hivatalos és a félhivatalos iráni hírügynökség honlapja is, írja a Guardian.

  • "Csak megismételni tudom, amit tegnap is mondtam. Ha egy békés tiltakozást erőszakosan vernek szét, az bennem és az amerikai népben is aggodalmat ébreszt. Remélem az iráni nép megteszi a helyes lépéseket, hogy hangot adhasson a véleményének" - jelentette ki Barack Obama a dél-koreai elnökkel folytatott megbeszélése után a Fehér Ház kertjében.

  • Iráni tvítelők szerint az Ahmadinezsáddal szövetséges Baszidzs milícia kétezer tagja vette körül az egyetemi kollégiumokat.

  • A hivatalosan elismertnél több, összesen 22 halottja és 136 sebesültje van az iráni választások szombati eredményhirdetése óta tartó tüntetéseknek és összecsapásoknak, állítja Mehran Barati-Novbari, egy Németországban élő iráni ellenzéki politikus. Egyedül egy teheráni diáknegyed elleni támadás során öt diákot öltek meg a rendőrök - nyilatkozta a német RBB Inforadiónak.

  • Bekérették az iráni külügyminisztériumba kedden az EU-t Teheránban képviselő cseh diplomatát, tiltakozásul az iráni elnökválasztással kapcsolatban az unió által tett, teheráni megítélés szerint sértő és a belügyekbe beavatkozó nyilatkozatok miatt.

  • Muszavi hívei folytatják a betiltott tüntetést. A tömeg az ENSZ teheráni irodája elé vonul. "Allah hatalmas! Le a diktátorral!" - kiabálják.

  • Teherán központjában egymáshoz közel tüntetnek Ahmadinezsád és Muszavi hívei. Összesen több tízezer ember van a környéken. Egyelőre a két csoport nem ütközött össze egymással. A rendőrök a Muszavi-párti tüntetőkkel kötözködnek, és felszólították őket a betiltott tüntetés befejezésére.

  • Muszavi mintegy tízezer támogatója van már az állami tévé székháza előtt. Új választásokat és a cenzúra eltörlését követelik. Feketében vannak, mert így gyászolják a hétfőn megölt tüntetőket. A tüntetők nem csak a hatósági tiltással dacoltak, hanem Muszavi nyugalomra intő üzenetével is.

    Az Ahmanidezsád mellett tüntetők kétszer ennyien lehetnek. Állítólag több állami intézményben kötelezték a dolgozókat, hogy részt vegyenek ezen a demonstráción. (Guardian)