A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
Irán elsőszámú vezetője, Ali Khamenei nagyajatollah a pénteki imádságon arról beszélt, hogy az arab világban zajló folyamat "iszlám ébredés", amit az iráni forradalom inspirál, jelentette a BBC. Az iráni állami tévé csütörtök óta próbálja ezt sulykolni, bár az egyiptomi tiltakozásoknak egyáltalán nincs vallási jellege.
A BBC helyszíni tudósítója és egy szemtanú beszámolója szerint is a téren jó a hangulat, nem tartanak támadástól. "Vannak, akik napoznak, mások alszanak" - írta a BBC tudósítója. Az éjszaka az előző napokhoz képest nyugodtan telt, és nincs jele, hogy a mubarakisták az előző napokhoz hasonlóan támadásba lendülnének.
A Reuters jelentése szerint ezekben a percekben a térre látogatott Tantavi védelmi miniszter és a hadsereg több vezetője.
A Guardian alexandriai tudósítója szerint Alexandriában arra számítanak, hogy pénteken a keddi óriástüntetésnél is nagyobb tüntetés lesz, százezernél is több résztvevővel. A tüntetők a pénteki ima után, magyar idő szerint dél körül indulnának meg a város mecseteitől a tengerpartra.
A Guardian tudósítóinak első reggeli jelentése szerint feszült nyugalom uralkodik Kairóban. Az ellenzék, kihasználva, hogy újra működnek a kommunikációs hálózatok, minden hívüket tüntetésre szólította, üzenetükben azt kérték, hogy Kairó minden terét - tehát ne csak a tüntetések szimbolikus központját, a Tahrírt - szállják meg. A hadsereg is nehéz napra számít, erre utal, hogy a tüntetések kezdete óta először a katonák rohamfelszerelésben, pajzsokkal felszerevle érkeztek az utcákra.
Az al-Jazeera jelentése szerint oszlató felszerelést viselő katonák jelentek meg a Tahrír tér északi bejáratánál, az Október 6. híd nemzeti múzeum felöli felhajtóján. A tudósítók szerint a katonák a egyik bejáratát lezárták, nem engedik bejutni az embereket.
T. Tahrír tér
1. Több ezer, kövekkel, botokkal és késekkel felfegyverzett mubarakista jutott át a hadsereg ellenőrzőpontján.
2. A mubarakisták, néhányan lóháton vagy teveháton, megpróbáltak behatolni a térre.
3. A hadsereg alakulatai a múzeum körül helyezkedtek el, nem avatkoztak bele a harcokba.
4. A kormányellenes tüntetők felszedték az utcaköveket, hogy azzal dobálják támadóikat.
5. A délután nagy részén ezért a múzeum melletti területért folyt a harc.
6. A csata a késő éjszakába nyúlt. A kormányellenes tüntetők számbeli fölénybe kerültek, barikádokkal vették körbe a teret. Csütörtökre a kormányellenes tüntetők két közlekedési csomópontban is tartják a barikádokat.
[A kép kelet-nyugati tájolású, azaz a kép baloldala észak, a jobb oldala dél.]
Törmelék borítja a Tahrír teret a tegnapi összecsapások miatt. A hadsereg kordont húz a tér köré, de beenged embereket. A Mubarak-párti csoportok látszólag eltűntek. A fogorvos szerint sok orvosi felszerelést hoztak a térre, de ezek még mindig elég primitívek, csak elsősegélynyújtásra jók. A téren a hangulat továbbra is jó, néhányan sütkéreznek a napon, mások alszanak. (BBC)
A Muzulmán Testvériség hivatalos honlapja szerint a rendőrök és a kormány emberei megtámadták a nemzetközi médiaközpontot Kairóban.
Az állami tévé híradása szerint a stábja egyik tagját megtámadták a Tahrír téren. (al Dzsazíra)
A BBC tudósítója szerint több tankot és katonát lehet látni az utcákon, mint a korábbi napokban.
Több a tüntető a Tahrír téren, mint eddig bármikor, annak ellenére, hogy az állami tévé megpróbálja az embereket a tüntetők ellen hangolni, mondta a BBC-nek Khalid Abdalla színész, aki napok óta a téren van. Szerinte keményen működik a propaganda, és nehéz információhoz jutni. A téren összegyűlt embereket telefonon hívogatják ismerőseik. Még azt is terjesztik, hogy ötcsillagos ételt kapunk a környékbeli szállodáktól, meg hogy a Kentucky Fried Chicken mindenfélét ad nekünk, sőt az is terjed, hogy napi ötven dollárt fizetnek nekünk, mondta. (BBC)
A Tahrír teret lezárták, csak egy bejárat van nyitva, mondta a BBC-nek egy ott tartózkodó fogorvos. A bejutásra váró emberek hosszú sorokban állnak a térnél, de a hadsereg nem enged be senkit, mert nem tudják, hogy tényleg tüntetők vagy a kormány emberei-e. Valószínű, hogy a kormány emberei is megpróbálnak bejutni és elvegyülni a tömegben, hogy aztán belülről tudjanak támadani. (BBC)
Az al Dzsazíra egyik tudósítója szerint több tucat rendőrségi teherautó tűnt fel az elnöki palota körüli utcákban.
