Már több mint száz kínai bányászt megmentettek

2010.04.05. 10:06 Módosítva: 2010.04.05. 21:11
Már száz fölött van azoknak a bányászoknak a száma, akiket több mint egy hét fogság után a vízzel elárasztott tárnából kihoztak a mentők az északkínai Sanhszi tartományban. A szénbányába múlt hét vasárnap tört be a víz, a háromezer fős mentőcsapat nyolc napja dolgozik. 115 túlélő biztonságban van, 38 ember után még kutatnak.

A helyszíni jelentések szerint igen nehéz körülmények között küzdenek a lent maradtak megtalálásáért. A kínai televízió képsorai mutatják, amint az elcsigázott embereket, szemüket letakarva, háton, hordágyakon hozzák vagy támogatják fel és szállítják kórházba. A helyszíni riportok beszámolnak arról, hogy sokan a kiszáradás határán voltak, mivel nem mertek a szennyezett talajvízből inni. Van, aki elmondta, hogy két napja nem volt vizelete. A megszólaltatott túlélők, hozzátartozóik, de még a mentők is "csodaként" emlegetik, hogy ennyi idő után ilyen nagy számban sikerült bányászokat felszínre hozni. A legfrissebb jelentések szerint 115 túlélő van biztonságban, a mentők további 38 ember után kutatnak.

Taps és könny

A túlélőket és a mentőket a bánya bejáratánál tapssal, könnyező szemekkel fogadják. A helyszínen 300 szakértő és egy speciális egészségügyi csoport is tartózkodik. Az utóbbi tagjai részt vettek a haiti mentésben is. A sanhszi tartományi Vangcsialing (Wangjialing) szénbányájában, ahol március 28-án vasárnap érte vízbetörés a mélyben lévőket, immár nyolcadik napja dolgoznak éjjel-nappal a mentők, jelenleg 3 ezren.

Beszámolók szerint tovább szivattyúzzák a vizet és igyekeznek minél nagyobb biztonságot teremteni, hogy ne következzen be újabb katasztrófa. A lent rekedt emberek korábban egyebek között a fúrócsövek kocogtatásával jelezték, hogy életben vannak. Az első kimenekített kilenc fős csoporthoz kiszűrődő, homályos lámpafények vezettek, őket még hétfőre virradóra a közeli kórházba szállították. Azonosításuk megtörtént, mindannyian meg tudták mondani a nevüket, és azt, hogy hová valók.

Nő a bányarobbanás áldozatainak a száma

Hétfőn az észak-kínai bányabalesethez kapcsolódó fejleményekkel egy időben arról érkezett hír, hogy a közép-kínai Honan (Henan) tartományban a múlt héten történt bányarobbanás áldozatainak száma 28-ra emelkedett, tizenhatukat még 500 mentő keresi. A robbanás idején 90-en dolgoztak a bányában, 23-an a föld alatt vesztették életüket, míg öten a felszínen. Húszan kimenekültek, 31 embert a mentők mentettek meg. A Loujang (Louyang) városhoz tartozó bányát hivatalosan 2009-ben gázszivárgás miatt bezáratták, azt követően törvényellenesen működették. A mostani balesetet követően a megye első emberét és további három vezetőjét felmentették állásából.