Zoltán
9 °C
21 °C

Ötéves kislányt erőszakoltak meg Indiában

2013.04.20. 09:59

Súlyos állapotban van az az indiai ötéves kislány, akit elraboltak, két napon át fogva tartottak egy szobában, és többször megerőszakoltak Újdelhiben. Az orvosok szerint a kislány az életéért küzd, írja a BBC.

A házuk előtt játszott a gyerek hétfőn, amikor elrabolták. Szerdán került kórházba, azóta folyamatosan megfigyelés alatt tartják. Sérülések voltak az ajkán, az arcán, a mellkasán és a nyakán is. Súlyos belső sérüléseket okoztak a támadói.

A kislány egy járókelőnek köszönheti a megmenekülését, aki meghallotta a jajveszékelését, és kihívta a rendőrséget.

Az áldozat szülei nemtörődömséggel és érzéketlenséggel vádolják a rendőrséget. A lány apja szerint vonakodtak felvenni a panaszukat, amikor először jelentették a lányuk eltűnését, később meg azt mondták nekik, hogy meg kéne elégedniük azzal, hogy élve megtalálták. A kórház előtt tüntetők gyülekeztek, és szidták a rendőrséget, amiért nem foglalkozott érdemben az eltűnéssel.

Egy rendőrségi szóvivő szerint az egyik szomszédra gyanakszanak, őt keresik.