Európai fejekről dönthet Kadhafi sorsa

Az elején egy időre az Egyesült Államok vette át a líbiai hadműveletek irányítását, ám a konfliktus elsősorban Európa érdekszférájába tartozik. Több európai vezető politikai jövője is összefonódhat a háborúval, amely akár sokáig is elhúzódhat.

Az Egyesült Államok szerepe fokozatosan csökken, már hadihajókat vontak ki a Földközi-tengerről, vadászgépekkel is ezt tennék, miközben nem úgy tűnik, hogy a felkelők a légi támogatás mellett is hamar meg tudnák nyerni a harcot Kadhafi ellen, akinek tárgyalási javaslatait eddig elutasították. A légtérzár és a civilek védelmének biztosításából az oroszlánrész egyre inkább az európai erőkre marad.

A gyorstüzelő cowboy

Nicolas Sarkozy elnöksége egyértelműen a katonai akció tétje lehet. Sarkozy irányításával Franciaország vezető szerepet vállalt a líbiai katonai akcióban, a párizsi csúcs után előrerohanva elsőként mértek légicsapásokat líbiai célpontokra, és a Charles de Gaulle repülőgép-hordozót is Líbia partjaihoz irányították. Stratégiai jelentősége is van a beavatkozásnak, Sarkozy pedig a kihagyott tunéziai és egyiptomi lehetőségek után az arab országok védelmezőjének szerepében Jacques Chirac korábbi elnök nyomába lépne. A franciák indokairól bővebben>>>

Franciaországban a legutolsó felmérésben a megkérdezettek kétharmada támogatta a katonai beavatkozást, és a politikai színtéren is sikerült egységet teremtenie Sarkozynak, hiszen a kommunisták kivételével a legtöbb politikai erő felsorakozott a beavatkozás mögött.

Sarkozy pártja, az UMP ennek ellenére a várakozásoknak megfelelően nem szerepelt túl fényesen a március 21-én és 27-én tartott franciaországi helyhatósági választásokon. Alacsony részvétel mellett a második fordulóban csak 20 százalékot értek el, miközben az ellenzéki szocialisták 36 százalékkal győztek. A köztársasági elnök népszerűsége sem ugrott meg hirtelen az elmúlt két hétben, egy évvel a 2012-es elnökválasztás előtt a mélypont közelében van. A CSA legutóbbi felmérése szerint Sarkozy bejutna a második körbe a szocialista jelölt mellé, de ehhez szoros csatát vívna a szélsőjobboldali Marine Le Pennel.

A franciák azóta Elefántcsontparton is beszálltak a harcokba, ám kérdés, hogy az egyre aktívabb külpolitika legalább részben semlegesíteni tudja-e a kritikusok szerint a gazdasági válságban kihagyott lehetőségeket és a vitatott nyugdíjreform miatti felháborodást. A burka és a nikáb tilalmának jövő heti, április 11-ei érvénybe lépése is újabb indulatokat válthat ki. Még az is megkeverheti a kártyákat, hogy Szaif al-Iszlám, Moammer Kadhafi másodszülött fia azzal fenyegetőzött, felfedik, miként pénzelte Líbia Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányát, miután Franciaország elsőként ismerte el a felkelők bengázi tanácsát Líbia hivatalos képviseleteként.

A tartózkodó taktikázó

Angela Merkel német kancellár éppen ellentétes pályát járt be, mint Sarkozy. Németország már a líbiai beavatkozást engedélyező ENSZ-határozat megszavazásánál is tartózkodott, és azóta is kimaradt a katonai akcióból. A német vezetés a konfliktust körüllengő számos bizonytalan tényezőre hivatkozott – szerintük például idővel elkerülhetetlen lesz a győzelemhez a szárazföldi beavatkozás –, de Merkel elődje, Gerhard Schröder példájával is számolhatott; a 2003-as iraki háborúnál újraválasztást ért a háborúellenes kártya.

Az ellenzék mérsékeltebb kritikája mellett saját pártján, a CDU-n belül is felerősödtek a kritikus hangok. Volker Ruehe volt védelmi miniszter a Spiegelnek például „történelmi dimenziójú hibának" nevezte a döntést, "amelynek hosszú távú hatásait nem lehet majd elkerülni.” A Focus magazinnak készített felmérés szerint ugyanakkor a franciákhoz hasonlóan a németek is egyetértenek vezetőjükkel, a megkérdezettek 56 százaléka helyeselte az ország háttérbe húzódását, míg 36 százalék ellenezte a döntést.

Ha Merkel taktikázott is, a március 27-ei tartományi választásokon nem jött be a háborúellenes kártya, a CDU és szövetségese, a liberális FDP közel hatvan év után bukta el Baden-Württemberget, ahol a Zöldek a szocialistákkal együtt fölénybe kerültek Merkelékkel szemben. A világban történt események minden bizonnyal közrejátszottak az eredményben, de nem a líbiai háború, hanem a Japánban kirobbant atomválság volt a döntő. Merkel pártja tavaly a korábbi tervekkel ellentétben mégis meghosszabbította a németországi atomerőművek élettartamát.

