Magyar alezredes vezeti az EBESZ-eseket

Orosz csapatok szállták meg a Krímet

2014.03.01. 16:22
Térkép, Galéria, Videó
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ő felel a biztonságért, ezért fordul az oroszokhoz:

  • Az orosz ITAR-TASZSZ szerint - akik elnökként említik - Viktor Janukovics támogatja a krími orosz katonai beavatkozást, és örül annak, hogy Krím segítséget kért az oroszoktól.

  • Egyhangúlag fogadták el Putyin kérését, aki fegyveres alakulatok bevetésével oldaná meg a krími helyzetet, adöntést az orosz szenátorok tapssal és ujjongással fogadták. Így tehát hivatalosan is megvan Putyinnak a felhatalmazása, hogy katonákat küldjön a Krím félszigetre, bár már az elmúlt napokban is elfoglaltak repülőtereket, helyi tévéket és úttorlaszokat állítottak fel.

    Az UNIAN szerint a felsőházi szavazást technikai hiba árnyalta be. A ülés megnyitása előtt a képernyő azt jelezte, hogy 166 szenátor tartózkodik a teremben, miközben csak 78 volt jelen. Az újraszámlálás után, már 85 szenátort volt jelen, ezzel meglett ülés megnyitásához szükséges többség.

  • Térképen a városok, ahol oroszpárti tüntetők megrohamozták a Kijevhez hű kormányépületeket Ukrajnában – írja Max Seddon Buzzfeed-tudósító a Twitteren:

  • Tucatnyi tüntető gyűlt össze szombat délután a budapesti orosz nagykövetség előtt, többek közt azt követelik, hogy Janukovicsot Ukrajnában állítsák bíróság elé. Az esemény Facebook-oldala itt elérhető.

  • fogalmazott a Wall Street Journal moszkvai tudósítója azt kommentálva, hogy Putyin katonákat vetne be Ukrajnában.

  • Az ITAR-TASZSZ szerint az elmúlt egy órában több mint tizenöt mentő hagyta el szirénázva harkovi Szavadság teret, ahol szobaton oroszbarát tüntetők a majdanistákkal csaptak össze. A hírügynökség szerint több lövés és robbanás is történt a helyszínen, egy rendőr biztosan megsérült.

  • A Kreml hivatalos honlapján megjelent kérelemben Putyin az Ukrajnában kialakult extrém helyzetre hivatkozik, ami szerinte veszélyezteti az orosz állampolgárok életét. Putyin a felsőháztól kért engedélyt, hogy katonákat küldhessen a Krím-félszigetre, ebben arra kéri az orosz parlament felsőházát, hogy Krím Autonóm Köztársaságról szóló nemzetközi szerződés szerint orosz katonai csapatok bevonását kezdeményezzék Ukrajna területére, amíg a társadalmi és politikai válság nem normalizálódik az országban.

  • Orosz fegyveresek próbálták ellenőrzésük alá vonni a Krím félszigeti Balaklavában az ukrán haditengerészeti alakulatok egyik határőrposztját – közölte honlapján az ukrán határőrség.

    A közép-európai idő szerint délben kezdődő akcióban mintegy 300, állig felfegyverzett rohamosztagos vett részt, akik tíz katonai járművel érkeztek a félsziget nyugati szarván (Szevasztopoltól délre), a Balaklavai-öbölnél fekvő településre.

    Az ukrán támaszponthoz vonuló alakulat parancsnoka közölte az ukrán féllel, hogy az orosz védelmi minisztérium parancsa alapján kell ellenőrzése alá vonnia az ukrán egységet. Az ukrán határőrség közben közölte: rendkívüli intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy az orosz egységek ne foglalhassák el az ország tengeri védelmét ellátó alakulatok támaszpontjait és hajózó egységeit. (MTI)

  • Valentina Matvienko, az orosz parlament felsőházának elnöke pár órával ezelőtt azt nyilatkozta, hogy ha Vlagyimir Putyin katonai beavatkozásról döntene, akkor meg fogják adni az ehhez szükséges felsőházi jóváhagyást, mert elképzelheztőnek tartanak egy ilyen forgatókönyvet. Putyin már benyújtotta a kérlemet az orosz felsőháznak. 

