A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
Rasid Mohamed Rasid volt kereskedelmi minisztert állítása szerint meglepte, hogy eltiltották az ország elhagyásától és eljárást indítottak ellene. A döntésről ráadásul a tévéből kellett értesülnie. (al-Arabíja)
A Credit Agricole bank becslése szerint eddig 3,1 milliárd dollárba került a válság az Egyiptomi gazdaságnak, a számításaik szerint minden egyes további nappal újabb 310 millió dollárt bukik az ország. (AP)
Lövéseket hallani a tér közeléből, úgy tűnik, hogy a Tahrír körüli utcákban összecsaptak a Mubarak-pártiak a kormányellenes tüntetőkkel, írja a Guardian egyik helyszínen tartózkodó olvasója. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a hadsereg adott le figyelmeztető lövéseket.
A BBC arab adásának egyik műsorában megkérdezett nézők 62 százaléka szerint Mubaraknak azonnal le kellene mondania, 38 százalékuk szerint még maradhatna.
Ismeretlenek behatoltak az al-Dzsazíra kairói irodájába, megrongálták és felgyújtották a berendezést, tájékoztatott a tévé, de ennél többet nem árultak el.
Az al-Jazeera jelentése szerint már a Tahrír téren is tudják, hogy csak álhír a Mubarak lemondásáról terjedő pletyka. Helyszíni tudósítójuk szerint az emberek kicsit csalódottak.
A Guardian jelentése szerint a téren ünneplés kezdődött, mert elterjedt, hogy Mubarak lemondott. Nem először tötrént ilyen, de a hír most sem igaz.
"Külső hatalmak nem diktálhatják a hatalomátadás ütemét" - jelentette ki a CNN-nek Ahmed Abdul Geit pénzügyminiszter, aki szerint Mubarak egyelőre hatalmon marad. Az elnök "Egyiptomi földön fog meghalni" - mondta. Nyilván arra célzott, hogy Mubarak nem menekül el.
Az egyiptomi állami hírügynökség (MENA) szerint az államügyészség eltiltotta az ország elhagyásától Rasid Mohamed Rasid volt kereskedelmi minisztert. Ő a hétvégén leváltott kormány negyedik minisztere, aki ellen eljárást indítottak. Rasid esete ugyanakkor más, mint az eddigiek, mert őt Mubarak felkérte a folytatásra, de ő ezt elutasította, mert nem értett egyet Mubarak maradásával. Rasid Mubarak fiának jó barátja, az egyik legnyugatbarátabb egyiptomi politikus. A MENA jelentése szerint Rasid ellen közpénz ellopásának gyanújával nyomoznak. (Guardian)
Az EU állam- és kormányfői pénteki brüsszeli tanácskozásuk után önmérsékletre szólították a szembenálló feleket Egyiptomban, ugyanakkor felszólították a rezsimet, hogy azonnal lásson neki a kormány demokratikus átalakításához. (Guardian)
A DPA jelentése szerint az EU állam- és kormányfői szerint Mubaraknak azonnal el kell kezdenie a hatalomátadást egy demokratikusabb kormánynak.
Az al-Jazeera szerint ötvenezer demonstráló követeli Mubarak távozását Rafahban. Rafah Egyiptom és a Gázai-övezet határán fekszik.
A BBC tudósítója a Guardiannal szemben azt írja, most kevesebben vannak Alexandriában, mint kedden, és a hangulat sokkal feszültebb, mint Kairóban. "Sok a tank és a gyalogos katona az utcán, de a főtéren, ahol tüntetnek, nincsenek" - írta.
Több százezren vonultak az utcára Alexandriában, ahol az eddigi legnagyobb, keddi tüntetésen százezren vettek részt. A tüntetők a beszámolók szerint a nemzeti himnusz dallamára azt éneklik, hogy "egyeszer minden diktátornak vége lesz". (Guardian)
Bár az embrionális szír ellenzék péntekre a tunéziai és egyiptomi megmozdulásokhoz hasonlóan az interenetes közösségi hálózatokon szerveződő demonstrációt tervezett, a harag napja néven meghirdetett esemény elmaradt, jelentette a Guardian helyszíni tudósítója. Mint írja, a tiltakozásról szóló twitterüzeneteket valószínűleg külföldön írják, és a hírekkel szemben az internetet sem kapcsolták le az országban. A rendőrség csak a szokásos erőkkel van az utcákon.
A tüntetések kezdete óta példás visszafogottsággal nyilatkozó Muzulmán Testvériség vezetője aggasztó nyilatkozatot tett. Rasad al-Bajúmi a japán NHTV-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy a Mubarak távozása után felálló ideiglenes kormánynak fel kéne mondania a békeszerződést Izraellel. Ez ellentmond a Testvériség korábbi nyilatkozatainak, amiben a békeszerződés fenntartását ígérték. (The Atlantic)
A Guardian legfrissebb alexandriai jelentése szerint a tüntetők diadalittasak, biztosak a sikerben. Katonai teherautók járják az utcákat, hangszóróikból a Nasszer-korszak nacionalista dalai szólnak.