Egy, az Al Dzsazírának nyilatkozó tüntető szerint derűs a hangulat a Tahrír téren, olyan, mint egy fesztiválon. Több ezer ember érkezik. (al Dzsazíra)
Feloldották a kijárási tilalmat, a tüntetések várhatóan délután kezdődnek, a pénteki ima után. (al Dzsazíra)
Régi patrióta dalokat játszottak éjszaka a hangszórók a Tahrír téri tüntetőknek, akik tapsoltak a zenéhez. Az al Dzsazíra tudósítja szerint nyugalmas a tér. Katonák várakoznak a tér szélén tankok mellett. (al Dzsazíra)
Az Egyesült Államok tárgyalásokat folytat egyiptomi tisztségviselőkkel a békés hatalomváltás különböző lehetőségeiről, mondta Tommy Vietor, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője. Eközben az amerikai szenátus egyhangúlag elfogadott határozatban szólította fel az egyiptomi elnököt, hogy alakítson átmeneti kormányt, és adja át annak a hatalmat. A The New York Times előzőleg arról írt, hogy az Obama-kormányzat egyiptomi illetékesekkel tárgyal egy olyan javaslatról, miszerint Mubarak azonnali hatállyal lemondana, és átadná a hatalmat egy Omar Szulejmán alelnök vezetésével megalakuló átmeneti kormánynak. (MTI)
A francia utazási irodák úgy döntöttek, hogy egy héttel, február 14-ig meghosszabbítják a tunéziai és egyiptomi nyaralások felfüggesztését, tekintettel a legutóbbi fejleményekre. Tunéziába január közepe óta, Egyiptomba pedig múlt hét péntek óta nem indulnak francia csoportok. (MTI)
Nyilvánvaló utalással Mubarak elnökre, a "fáraó és romlott pártja elleni" küzdelemre szólította fel híveit az Egyiptomi Iszlám Dzsihád egyik alapítója. A távollétében halálra ítélt Szárvat Szaláh Sehata egy iszlamista honlapon közzétett, angolra csütörtökön lefordított felhívásában üdvözölte a "tiszteletre méltó egyiptomi nép lelkes és bátor kiállását a zsarnokság ellen". (MTI)
A Bizottság az Újságírók Védelméért nevű, New York-i székhelyű nemzetközi Szervezet közölte, hogy az utóbbi 24 óra leforgása alatt 24 újságírót vettek őrizetbe, 21-et támadtak meg, öt esetben pedig az újságírók felszerelését vitték el. Külföldi és egyiptomi újságírókat egyaránt értek atrocitások. (MTI)
Az SVT svéd tévétársaság megerősítette, hogy egyik riporterét, Bert Sundstroemöt megszúrták, jelenleg egy kairói kórházban operálják. (BBC)
A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet beszámolója szerint a szíriai hatóságok nem avatkoztak be, amikor tizenöt tüntetőt egy csoport megakadályozott abban, hogy gyertyákat gyújtva megemlékezzen az egyiptomi eseményekről. Aktivisták szerint húsz civil ruhás férfi jelent meg, és szétkergette az egyik rendőrőrsnél gyülekezőket. (Reuters)
Joe Biden amerikai alelnök telefonon beszélt egyiptomi kollégájával, Omar Szulejmánnal, akinek megismételte, hogy tárgyalásokat kell kezdeniük, hogy az egyiptomi nép elképzeléseinek megfelelő, demokratikus kormány állhasson fel. (BBC)
Dan Nolan, az al-Dzsazíra egyik szerkesztője a Twitteren jelentette be, hogy egyelőre nem tudnak élő képeket mutatni a Tahrír térről, mivel veszélybe sodorták vele magukat. Amint elég biztonságos, újból sugároznak majd élő képeket.
"Tudom, hogy azt hiszitek, túlzok, de ebben a pillanatban a Tahrír tér a legbiztonságosabb hely Kairóban" - írja egy szemtanú a helyszínről. Ugyanakkor már beszámolók szerint a Mubarak-pártiak támadásra készülhetnek, és több csapatszállító is érkezett katonákkal vagy rendőrökkel. Azt nem tudni, hogy ők csak a most a tér körül állomásozókat váltják-e le. (BBC)
Néhány tank elhagyja a Tahrír térre vezető utakat, írja egy szemtanú. (BBC)
A Google Docson megpróbálják összegyűjteni a tüntetések eddigi áldozatait, a nevek mellett az életkoruk, és az is, hogy a beszámolók szerint hogyan és mikor vesztették életüket. (Guardian)
Több tízezer kormányellenes tüntető vonult utcára csütörtökön Jemenben, azonban a vezetés több ezer támogatója is ellendemonstrációt tartott Szanában, a fővárosban. Szerintük az ellenzék veszélyezteti a stabilitást. A főváros fölött katonai helikopterek köröztek, a belügyminisztériumot és a központi bankot katonák őrizték.
A tüntetések nagyrészt békések voltak, de szemtanúk szerint egy vidéki városban a rendőrök tüzet nyitottak, és egy demonstrálót súlyosan megsebesítettek. A fővárosban a tüntetők két csoportja kövekkel dobálta egymást, de a rendőrök közbeléptek, és nem érkeztek sebesültekről hírek. (AP)