Dávid-csillagon gyakorolt a nigériai merénylő
Az ABC által helyi idő szerint hétfőn sugárzott felvételen az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat kiképzésén Umar Farouk Abdulmutallab többedmagával lőgyakorlatot végzett, célpontként pedig egy Dávid-csillag, egy brit zászló és egy ENSZ-felirat szolgált. A felvételen az is látható-hallható, hogy a fiatalember a Koránból olvas fel részleteket, és arabul egyebek között kijelenti, hogy mártírhalált szeretne halni.
Egy amerikai hírszerzési tisztségviselő közölte, hogy a képsorok első vizsgálata alapján a felvétel hiteles.
Egyelőre nem tudni, hogy a videofelvétel mikor és hol készült.
"Vannak még olyanok, mint ő"
Az ABC szerint a felvételt az al-Kaida arab-félszigeti szárnya rögzítette, és a tévécsatorna egyik jemeni munkatársához juttatta el.
A videofelvétel a jelek szerint megerősíti, amit a nigériai fiatalember az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatalnak (FBI) tett vallomásában állított, vagyis hogy Jemenben "vannak még olyanok, mint ő", akiket nyugati célpontok elleni merényletekre képeznek ki.
Abdulmutallab az alsóneműjébe rejtett robbanószerrel kísérelte meg felrobbantani a repülőgépet. Tette elkövetésében az akadályozta meg, hogy a repülőgép utasai leteperték. A férfi kapcsolatban állt az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat jemeni szárnyával. A detroiti vádesküdtszék többek között tömegpusztító fegyver használatának kísérletével és gyilkossági kísérlettel vádolja Abdulmutallabot, akit életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetnek, ha bűnösnek találják.