A Guardian elemzője, Ian Black szerint négy lehetséges forgatókönyve van az eseményeknek. Az első szerint Mubarak lemond, a hatalmat Omár Szulejmán alelnök veszi át és elkezdődik az alkotmányos reform. A második szerint a kormány megpróbálja kiülni a tiltakozásokat, amik idővel elhalnak. A harmadik szerint akár ma vérfürdőbe torkollnak az események, ez viszont konfrontációhoz vezethet a nyugati szövetségesekkel. A negyedik forgatókönyv szerint holtpontra jutnak az események, és jelenlegi formájukban folytatódnak a tiltakozások.
A Twitteren terjedő legfrissebb hírek szerint pár tüntető megindult az elnöki palota irányába, de a többség a Tahrír téren várakozik. A Tahrírtól keletre, a Talát Harb téren pedig összecsapások robbantak ki az ellenzékiek és a mubarakisták között.
Amerikai diplomáciai források megerősítették, hogy folyamatos tárgyalásban vannak az egyiptomi vezetéssel. A téma Mubarak azonnali leváltása, a tervek szerint az elnököt egy háromtagú alkotmánytanács váltaná. Mohamed el-Baradei állítólag már a hét elején felvetette a háromtagú tanács lehetőségét az amerikaiaknak, eszerint a három ember közül egyet a hadsereg, kettőt a civilek delegálnának. (BBC)
Az al-Jazeera jelentése szerint még délután is ezrével érkeztek a demonstrálók a Tahrír térre, hogy csatlakozzanak az ellenzék Mubarak-ellenes tüntetéséhez. A téren sosem látott tömeg gyűlt össze, de az oda vezető hidak is tömöttek.
Az al-Arabíja értesülései szerint a hadsereg utasításba kapta, hogy védjék meg a külföldi újságírókat, írja Szultan al-Kaszemi. Csütörtökön több külföldi stábot is zaklattak és bántalmaztak a tüntetők.
A BBC jelentése szerint nagyjából 2000 kormánypárti tüntető érkezett a Tahrír tér északi bejáratához, a nemzeti múzeum épületéhez. Összecsapás robbant ki az ellenzékiek és a mubarakisták között, köveket dobálnak.
Interjút készített az al-Jazeera Mohamed Ragabbal, a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt szóvivőjével. Ragab szerint Mubarak a nép minden követelését teljesítette. Arra a kérdésre, hogy a nép Mubarak távozását követeli, azt felelte, hogy ehhez idő kell, "hogyan tudnánk ilyen gyorsan megreformálni az alkotmányt". Szerinte a történések mögött külföldi hatalmak állnak, akik megpróbálják egymás ellen fordítani a muzulmánokat és a kersztényeket. A kérdésre, hogy mely külföldi hatalmakra gondolt, azt felelte, mindegyikre. Azt mondta, hogy az al-Jazeerát azért kapcsolták le Egyiptomban, mert az egyiptomiak nem akarják nézni.
Az al-Jazeera jelentése szerint a 280 ezer lakosú Asszuánban húszezren, az 1,1 milliós Manszúrában félmillióan, az 500 ezer lakosú Damanhúrban százezren tiltakoznak Mubarak távozását követelve.
A BBC helyszíni jelentése szerint pénteken az addig békésebb Alexandriában vált feszültté a helyzet. Tízezrek tüntetnek az utcákon a kormány ellen, és a hadsereg is nagyobb erőkkel vonult az utcákra, mint eddig. A városban egy hét után újra vannak rendőrök is, egyenruhában és civilnek álcázva is. A kormányellenes tüntetők egy civil ruhás rendőrt megvertek és elhurcoltak.
Peter Beaumont, a Guardian helyszíni tudósítója szerint képlékeny a helyzet Kairóban. A Tahrír téren karneváli a hangulat, mindenki jókedvű, de a térre vezető úton a hadsereg és fegyveres civil brigádok is a falhoz állították és kihallgatták. Az egyik ellenőrzés után a belügyminisztériumba hurcolták és két órára őrizetbe vették, majd azzal engedték útjára, hogy a újra a tér közelébe megy, nem ússza meg ilyen könnyen.
A Guardian egyik, megbízható forrásnak bizonyult kommentelője szerint többen látták, hogy Egyiptom hercegprímása egy muzulmán vallási vezetővel kéz a kézben sétált a Tahrír téren. A hercegprímás a nemzeti egységről beszélt, azt mondta, a vallási különbségekről szóló rémhíreket a bukásra ítélt kormány terjeszti, hogy megossza a tüntetőket. Ezt az imám is megerősítette.
Az al-Karama ellenzéki párt vezérének Naga Hammadi városában levő házát késekkel felfegyverzett "huligánok" vették körbe a párt közleménye szerint. (al-Jazeera)