A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
Az al-Arabíja jelentése szerint a tömeg lelkesen fogadta Amr Muszát, az Arab Liga főtitkárát. A vállukra emelték, és kérlelik, hogy maradjon velük, mert akkor biztos nem mer rájuk támadni a hadsereg, írja Szultan al-Kaszemi, a National egyiptomi magazin publicistája.
Háromezren tüntetnek Hoszni Mubarak mellett Kairó elitnegyedében, a Gízához tartozó Mohandiszínben, jelentette az al-Jazeera.
Hiába próbált reakciót kicsikarni a Gázai-övezetet uraló Hamasz vezetőjéből a BBC. Iszmail Hanije, a terrorszervezet vezetője megtagadta a választ, és még a pénteki istentiszteletre se ment el, hogy elkerülje az újságírókat. A Hamasz eddig egyáltalán nem kommentálta az egyiptomi történéseket, álláspontjukra csak abból lehet következtetni, hogy felszámolták a Gázai-övezetben a szimpátiatüntetéseket.
Az al-Jazeera jelentése szerint már Amr Musza, az Arab Liga főtitkára is csatlakozott a tüntetőkhöz. Az egyiptomi Musza a héten már bejelentette, hogy indulni kíván a választásokon. Muszát Mubarak delegálta az arab világ nemzetközi szervezetének az élére, részben azért, hogy távol tartsa a belpolitikától.
Soha annyi ember nem tüntetett még Egyiptomban, mint pénteken, Mubarak távozását követelve. A hatalomnak valamit reagálnia kell, ha fel akarja oldani a helyzetet. Az megjósolhatatlan, hogy Mubarak végül még pénteken lemond-e, de ha nem, más megoldást kell találni a többszázezres tüntetés feloszlatására.
A Muzulmán Testvériség nem tervez jelöltállítást a szeptemberre tervezett elnökválasztáson. Iszam al-Arjan, a szervezet egyik vezetője szerint a Testvériség konszenzusos ellenzéki közös jelöltet támogatna. (BBC)
Sajátos, a többi uniós kormányfőjétől jelentősen eltérő hangvételű üzenetet fogalmazott meg Silvio Berlusconi. Az olasz miniszterelnök ugyan maga is reményét fejezte ki, hogy Egyiptomban "demokratikusabb" rendszer épülhet ki, de azt is reméli, hogy mindez "Mubarakkal való szakítás nélkül" történik majd. Mubarakot szerinte "Nyugaton, és elsősorban az Egyesült Államokban a legbölcsebb embernek és pontos referenciának" tartják. "Remélem folytonosság lesz a kormányban" - mondta. Az EU állam- és kormányfői ennél keményebb, egyértelmű és azonnali változást követelő üzenetet fogalmazhatnak meg pénteki brüsszeli találkozójukon. (BBC)
Az al-Jazeera tudósítása szerint kisebb összecsapások törtek ki Alexandriában, ahol az elmúlt napokban amúgy sokkal békésebb volt a tiltakozás, mint Kairóban. A hírtelevízió felvételein kődobálókat mutattak. (Guardian)
A kairói tüntetésről sugárzott élőképeken döbbenetesen nagy tömeget látni a Tahrír téren, kétszer annyian is lehetnek, mint a keddi tüntetésen. Minden bizonnyal ez Egyiptom történetének legnagyobb tüntetése. A jelentések szerint a tömeg a himnuszt énekli, illetve azt skandálja, hogy Mubarak, a kormánypárt és a huligánok is illegitimek.
Az al-Jazeera tudósítása szerint tízezrek vonultak az utcára Alexandriában is. A hangulatra jellemző, hogy a pénteki imájukat mormoló muzulmánok köré a keresztények és a világiak vontak élőláncot, hogy megvédjék őket az esetleges támadásoktól.
Mohamed el-Baradei, az ellenzék vezéralakja szerint most van esélye Mubaraknak, hogy tisztességben visszavonuljon. „Hallania kell népünk tisztán hallható üzenetét, és távoznia kell.” Mubarak eddigi felajánlásait „alamizsnának” nevezte, szerinte Mubarak már hiába vár bizalmat a néptől, azt már eljátszotta. (Guardian)
A keddi békés óriástüntetésre emlékeztet a hangulat a Tahrír téren. A BBC jelentése szerint ma is családostul érkeznek a tüntetők. Tudósítójuk beszélt egy 11 éves kisfiúval, aki azt szeretné, hogy "Egyiptom legyen a legjobb ország". A kisfiút szülei hozták ki, hogy lássa, az emberek hangot adhatnak véleményüknek.
Egyre több jelentés érkezik arról, hogy a tüntetők létszáma máris elérte az egymilliót, miközben rengetegen állnak még a hidakon és a Nílus túlpartján is. Az al-Jazeera a térről közvetített élőképén hatalmas, csak a keddi milliós tüntetéshez mérhető tömeg látszik.
