Koronavírus adatok

2022. jan. 25.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vanda, Paula
0 °C
5 °C

A franciák felgyorsítják a romák hazatelepítését

2010.08.26. 12:23 Módosítva: 2010.08.26. 12:57
Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi Roissy repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.

Erős rendőrségi kíséret mellett két autóbusznyi roma férfi, nő és gyerek érkezett reggel a repülőtérre. A romáknak utasfelvételre kellett jelentkezniük a Blue Air légitársaság Bukarestbe tartó egyik járatára.

Eric Besson bevándorlásügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy másnap két gép indul romákkal Romániába, az egyik Párizsból 158 fővel, a másik Lyonból 125 emberrel. Elmondta, hogy az év eleje óta több mint nyolcezer román és bolgár cigányt költöztettek haza Franciaországból, tavaly egész évben pedig csaknem tízezret. Bejelentette azt is, hogy "felgyorsítják a hazatelepítést".

Eric Besson bevándorlásügyi miniszter
Eric Besson bevándorlásügyi miniszter

A bolgárok megértőek

Az ügyben éppen a napokban tárgyal Párizsban a francia kormánnyal való együttműködésről két román miniszter. Cvetan Cvetanov bolgár külügyminiszter pedig kedden telefonon beszélt Pierre Lellouche-sal, Franciaország Európa-ügyi államtitkárával. Cvetanov a bolgár kormány "megértéséről" biztosította Párizst. Kiemelte, hogy "minden bolgár állampolgár köteles tiszteletben tartani a fogadó ország törvényeit és az európai követelményeket".

Nicolas Sarkozy francia elnök azt kérte minisztereitől szerdán, hogy a romák ügyében ahol lehet, használjanak békülékeny, a lépéseket megmagyarázó hangnemet, a gyakran alaptalan és túlzó kritikákkal szemben viszont határozottan lépjenek fel.

A romáknak utasfelvételre kellett jelentkezniük a Blue Air légitársaság Bukarestbe tartó egyik járatára
A romáknak utasfelvételre kellett jelentkezniük a Blue Air légitársaság Bukarestbe tartó egyik járatára

Franciaország arra kérte az Európai Bizottságot, hogy szólítsa fel Romániát: szorítsa gátak közé a romák kivándorlását. Párizs jelezte: ha ezt Bukarest nem teljesíti, akár az is szóba jöhet, hogy megakadályozzák Románia belépését a schengeni övezetbe. A 2007 óta EU-tag Románia és Bulgária várhatóan 2011-ben csatlakozik a schengeni övezethez, amely lehetővé teszi majd állampolgáraik számára a tagállamok közötti teljes mozgásszabadságot.

Tüntettek Isztambulban

Romaszervezetek képviselői tüntettek Franciaország isztambuli konzulátusa előtt amiatt, hogy Párizs kiutasítja a román és a bolgár romákat.

"Azért gyűltünk itt össze, hogy tiltakozzunk a rasszizmus egyre erősödő európai hulláma, különösen Franciaországnak a romákkal szembeni ellenségessége miatt. Azzal a felhívással fordulunk az Európai Bizottsághoz, hogy figyelmeztesse a rasszista vezetőket: elég volt a faji megkülönböztetésből! És ha ez nem használ, akkor zárják ki őket az Európai Unióból!" - olvasható az egyik szervezet közleményében, amelyet a tüntetésen felolvastak.



  • Vennék
  • Hírek