Martonyi: Az idő minket fog igazolni
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos baleset történt Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
Abszurdnak nevezte a magyar államkötvény-vásárlásról, háttérmegállapodásról szóló feltételezéseket Martonyi János külügyminiszter a parlament külügyi bizottságának meghallgatásán, ahol az örmény katonatársát baltával meggyilkoló Ramil Safarov kiadatásáról kérdezték. Mint mondta, határozottan cáfolják az ellentételezésről szóló különböző híreszteléseket, és az idő igazolni fogja őket.
Martonyi azt mondta, hogy az azeri fél szóban, majd írásban kötelezettségeket vállalt arra, hogy az elítélt folytatni fogja a büntetését. Ennek alapján döntöttek, hogy Safarov büntetését Azerbajdzsánban folytassa. Safarov hazaérkezve azonnal elnöki kegyelmet kapott.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden arról beszélt, hogy összkormányzati döntés született, amelyet kormányfőként ő mondott ki, és számoltak a várható következményekkel. Martonyi a bizottság ülésén azt mondta, hogy a kérdésben a kormány döntött, így a döntésért a kormány minden tagja viseli a felelősséget.
„Hogy lesz-e azeri gáz? Nagy valószínűséggel lesz" – mondta. Ugyanakkor arról beszélt, hogy ennek az ég világon semmi köze nincs ahhoz, hogy az elítélt Magyarországon vagy Azerbajdzsánban tölti büntetését. Egyébként is úgy vélte, hogy mire megérkezik hozzánk a gáz, a gázpiac alapvetően át fog alakulni.
Martonyi „fájdalmas döntésnek" nevezte Safarov kiadatását, amelynek vannak erős érzelmi vonatkozásai. Ugyanakkor szerinte Magyarország nem belépni akart egy évszázados konfliktusba, hanem kilépni onnan, hiszen a feszültség már nyolc éve létezik.
A nemzetközi kapcsolatokban a jóhiszeműség elve alapján jártak el, most pedig a legfontosabbnak azt tartja, hogy csillapítani tudjuk az indulatokat. Martonyi elmondta, hogy küldött levelet örmény miniszternek, beszélt Magyarországon örmény önkormányzati képviselőkkel, szó volt még jószolgálati közvetítésről is.
Az LMP részéről Ertsey Katalin azt emelte ki, hogy a kormányt senki se kényszerítette, hogy hozzák meg ezt a döntést. Kovács László a külügyi bizottság MSZP-s alelnöke szintén erről érdeklődött, ugyanakkor azt mondta, hogy „a szocialista pártnak nem célja ugrálni a mélyütéssel a földre küldött magyar külpolitikán”. Gyöngyösi Márton a Jobbik képviselője szerint „szerencsétlen, hogy importáltunk egy két ország közötti rendezetlen viszonyt.”
Martonyi a kiadatásról elmondta, hogy „teljes biztosíték persze nincs”, de Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi államtitkára szerint a kockázat egyértelműen a nemzetközi egyezményben volt. Répássy szerint az azeri elnöki kegyelem is a nemzetközi jog alapján történt.
A külügyminiszter azt is megemlítette, hogy volt örmény precedens is elítéltek kiadatására, de ezt a kormány nem akarta hangoztatni. Több országban is voltak örmény tüntetések, de „a túlzások nem segítenek". Martonyi úgy vélte, „elfogadhatatlan, hogy Azerbajdzsánt és Magyarországot egy szintre helyezzék."
Martonyi szerint „az egész ügyben a belföldi politikai megfogalmazások lényegesen élesebbek” voltak mint bármely külföldi megnyilvánulás, beleértve az örményekét is. A külügyminiszter szerint nem szerencsés, hogy néhányan belpolitikai előnyszerzésre akarják felhasználni az esetet, és kijelentette, hogy a „bírálatokat meghallgatjuk, megszívleljük, de a sértegetés határán mozgó kijelentéseket visszautasítjuk”. Szerinte senkinek sem érdeke, sem Magyarországnak, sem Örményországnak, sem Azerbajdzsánnak, hogy erősödjön a feszültség a térségben.