Az egyiptomi Daily News szerint sokkal többen tartanak a Tahrír térre, mint az eddigi legnagyobb, keddi tüntetés idején. Kedden egymilliónál is többen követelték Mubarak távozását Kairóban, további milliók az ország többi nagyvárosában. (Guardian)
Az AP jelentése szerint Barack Obama amerikai elnök kormánya folyamatos tárgyalásokban van "vezető egyiptomi tisztviselőkkel". A tárgyalások témája Mubarak azonnali távozása és egy átmeneti kormány felállítása a szabad és demokratikus választásokig.
A Guardian jelentése szerint véget ért a pénteki ima a Tahrír téren, a tömeg most azt skandálja: "Távozik, távozik".
A Guardian jelentése szerint Omár Szulejmán alelnök ígéretet tett rá, hogy a hadsereg pénteken nem lép fel az ellenzéki tüntetők ellen.
A BBC tudósítója szerint a hadsereg minden eddiginél nagyobb létszámban van az utcákon. A Tahrír térre érkezőknek négy katonai ellenőrzőponton kell átjutniuk, de utána még a tüntetők ellenőrzőpontjainál is átvizsgálják őket.
A BBC tudósítója szerint a téren rendezett sorokban rengeteg kő van felhalmozva, elég muníció van arra az esetre, ha a mubarakisták mégis támadnának.
Az egyiptomiak csendes többsége elítéli a Tahrír téri történéseket és nem akarja Mubarak távozását, állította a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt egyik vezető tisztségviselője, Ibrahim Kamel a BBC-nek. Szerinte a nyugati média "kampányt folytat Egyiptom ellen, hamis híreket terjeszt, amellyel Mubarak kormányának megdöntését akarja elérni".
A BBC helyszíni tudósítója szerint az elmúlt napok erőszakos támadásai nemhogy elbátortalanítottak, de inkább megkeményítették az ellenzéki tüntetőket. Értékelése szerint pénteken még a keddinél is nagyobb tömeg jöhet össze a tüntetésekre. Kedden csak Kairóban legalább egymillióan követelték Mubarak távozását. Hogy mi a tüntetők terve, az még nem ismert, de nem valószínű, hogy elvonulnának a térről.
Az AFP jelentése szerint el-Aris városában rakétagránáttal lőtték az állambiztonság helyi főhadiszálását. Az épület kigyulladt.
Az AFP egyik fotósa szerint Tantavi védelmi miniszter nyugtatni próbálta az ellenzéki tüntetőket a Tahrír téren. "Az ember [Mubarak] megmondta, hogy nem indul újra" - mondta a köré gyűlteknek. Megismételte kormánya felhívását a Muzulmán Testvériséghez, hogy az iszlámisták is kezdjenek tárgyalásba az átmenetről.
"Ha Kairó utcáin ma is államilag támogatott erőszakot és felbérelt huligánokat látunk, a rezsim elveszti maradék bizalmunkat is" - jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök az EU állam- és kormányfőinek brüsszeli értekezlete előtt. (BBC)
Szultan al-Kaszemi jelentése szerint a Tahrír téren al-Karadavi tart prédikációt. Al-Karadavi katari állampolgár, évtizedekkel ezelőtt száműzték Egyiptomból Mubarak elleni fellépése miatt. "Ha egy vezért gyűlölnek, távoznia kell. Nem lehet a népet erővel leuralni" - mondta.
Szultán Szoud al-Kaszemi, az egyiptomi National publicistája azt írja a twitteren, hogy a hadsereg egyik parancsnoka azt mondta a Tahrír téren, hogy az alakulatok a tüntetők védelmére vannak a téren, "egyikünk sem fog rátok lőni".
A BBC helyszíni tudósítója szerint egyre nagyobb a tömeg a Tahrír téren - az al-Jazeera élőképe alapján már legalább ötvenezren lehetnek -. A tiltakozóknak egyetlen követelése van, az, hogy Mubarak azonnal távozzon a hatalomból.
David Cameron brit miniszterelnök szerint az új egyiptomi kormány eddig nem teljesítette a nép követeléseit, nincs jele hiteles reformoknak. (BBC)
Mivel a hadsereg visszahúzódott, de előtte még elbontotta a teret védő barikádokat, az ellenzékiek megint élőláncot alkottak a Tahrír tér körül, és maguk ellenőrzik, hogy a térre érkezőknél ne legyen fegyver, illetve, hogy ne keveredjenek mubarakista provokátorok a térre. (Reuters)
Ezrével érkeznek a demonstrálók a Tahrír térre a Reuters jelentése szerint. Az al-Jazeera tudósítói szerint máris tízezrek vannak a téren. A tiltakozók azt skandálják, hogy "ma van az utolsó nap". A hangszórókból popzene szól, vásári hangulat van. Aggodalmat okoz ugyanakkor, hogy a hadsereg elbontotta a Tahrír teret védő barikádokat.