  • Nemcsak Budapesten van tiltakozás az orosz nagykövetség előtt:

  • A dél-krími Feodoszija kereskedelmi kikötőjébe szombaton befutott a Zubr orosz deszanthajó, amely nem tartozik a Szevasztopolban állomásozó orosz Fekete-tengeri Flotta kötelékébe –jelentette helyi forrásokra hivatkozva a liga.novosztyi ukrán hírportál.

    Szemtanúk arról számoltak be, hogy a légpárnás hajó azonosító jelzések nélkül érkezett a kikötőbe. Újságírók Feodoszijában azt is elmondták, hogy hackerek megbénították az összes helyi hírportált, így azok nem elérhetők. Beszámolójuk szerint kiiktatták az összes webkamerát, amelyek korábban a város és a kikötő különböző pontjait mutatták.

    Mint az Ukrainszka Pravda ukrán hírportál megjegyzi, a Zubr partraszálló hajó tengerészgyalogosok és páncélos technika szállítására egyaránt alkalmas. Az Ukrainszka Pravda emlékeztetett arra, hogy pénteken Ukrajna légterét megsértette nyolc Il-76-os orosz katonai szállító repülőgép és tíz helikopter. Az ukrán határőrség közben közölte, hogy az ország tengeri védelmét ellátó hajók az elrendelt harckészültség keretében kifutnak a tengerre. (MTI)

  • Az ukrán külügyminisztérium szerint Oroszország nem akarja teljesíteni a Budapesti Memorandumban foglaltakat. Ukrajna kétoldali tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal a krími helyzet miatt, de az oroszok nem válaszoltak. Az ukrán külügy szerint, ha Oroszország nem válaszol Ukrajna megkeresésére, akkor nemzetközi szerződést fog megszegni.

    A Budapesti Memorandumot 1994-ben kötötte meg USA, Anglia, Oroszország és Ukrajna, amiben Ukrajna átadta atomfegyvereit, és cserében az aláíró országok garantálták Ukrajna biztonságát és területi szuverenitását.(UNIAN)

  • Vlagyimir Putyin az orosz parlament felsőház engedélyét kéri, hogy katonákat küldhessen a Krím félszigetre. A kérés előtt az alsó- és a felső ház is megvitatta Ukrajna „stabilizációjának″ kérdését. (lenta.ru)

  • Oroszország nem hajlandó Ukrajnával tárgyalni egy olyan egyezmény égisze alatt, mely az ország területi egységét garantálná – írja a Reuters. 

    Az ukrán külügyminiszter elmondta: azért szeretnének Oroszországgal tárgyalni, mert Moszkva a krími félszigetre katonákat vezényelt.

    Nagy aggodalommal tölt el, hogy Oroszország visszautasította a megkeresést.

    – tette hozzá.

  • Úgy tűnik, Harkivban is kezdenek beindulni a dolgok.

    – írja a Buzzfeed tudósítója Ukrajna második legnagyobb városából. Az MTI szerint összetűztek oroszbarát aktivisták és az új ukrán kormány hívei.

    Az orosz szimpatizánsok megpróbálták bevenni a helyi kormányzati adminisztráció épületét, azon kívül pedig ezrek gyűltek össze. Néhányan be is tudtak törni és felhúzták az orosz zászlót.

    Harkiv, oroszos formában Harkov népessége másfél milliós, a város a Harkivi terület és a Harkivi járás közigazgatási központja. A Harkov folyóról nevezték el, de a helyi legenda egy Harjkov nevű kozákhoz köti a település nevének eredetét.

  • Miközben maszkos katonák vigyáznak a krími parlamentre,

    Szimferopol utcáin az oroszpárti tüntetők narancs-fekete orosz katonai zászlókkal vonulnak:

    Felszabadítjuk Ukrajnát az amerikai megszállás alól.

    – olvasható egy transzparensen.

  • Az ukrán főügyszég egy parlamenti képviselő kérésére azt vizsgálja, hogy Viktor Janukovics tevékenysége kimeríti-e az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletet. Az ügyészség szerint Janukovics parancsot adott a majdani békés tüntetés véres feloszlatására. Ezért akár tíz évet is kaphat. (ITAR-TASZSZ)

  • Az iPhone-ommal csinálom a képeket, igaziak. Mindenütt orosz katonák vannak.

    – írja Daniel Sandford, a BBC moszkvai (illetve ideiglenesen krími) tudósítója.

  • Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán elnök aláírt egy határozatot, mely szerint az oroszpárti Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök kinevezése törvénytelen volt. Akszjonov, a múlt héten megválasztott kormányfő korábban Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordult segítségért a béke megőrzéséhez. (Sky News)

  • Az orosz hadiflotta katonáinak nagyobb csoportja jelent meg az Ukrajnát Oroszországtól elválasztó Kercsi-szoros kompátkelőjénél ukrán oldalon – közölte honlapján az ukrán határőrség.

    Az orosz katonák a Krím-Kaukázus határátkelő szolgálati területén gyülekeznek. Az Ukrinform hírügynökség szerint az orosz haditengerészek szombatra virradó éjjel teherautókon érkeztek a kompátkelőhöz, amely a Krímet Oroszország Krasznodari területével köti össze.

    Kétszáz emberről van szó, géppisztolyokkal és könnyű géppuskákkal vannak felszerelkezve, azonosítani nem hajlandóak magukat. Kétséget kizáróan orosz egyenruhában vannak, azonosító jelet azonban nem viselnek

    – mondta el egy kercsi forrás. A Kercsi-szoros orosz oldalán egyelőre nem tapasztalható csapatösszevonás. (MTI)

  • Több ezer oroszbarát tüntető hatolt be a mariupoli kormányhivatal kormányhivatalba, az épületről letépték az ukrán zászlót, a helyére az orosz trikolórt tűzték ki. A demonstrálók azt kiabálják, hogy 

    Oroszország, Oroszország, győztünk, győztünk!

    Mariupol az orosz határ mellett fekszik, többségében orosz ajkúak lakják, Ukrajna egyik fontos kikötővárosa. (Lifenews)

  • Ebben helyzetben a krími kormány kérésére lehet, hogy bevetjük a katonáinkat azért, hogy biztosítsuk a tengeri flottánk és a krími orosz állampolgárok biztonságát. Persze a döntést Oroszország elnöke hozhatja meg, de ha megnézzük a helyzetet, akkor egy ilyen forgatókönyv sem kizárt. Meg kell védenünk az embereket.

    – mondta Valentina Matvienko az orosz parlament felsőházának elnöke. (UNIAN)

  • Ukrajna területi egysége mellett emelt szót Angela Merkel német kancellár és Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök. A német kormányfő bejelentette: telefonos kapcsolatban van a kijevi hatalom képviselőivel, Oroszországgal és Barack Obama amerikai elnökkel.

    Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a Krím-félszigettel kapcsolatos orosz célok azonnali tisztázását követelte és fenyegető fejleményekről beszélt. Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök is elmondta: tiszteletben kell tartani Ukrajna területi integritását. Laurent Fabius francia külügyminiszter felszólította a feleket, hogy tartózkodjanak minden olyan akciótól, amely fokozhatja a feszültséget és veszélyeztetheti Ukrajna területi egységét.

    William Hague brit külügyminiszter telefonon egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Ő is Ukrajna szuverenitásának tiszteletben tartására és a feszültség további fokozásának elkerülésére szólított fel. Hague vasárnap Kijevbe utazik. (MTI)

  • Oroszország-párti aktivisták foglalták el a donyecki megyei kormányhivatalt, az épületről leszedték az ukrán zászlót, és a helyére az orosz trikolórt tűzték ki. A tüntetők orosz beavatkozást követelnek, el akarnak szakadni Ukrajnától.

    Donyeck lakossága több mint 40 százaléka orosz ajkú, ma délután több ezer orosz-párti tüntető gyűlt össze a Lenin-szobornál, hogy az új ukrán vezetés ellen tiltakozzon. (korrespondent.net)

  • – írja Lucian Kim újságíró a maszkos fegyveresekről, akik a krími kormányépületeket védik.

  • Oroszországnak el kell fogadni az új kormányunkat és tiszteletben kell tartania Ukrajna területi egységét. A másik üzenet az, hogy a báb Janukovicsot meg kell állítani, és Ukrajna területén kell felelnie a tetteiért!

    – írják a szervezők a tüntetés Facebook-esemény meghívójában, amit ma délután tartanak a budapesti Orosz Nagykövetség épülete előtt.

  • Itt az idő, hogy visszaadják a nevem! Oroszország vagyok és nem Ukrajna!

    – hirdeti büszkén a krími Szimferopol Lenin-terén az orosz zászló színeiben pompázó lufijaival egy krími nő.

     A Reuters képén a Lenin-szobor előtt szerelmespár csókolózik: