Ez a poszt a következő Percről percre része:

Soha nem látott tüntetések Egyiptomban

Fontosabb részletek
  • Egyiptomban január 25-én kezdődtek tüntetések az elnök ellen. Február 1-én egymillióan vonultak az utcára Kairóban, Hoszni Mubarak aznap bejelentette, hogy szeptemberben távozik
  • A válság során több mint háromszázan meghaltak, a sérültek száma több ezer.
  • Hoszni Mubarak február 11-én elhagyta Kairót, és azonnali hatállyal lemondott.
  • A Tahrír téren örömünnep kezdődött.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem készül arra, hogy gyilkosokkal tárgyaljon, de a demokrácia hívei már nem fordulhatnak vissza, mondta az ellenzék vezéralakja, Mohamed el-Baradei a Guardiannek. Baradei szerint az emberek most már arról beszélnek, hogy bíróság elé kellene állítani Mubarakot. Szerinte az elnöknek távoznia kellene, mivel elbukott az egyiptomi nép megvonta tőle a bizalmat.

    Baradei azt mondta, hogy a szerdai nap után csak még inkább eltökéltek abban, hogy nem tárgyalnak, amíg Mubarak nem távozik. Szerinte a népnek követelései vannak, a szabadság nem alku tárgya. Ráadásul nem lehet olyan rezsimmel tárgyalni, amelyik embereket öl. Baradei arra bátorítja az egyiptomiakat, hogy térjenek vissza az utcákra, pénteken megint nagyon sokan lehetnek.

  • Nagyjából ötszáz Mubarak-párti tüntető köveket kezdett dobálni a Kaszr al-Nil híd közelében álló tankokra, jelentette az al-Dzsazíra egyik tudósítója.

  • A Tahrír téren a katonák megpróbálják betartatni a kijárási tilalmat, felszólítják az embereket, hogy menjenek be az épületekbe és húzódjanak fedezékbe. (al-Dzsazíra)

  • A Guardian tudósítója szerint egész nap nagyon feszült volt a helyzet Alexandriában, de a rivális tüntető csoportoknak valahogy sikerült elkerülniük a kairóihoz hasonló erőszakot. Ugyanakkor senki sem tudja, mikor robbanhat ki valamilyen összetűzés.

  • Egyelőre még nincs jelentős pénzkiáramlás a közel-keleti térségből az egyiptomi zavargások miatt, a térségbeli tehetős családok közül azonban egyre többen érdeklődnek európai bankjaiknál pénzük biztonsága felől, áll a Reuters felmérésében.

  • A machetékkel, botokkal és kövekkel érkező Mubarak-párti tüntetők túlságosan szervezettnek tűntek, és túlságosan is ellenségesek voltak az újságírókkal, írja Nick Kristof, a The New York Times tudósítója. Szerinte felmerül a gyanú, hogy azért küldték be a térre őket, hogy összescsapásokat robbantsanak ki, és ezzel esetleg megteremtsék a hatalom beavatkozásának alapját.

  • Az egyiptomi egészségügyi minisztérium egyik szóvivője azt mondta az állami tévében, hogy a biztonsági erők egy tagja (rendőr, vagy katona) meghalt, 350-en megsebesültek a szerdai összecsapásokban. (Reuters)

  • Alexandriában is több ezren gyülekeznek a város közepén található téren, de a Mubarak-pártiak már ott is megjelentek, igaz, sokkal kisebb csoportokban. A BBC tudósítója szerint rendőrségi járművek is támogatják őket.

  • A harcok nagy része már a Tahrír téren kívül zajlik, de Molotov-koktélokat és utcaköveket dobálnak, erősítette meg egy korábbi tudósító állítását a BBC egyik munkatársa.

  • "Ha tegnap éreztünk is valamiféle szimpátiát Mubarak elnökkel, annak már vége. Ötszázan sebesültek meg a Tahrír téren, csak azért, mert még néhány hónapig hatalmon akar maradni. Miért nem tud most lemondani?" - tette fel a kérdést Vael Navara, az ellenzéki Ghád párt főtitkára. (BBC)

  • Az állami tévében többször is bemondták, hogy ki kell űríteni a Tahrír teret, mivel állítólag megbízható információk szerint erőszakos csoportok Molotov-koktélokkal felfegyverkezve arra tartanak, hogy felégessék a teret. (al-Dzsazíra)

  • Az egyesített vezérkart vezető Mike Mullen admirális, a legmagasabb rangú amerikai katona bízik benne, hogy az egyiptomi hadsereg továbbra is biztosítja az ország biztonságát, közte a stratégiai fontosságú Szuezi-csatorna ellenőrzését. (AFP)

  • Az al-Dzsazíra egyik tudósítója szerint elszórt lövéseket hallani a tér körüli mellékutcákból. Szerinte nehéz éjszaka elé néznek, ahogy az emberek is próbálják megvédeni otthonaikat és családjaikat.

  • A BBC egyik tudósítója szerint a tér közepén sokan viszonylag biztonságban érezhetik magukat, mert a Mubarak-párti tüntetők többségét a tér körül tartják a katonák, ugyanakkor onnan köveket és téglákat dobálnak.

  • Az Aftonbladet svéd lap is azt állítja, hogy két riporterét dühös tömeg támadta meg az egyik kairói városrészben, majd a katonák órákon át fogva tartották őket. Egyikük, Karin Oestman azt mondta, hogy felpofozták és azzal vádolták őket, hogy az izraeli titkos szolgálat emberei.

  • Az egyiptomi hírszerzés egy korábbi magas rangú tagja azt mondta az al-Dzsazírának, hogy szerinte a hadsereg el fogja mozdítani Mubarakot a hatalomból, mert az elnök kész lenne felégetni az országot.

  • A belga külügyminiszter a Le Soir munkatársának, Serge Dumont-nak a szabadon engedését kéri az egyiptomi hatóságoktól. Dumont-t állítólag kémkedésért vették őrizetbe és verték meg. (BBC)

  • Egészségügyi források szerint legalább ötszáz ember megsebesült a Tahrír téri összecsapásokban. (AFP)

  • Egy ellenzéki tüntető azt mondta a BBC tudósítójának, hogy csapdába esett a Tahrír téren. A helyzet percről percre romlik, de Mubarak-párti tüntetőkön keresztül tudna csak kijutni, és fél az erőszaktől.

  • Szamír Radvan, a héten kinevezett új pénzügyminiszter arra kérte az ellenzéket, hogy kezdjen párbeszédet a kormánnyal. Szerinte azért utasítják el a tárgyalásokat, mert kiderülne, hogy nincs gazdasági és külpolitikai programjuk. (BBC)

  • A BBC információi szerint a korábban a tüntetők közé vágtázó lovak és tevék a gízai piramisoknál dolgozó egyiptomiak hozták Kairóba. Állítólag feldühítette őket, hogy a tüntetések miatt visszaeesett a turisták száma és ezzel a bevételeik is.

  • Fejenként száz egyiptomi fontot (kb 3300 ft-ot) kaptak a Tahrir téri tüntetők közt elvegyülő és verekedést provokáló mubarakisták. A békés tüntetőkre támadók többsége rendőrségi titkosügynök vagy a választási csalásokban is részt vett bajkeverő. írta a Facebook-on a We are all Khaled Said szerkesztője. Egy az al-Dzsazírának nyilatkozó szemtanú szerint biztonsági őröket és hordárokat próbáltak megvásárolni rendőrségi ügynökök, hogy rátámadjanak a tahrír téren tüntetőkre.

     
  • Az al-Dzsazíra jelentése szerint a kairói múzeumra is hullottak az esti összecsapásokban Molotov-koktélok, a hadsereg vízágyúkkal próbálja oltani a fellobbant tüzeket.

  • A kairói repülőtér három indulási termináljában több mint nyolcezer utazni szándékozó zsúfolódott össze a kijárási tilalom kezdete előtt. Az elutazást nehezíti, hogy több légitársaság időlegesen felfüggesztette kairói járatait. Az egyiptomi nemzeti társaság, az EgyptAir a járatai háromnegyedét nem indítja, mivel - részben a kijárási tilalom miatt - nincs meg hozzá a személyzet.

    Nagy-Britannia nem rendelte ugyan haza diplomáciai személyzetét, de állampolgárainak azt tanácsolta, hogy ha tudják, hagyják el az országot. A vörös-tengeri üdülőhelyeken, ahol a helyzet még mindig nyugodtabb, mint a nagyvárosokban, mintegy tizenötezer brit turista pihen. A londoni kormány chartergépeket küld a távozókért. (MTI)

  • Az Egyesült Államok szerdán elkezdte kimenekíteni Egyiptomból azokat az amerikai kormányzati alkalmazottakat, illetve az ő családtagjaikat, akiknek a munkája nem nélkülözhetetlen. A kairói nagykövetség szerint a következő két napban több mint ezer amerikai hagyja majd el a közel-keleti országot. A washingtoni külügyminisztérium kedden rendelte el az összes nélkülözhető amerikai kormányalkalmazott kötelező távozását, és az értük küldött gépekre másokat is felvesznek - közölte a kairói amerikai nagykövetség. (MTI)

  • Az AP beszámolója szerint megvertek majd kémkedésért őrizetbe vettek egy Serge Dumont nevű riportert, aki brüsszeli, francia és genfi újságokat tudósít. A férfi a tüntetésekről tudósított telefonon, amikor civil ruhás emberek léptek oda hozzá, El Baradei támogatójának nevezték, arcon ütötték, majd elvezették.

  • A Tahrír téren kirobbant összecsapásoknak több mint ötszáz sérültje van, jelentette az al-Dzsazíra hírtévé.

  • Az al-Dzsazíra élő képe szerint leszállt az est Kairóban, a Tahrír téren nem nyugszanak az indulatok, több Molotov-koktélt is lehetett látni repülni, a fellobbant lángokat erős vízsugárral próbálják elfojtani.

  • Az al-Dzsazíra jelentése szerint egy mentőautó érkezett a Tahrír térre, a távolból pedig szirénaszó hallatszik.