Irán hadihajókkal kísérné a gázai segélyadományt
További Külföld cikkek
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
- Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy visszaveszi a Panama-csatornát
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
Az iráni Vörös Félhold szervezet hajókkal és repülőgéppel segélyszállítmányt küld a hét végén a Gázai övezetbe közölték hétfőn Teheránban. A karitatív szervezet egyik vezetőjét az Irna teheráni hírügynökség idézte. A nyilatkozó szerint az egyik hajón az iráni lakosság adományait – élelmiszert, gyógyszert – szállítanák, egy másikon a szervezet hetven önkéntese utazna, egy harmadikat pedig kórházhajóként küldenének a Gázai övezet partjaihoz. A repülőgép Egyiptomon keresztül szállítana 30 tonna humanitárius segélyt.
Irán hadihajókkal kísérné a segélyszállítmányt Gázáig
Az első két hajó a hét végén indulna, a kórházhajó a közeljövőben. Az iráni Vörös Félhold internetes lapján jelentkezhetnek azok az iráni önkéntesek, akik a Gázai-övezetbe akarnak menni, hogy segítsenek a megszállt terület palesztin lakosságának – tette hozzá a szervezet tisztségviselője.
Az iráni Forradalmi Gárda vasárnap bejelentette, hogy kész haditengerészeti kíséretet adni azokhoz a teherhajókhoz, amelyek a Gázai övezet izraeli blokádján áttörve próbálnak segélyszállítmányt eljuttatni az övezetbe.
"A Forradalmi Gárda haditengerészeti erői teljes mértékben készek arra, hogy kísérjék a szabadság és a béke flottilláit, amelyek a világ minden részéből érkező humanitárius segélyt visznek Gáza elnyomott népének" – idézte a Mehr hírügynökség vasárnap Ali Sirázit, aki Ali Hamenei ajatolláhot, a legfőbb vezetőt képviseli a gárdán belül. Ha, a legfőbb vallási és politikai vezető erre utasítást ad, a Forradalmi Gárda "minden rendelkezésére álló eszközzel" végrehajtja azt - tette hozzá Sirázi.
Egyiptom határozatlan ideig nyitva tartja gázai határát, hogy enyhítsen a palesztin terület elleni blokád hatásán és hogy biztosítsa számára az összeköttetést a külvilággal, jelentette ki hétfőn az AP hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó egyiptomi biztonsági illetékes.
Izrael már korábban bejelentette, hogy bármilyen iráni katonai beavatkozást durva provokációnak tekintene. Jeruzsálem azzal vádolja Iránt, hogy fegyverekkel látja el a Gázai övezetet kormányzó Hamász palesztin iszlamista mozgalmat. Irán nem ismeri el Izrael államot, és elnöke, Mahmúd Ahmadinezsád gyakran jósolja a zsidó állam közeli pusztulását.
Izrael imázsjavító kampánya
Az izraeli kormány legfontosabb miniszterei vasárnap este megvitatták, hogy az ország miként reagáljon a nemzetközi bírálatokra a Gázai övezet blokádját megtörni akaró segélyflottilla elleni haditengerészeti akcióval kapcsolatban – közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala.
Netanjahu miniszterei előtt kijelentette, hogy a segélyflottillát vezető török hajóra "tucatnyi bűnöző" is felszállt, ők támadták meg a hajóra helikopterről leereszkedő izraeli kommandósokat, és erre már azelőtt felkészültek, hogy felszálltak a hajóra. A bűnözők Netanjahu szerint egyazon városban szálltak föl, és ez a város nem azonos azzal, ahol a többi utas felszállt. A szélsőséges, a terrorizmust támogató szervezethez tartozó bűnözők egyértelmű célja volt, hogy összetűzést kezdeményezzenek az izraeli katonákkal.
Netanjahu este telefonon beszélt a segélyflottilla elleni fellépésről Joe Biden amerikai alelnökkel és Nicolas Sarkozy francia elnökkel, és hangsúlyozta, hogy bármely más ország úgy cselekedett volna, ahogy Izrael, ha folyamatosan rakétatámadásokkal fenyegetik, amint a zsidó államot palesztin fegyveresek a Gázai övezetből.
A párizsi elnöki hivatal korábbi közlése szerint Sarkozy ebben a beszélgetésben arra kérte Netanjahut, hogy tegyen eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhívásainak, és fogadjon el egy "hiteles és pártatlan vizsgálatot". Az utóbbi napokban más külföldi tényezők is követelték, hogy állítsanak fel egy független vizsgálóbizottságot, amelynek külföldi megfigyelők is tagjai volnának.
Izrael vizsgálódna is meg nem is
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter a maga részéről támogatja egy ilyen bizottság létrehozását. "Nincs rejtegetnivalónk, és nem volna probléma számunkra, ha ennek a bizottságnak lenne külföldi tagja" - mondta.
Valószínű, hogy a következő hetekben fokozódik az Izraelre nehezedő nyomás, ugyanis a vizsgálóbizottság felállítása mellett azt is követelik tőle, hogy oldja fel a Gázai övezet blokádját. "Megoldást kell találnunk a blokád feloldására, és tárgyalunk is olyan országokkal, amelyek képesek hasznavehető javaslatokat tenni a gázai helyzet javítására. Nem vagyunk érzéketlenek a nemzetközi bírálatokkal szemben, de a kérdés az, hogy hogyan gondoskodjunk a biztonságunkról" - mondta Jichák Hercog népjóléti miniszter.
Az izraeli média szerint az Egyesült Államok javasolta, hogy egy nemzetközi haditengerészeti erő vizsgálja át azokat a hajókat, amelyekről gyanítható, hogy fegyvert szállítanak a Gázai övezetbe.
Éppen egy ilyen ellenőrzésről beszélt újságíróknak vasárnap Bernard Kouchner francia külügyminiszter, miután Párizsban tárgyalt brit kollégájával, William Hague-gel. Mint mondta, az Európai Unió részt tudna venni abban, és ezt örömmel tenné, hogy ellenőrzi a Gázai övezetbe tartó hajókat, gondoskodik arról, hogy a segélyszállítmányok eljussanak oda, fegyver viszont ne, ha Izrael feloldja az övezet zárlatát.
Franciaország és Nagy-Britannia már a Gázai övezet elleni tavalyi izraeli offenzíva után felajánlotta, hogy hadihajókkal segít megakadályozni a fegyvercsempészetet az övezetbe. Az EU segített ellenőrizni a Gázai övezet és Egyiptom határán lévő rafahi átkelő forgalmát egészen 2007-ig, amikor ezt az ellenőrző tevékenységet biztonsági okokból felfüggesztették. Bár az EU-nak ez a missziója most inaktív, mandátumát az unió vezetői éppen a múlt hónapban hosszabbították meg egy évvel.
Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentette hétfőn, hogy küldöttséget meneszt Gázába megbékélési tárgyalások folytatására a Hamász iszlamista szervezettel. Szerinte az izraeli blokádot megtörni szándékozó segélyflottilla elleni izraeli támadásra a legjobb válasz az, ha "a palesztin szervezetek megbékélnek egymással, és kéz a kézben állnak ellen Izraelnek".
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök azt mondta, országa kész aktív szerepet játszani a Fatah és a Hamász megbékélésében, de ehhez elengedhetetlen, hogy a szembenálló felek akarják a kibékülést.
Izrael palesztin búvárterroristákra csapott le
Egy izraeli járőrhajó megölt legalább négy, búvárruhás palesztint, aki - a hadsereg állítása szerint - terrorcselekményt akart végrehajtani a zsidó állam ellen. Az izraeli hadsereg egyik szóvivője közölte hétfőn, hogy a haditengerészet egyik járőrhajója felfigyelt és rálőtt egy csónakra, és a benne ülő négy búvárruhás férfira, akik terrortámadásra készültek. A szóvivő nem mondta meg, hogy mi lehetett a búvárok célpontja.
A Hamász palesztin iszlamista mozgalom megerősítette, hogy négy holttestet talált a helyszínen, és egy férfinak nyoma veszett - valószínűleg ő is életét vesztette. A palesztin vízi rendőrség két eltűntről tud.
Az izraeli média szerint a palesztin búvárok elleni hétfői akciót ugyanaz a haditengerészeti egység hajtotta végre, amely a múlt héten megrohamozta a segélyflottillát. Nem ez az első esett, hogy palesztin szélsőségesek tenger felől próbálják támadni Izraelt. Az év elején több "úszó bombát" indítottak útnak Izrael partjai felé, és a robbanószerkezetek egy része elérte Askelón, Asdod és Netanja strandjait.