Németország az elmúlt évtizedekben először jár ennyire külön utakon háborús helyzetben. A kritikusok szerint a németek kimaradása megbontja az európai egységet, nem hozza közelebb a közös európai külpolitikai megteremtését. Ha a líbiai akció sikeres lesz, a német atomerőművek körüli vita mellett ez is döntően befolyásolhatja Merkel és Guido Westerwelle külügyminiszter jövőjét. Igaz, utóbbi már biztosan távozik a CDU-val szövetséges, liberális FDP éléről. A közvélemény támogatása azonban kitarthat, így Merkel jól is kijöhet az eseményekből.

A visszafogott

David Cameron brit miniszterelnök leginkább a líbiai konfliktus elhúzódásától tarthat, bár többször is hangsúlyozta, hogy ez a háború nem az újabb Irak, az Independentnek készített felmérés szerint tízből hét brit úgy véli, könnyen azzá válhat. Cameron és kormánya elítélte Tony Blair volt kormányfő vitatott szerepét az iraki háborúban, a britek pedig láthatóan nem vágynak hasonló konfliktusra.

A brit kabinetnek ugyanakkor számos kritikával kellett szembenéznie, amiért a Kadhafi erői és a felkelők között kirobbant harcok mellett nem zajlott teljesen zökkenőmentesen a brit állampolgárok kimenekítése Líbiából. A belpolitikai színtéren nehéz reformlépésekre kényszerülő Cameron végül a saját pártjából is bírálatokat kiváltva csatlakozott Sarkozyhoz, és a légtérzár bevezetésének másik fontos támogatója lett.

Sarkozyval és Merkellel ellentétben a britek már nem sorakoztak fel egységesen vezetőjük mögé. A BBC felmérése szerint a megkérdezettek csak 38 százaléka helyeselte a légicsapásokat, 35 százalékuk rossz döntésnek tartotta a beavatkozást. Hasonló arányokat mutatott az Independent felmérése is. Kétharmaduk szerint elhúzódhat a britek szerepvállalása Líbiában, amit csak tetéz, hogy a Királyi Légierő már jelezte, hat hónapra készülnek, feladataik ellátáshoz azonban a költségvetésük megemelésére lesz szükség.

Az első csúcstalálkozónak helyet adó Párizs után London is szimbolikus hely lett a háborúban, a résztvevő országok és az európai államok ott értékelték az előző héten az eddigi fejleményeket, valamint megállapodtak a politikai rendezés szükségességéről. Cameron és a brit kormány azért sem hátrálhatna ki könnyen a konfliktusból, mert Londonba szökött Musza Kusza volt líbiai külügyminiszter és Kadhafi egykori bizalmasa – aki sokak szerint az 1988-as Lockerbie-merényletről is beszélhet –, valamint Szaif al-Iszlám egyik tanácsadója is ott tárgyalt a felkelők által végül elvetett egyik hatalomátadási javaslatról.

A hasznot húzó

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt Olaszország különleges földrajzi helyzete és a belpolitikai bizonytalanság miatt is kényesen érinti a líbiai szerepvállalás. Berlusconi a líbiai konfliktus elején még nem fordított egyértelműen hátat Kadhafinak, akivel korábban jó kapcsolatot ápolt, azonban az ENSZ-határozat elfogadása előtt felmondták a két ország közötti baráti megállapodást, majd az olasz légibázisokat is a Líbiát bombázó koalíciós erők rendelkezésére bocsátották.

Ahogy Nagy-Britanniát, úgy Olaszországot is megosztotta a konfliktus, a Guardian által idézett felmérésben a megkérdezettek 53 százaléka ellenezte azt, 42 százalék egyetértett vele. Diplomáciai fronton Olaszország is csatlakozott Franciaországhoz és Katarhoz, és hétfőn bejelentette, hogy hivatalosan is elismeri a felkelők bengázi Átmeneti Nemzeti Tanácsát.

Az állítólag részben éppen Kadhafi líbiai vezető ötletéből született unga-bunga partis botrányok és a gazdasági nehézségek miatt Berlusconi népszerűsége tovább esett, éppen a líbiai légtérzárról szóló ENSZ-határozat bejelentése előtt derült ki egy felmérésből, hogy már csak 33 százalékon áll. Berlusconi egyébként is nehéz helyzetben van, december közepén csak néhány szavazattal élt túl egy bizalmi szavazást az alsóházban, ahol korábbi szövetségese, Giancarlo Fini nélkül elveszítette biztos többségét. Egy újabb bizalmi szavazást sem lehet kizárni a közeljövőben.

Az olasz kormányfő már megpróbált hasznot húzni az eseményekből, a Lampedusára zúduló menekülthullámra válaszul első olasz miniszterelnökként megjelent a szigeten, és mindent – a turizmus népszerűsítését és egy kaszinót is – megígért a helyieknek. Az ellenzék szerint Berlusconi valójában csak újraindult bírósági ügyeiről próbálja elterelni a figyelmet, amit az is alátámaszt, hogy hétfőn adócsalás miatt indult tárgyalásán tunéziai látogatására hivatkozva nem jelent meg, ehelyett az észak-afrikai országból érkező menekültek ügyét próbálta megoldani. Szerdán a szexbotrány miatt indult pert kellett elnapolni, Berlusconi levélben azt írta, Rómában kellett maradnia, mert az olasz kormány a líbiai válságról tanácskozott.