Gyász és megosztottság Lengyelországban

A lengyel közéletet és társadalmat hosszú ideje megosztják a magyarországinál is intenzívebb, gyakran nagyon durva hangvételű viták a kommunizmus örökségéről, a hatalom- és vagyonátmentésről, az Unióhoz való viszonyról. A hétköznapok kitörölhetetlen részévé vált megosztottságot írta felül néhány napra az ország vezetőinek jelentős részét érintő tragédia.

Politikai frontvonalak

Lengyelországban több ciklus óta gyengélkedik a baloldal, az igazán fontos politikai-közéleti frontvonalak most a jobboldalon belül húzódnak. A kormányzó Polgári Platform (PO) konzervatív liberális, míg az ellenzék vezető ereje, a Jog és Igazságosság (PIS), melyet a balesetben elhunyt államfő, Lech Kaczynski alapított a testvérével, nemzeti konzervatív erőnek számít.

Az elemzők a két pártot némileg leegyszerűsítően, de nem alap nélkül a modern, városias progresszív európai jobboldal és a vidéki gyökerű klerikális, unióellenes, a múlt sérelmein rágódó nacionalizmus megtestesítőiként szokták jellemezni.

Az elnököt, a feleségét, a hadsereg vezetését, a Lengyel Nemzeti Bank elnökét, összesen 20 aktív beosztású vezető és további 76 ember halálát okozó baleset sokkolta az országot. A sokkhatást csak erősítette, hogy a delegáció az egyik legvéresebb lengyel történelmi tragédia, a katyni mészárlás emlékművéhez tartott: 1940-ben mintegy 20 ezer lengyel katonatisztet és tartalékos értelmiségit gyilkoltak meg a szovjet állambiztonsági alakulatok.

Kollektív gyász és pszichés önvédelem

A szociálpszichológia ismeri azt a jelenséget, amikor a hírességek halála miatt bekövetkező megrendülés közelebb hozza egymáshoz az embereket. Azonban az olyan nagyságrendű veszteségre, amit a napokban Lengyelország élt át, még a szakirodalomban sem nagyon találni példát.

A sokk által kiváltott ösztönös összefogás jól megfigyelhető volt 2001. szeptember 11-e után az USA-ban, és különösen New Yorkban, igaz, akkor a közvéleményt a terrortámadás brutalitása is jelentősen befolyásolta. Most a lengyel sajtó cikkezett arról, hogy a tragédia nyomán mennyire megváltozott a lengyelországi közhangulat: az embereket a gyász közel hozta egymáshoz, és többen azt feltételezték, hogy az eseménynek elhúzódó hatása lehet a lengyel közéletre.

Szmolenszk és Katyn

Nem így látja a helyzetet Tischler János történész, az 1956-os intézet munkatársa, aki ugyan egyetért azzal, hogy a tragédiának elhúzódó hatása lesz, de nem olyan, mint amire a baleset utáni első két napon számítani lehetett.

A történész szerint nem helytálló például Lech Walesa volt elnök megállapítása, mely szerint Szmolenszknél a lengyel elit veszett oda. Most ugyanis az a húsz állami vezető, aki a baleset áldozata lett, szinte kizárólag az egyik politikai párthoz, a PIS-hez tartozott. A balesetben miniszterhelyettesek és képviselők is meghaltak, de a kormány és a parlament majdnem érintetlen maradt; az értelmiség veszteségei sem akkorák, hogy a történteket joggal lehetne Katynhoz hasonlítani.

Súlyos, ami történt, de van kiút – fogalmazott Tischler. A gépen ült például a lengyel hadsereg majdnem teljes vezérkara. Az évek óta napirenden lévő fiatalítást most a tragédia felgyorsította, ami a szomorú apropó ellenére jelzi, hogy Lengyelországot nem bénította meg a gyász. A tényleges veszteség érzetét valójában a baleset körülményei nagyították fel – véli a történész.

A delegáció a lengyel történelem legtragikusabb gyászhelyére tartott, amely arra emlékeztet, hogy egy idegen hatalom 70 éve lemészárolta az akkori lengyel elit egyharmadát: a tartalékos tisztek között orvosok, jogászok, mérnökök, professzorok voltak. A két tragikus, de egymáshoz nem mérhető eset párhuzamosságai, köztük Kaczynski Oroszországgal szembeni ellenérzései miatt a repülőgépszerencsétlenség túldimenzionálódott a lengyel köztudatban.

