Amerikai politikusok kérik Csatáry felelősségre vonását
"Azért írunk önöknek, hogy a lehető legerőteljesebben sürgessük a hírhedt náci háborús bűnös, Ladislaus Csizsik-Csatáry igazságszolgáltatás elé állítását" – írták július 24-én keltezett levelükben a képviselők. A 20 aláíró között mindkét kongresszusi párt képviseltette magát.
Az amerikai képviselők sürgették, hogy a magyar állam- és a kormányfő tegyen meg mindent, amit tud azért, hogy Csizsik-Csatáry feleljen a bűneiért és hangoztatták, hogy azonnali cselekvést várnak.
A levél küldői emlékeztettek rá, hogy Csizsik-Csatáry, akiről nemrégiben kiderült, hogy Budapesten él, a 2. világháború alatt, a kassai gettót őrző "magyar királyi rendőrök parancsnokaként igazi szadista volt, aki a kassai zsidók iránt extrém kegyetlenséget tanúsított". A szerzők rámutattak, hogy Csizsik-Csatáry, aki 1944-ben mintegy 15 700 zsidó Auschwitzba és további 300 Ukrajnába történő deportálását koordinálta, nőket korbácsolt meg, emberekkel a puszta kezükkel ásatott árkot és lelövette azokat, akik menekülni mertek.
A képviselők felidézték, hogy Csizsik-Csatáry, akit Csehszlovákiában 1948-ban az emberiesség elleni bűncselekmények miatt halálra ítéltek, igazi gyáva emberként megszökött a büntetés előtt, és a viselt dolgairól hazudva Kanadában telepedett le. Innen 1997-ben, miután lelepleződött, tovább szökött. A Simon Wiesenthal Központ a legkeresettebb háborús bűnösnek nyilvánította.