Az Európai Bizottság alelnöke is vizsgálja a médiatörvényt

2010.12.24. 19:54 Módosítva: 2010.12.24. 20:03
Az Európai Bizottság alelnöke hivatalosan is érdeklődött a médiatörvényről a magyar kormánynál. Az alelnök szerint a médiatörvény sértheti az uniós szabályozást.

Levélben érdeklődik a héten elfogadott médiatörvényről a kormánynál Neelie Kroes, az Európai Bizottság sajtószabadságért is felelős alelnöke - jelentette a Financial Times című brit napilap egy cikkben, amely pénteken délután került fel internetes oldalára.

A cikk a levél szövegét ismerőket idéz, akik szerint Kroes ismerteti a sajtószabadság védelmére vonatkozó uniós garanciákat, megemlítve, hogy olyan aggodalmak jutottak el hozzá, amelyek szerint a törvényben jelen van annak kockázata, hogy ezek a jogok veszélybe kerüljenek.

A levél az új médiaszabályozó hatóság függetlenségével kapcsolatos kérdéseket is felvet. Emellett - derül ki a Financial Times cikkéből - a levél kérdésesnek tartja, hogy a törvény összhangban van-e azzal az uniós előírással, amely tiltja a tagországoknak, hogy szabályozását más tagállamok sajtószerveire is kiterjessze.

A Financial Times emlékeztetett arra, hogy a médiatörvény éles nemzetközi kritikát is kapott, és idézte is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-felelősét a témában.