A sírhely mint vitatéma

A Szejm alsóházának elnökeként ideiglenes államfővé előlépett, a PO-hoz tartozó Bronislaw Komorowski a gyászoló családra bízta a temetés helyszínének kiválasztását. Az elnök politikai nagysága megítélésének eltérései a balesetet követően ezután jelentek meg először a közvélemény számára is érzékelhetően.

Általános meglepetést keltett ugyanis, amikor Stanislaw Dziwisz krakkói bíboros érsek (az elhunyt államfő lánya és ikertestvére, a PIS-elnök Jaroslaw Kaczynski döntésére hivatkozva) bejelentette, hogy az elnöki párt a krakkói Wawel-domb katedrálisának kriptájában, a legnagyobb lengyel királyok és történelmi személyiségek nyughelyén temetik el. Később némi vita bontakozott ki, hogy a helyszínt az elnök családja, a püspöki hivatal vagy a kormány kezdeményezte-e.

A Wawelbe jó ideje már csak a krakkói érsekeket temetik. Itt nyugszik ugyanakkor számos lengyel uralkodó, például Szent Hedvig, Nagy Kázmér, I. Ulászló és Báthory István, valamint olyan politikus-hadvezérek mint Tadeusz Kosciuszko, Józef Pilsudski és Wladyslaw Sikorski.

Ne a Wawelbe!

A liberális Gazeta Wyborcza címoldalán emocionálisnak és elsietettnek nevezte a döntést, megelőlegezve, hogy az meg fogja osztani a lengyeleket. A lap szerint bármennyire tragikus a halála, helytelen egyenlőségjelet tenni Lech Kaczynski és a lengyel függetlenség megalkotója, Pilsudski marsall közé.

A Gazeta jóslata bevált, Krakkóban már kedden este több százan demonstráltak a Wawelbe tervezett temetés ellen. A tiltakozások később Varsóra és más városokra is átterjedtek, a Facebook-on közben több tízezren csatlakoztak a "Ne a Wawelbe temessék Kaczynskit" és az "Engem is a Wawelbe temessenek" csoportokhoz.

Más helyszínek

A tiltkakozók szerint a polgári ellenállás vezetőinek nyughelye, a varsói Powazki temető méltó helyszín lett volna a temetéshez, az azonban a PIS számára volt elfogadhatatlan, mivel így a harcos antikommunista Kaczynski sírhelyét csak Boleslaw Bierut kommunista diktátor közelében lehetett volna kijelölni. Alkalmas alternatívának tűnt a varsói Szent János katedrális is, de abban sem sikerült megegyezni.

Az érseki hivatalból származó információk szerint felmerült, hogy a helyzet ellentmondásosságát úgy oldják fel, hogy a Wawel egyik helyiségét "elnöki kriptának" nevezik el. Mivel a rendszerváltás óta elnöklő politikusok (Walesa és Aleksander Kwasniewski) élnek, az utolsó emigrációban élő elnököt, a Kaczynskival együtt utazó, Szmolenszkben szintén életét vesztő Ryszard Kaczorowskit temették volna ide.

Ehhez azonban Kaczorowski családja nem járult hozzá, mondván ha a politikus nem vezethette a szabad Lengyelországot, akkor a hamvai inkább maradjanak Varsóban.

A Wawelről szóló döntés ellen Pilsudski családja is megpróbált közbenjárni Dziwisz bíborosnál. Végül az a kompromisszum született, hogy az elnöki pár az Ezüstharang-torony alatti kriptában, de nem Pilsudskival azonos helyiségben fog nyugodni. Ott egyébként a szűk hely miatt erre amúgy is csak bajosan lett volna lehetőség.

Mitologikus nagyság

A heves tiltakozásokban közrejátszott, hogy halálakor Kaczynski a népszerűsége mélypontján volt, és megosztó politikai személyiségnek számított. Politikai ellenfelei a szűklátókörű, bigott reakcióst látták benne, aki képtelen tartani a lépést az egyre liberálisabb és nyugatorientáltabb országgal, míg hívei tiszta erkölcsű, kérlelhetetlen hazafiként tekintettek rá.

Kaczynskit, akit most gyászolnak, a halála előtti napon még szidták és gyalázták, ezért is hat furcsán az a mitologikus nagyság, amivel hirtelen felruházódott – mondja Tischler János. Szerinte némileg erőszakolt dolognak tűnik a legismertebb történelmi alakok, legkiválóbb költők, szentek nyughelyére temetni egy olyan politikust, akinek az élete hirtelen szakadt meg és még nincs feldolgozva.