Lukrécia
15 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Ez lehet a kések háborúja

000 TS-Nic6492683
2015.10.09. 13:50
Izrael egyre inkább attól tart, hogy az újfajta terrortámadások és az ismét gyakoribbá váló rendőrségi összecsapások súlyos harcokhoz vezethetnek a palesztinok és az izraeli erők között. A palesztinok 42 százaléka szerint csak fegyveres harccal lehet kivívni a palesztin államiságot.

Könnyen lehet, hogy a Betlehemben lelőtt 13 éves palesztin fiú hamarosan a harmadik intifáda szimbóluma lesz a palesztinok között. Elemzők szerint korai még arról beszélni, hogy az ellenállás új szintre lép Izraellel szemben, bár az egyre gyakoribb összecsapások és a civil áldozatok ismét növekvő száma miatt új szakasz jöhet el a Palesztin Hatóság történetében.

Miről szól az intifáda?

Az ellenállást jelentő intifáda szóval először 1987 decemberében hirdetett harcot a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) és több kisebb csoport azután, hogy egy izraeli teherszállító belehajtott egy palesztin munkásokat szállító buszba az erezi határellenőrző pontnál. A menekülttáborba hazaigyekvők közül négyen meghaltak, a balesetnek rengeteg szemtanúja volt.

A temetés tízezres tüntetéssé változott a területeket megszálló Izraellel szemben, Ciszjordániában és a Gázai övezetben is. Másnap már halálos áldozatuk is volt a zavargásoknak, egy 17 éves fiatal, aki Molotov-koktélt dobott az egyik járőrkocsi felé. A tüntetések, izraeli civileket érő gyilkosságok, palesztin civil áldozatokkal járó megtorlások körforgása persze korábban is megvolt, ám 1987 végére kritikus tömeget ért el, ami után hat évig intenzív – bár a jól felszerelt izraeli hadsereggel szemben egyenlőtlen, ám kölcsönösen véres – összecsapások zajlottak, összesen kétezer palesztin és 111 izraeli áldozattal.

A konfliktusnak az 1993 augusztusában, Oslóban indult megállapodássorozat vetett véget. Az elsőt a norvég fővárosban írta alá titokban Mahmúd Abbász is Simon Peresz. Szeptemberben Washingtonban már Jichak Rabin izraeli kormányfő és a PFSZ-t vezető Jasszer Arafat írta alá a megállapodást, amelyben a PFSZ elismeri Izrael létét, Izrael pedig elfogadja a PFSZ-t mint a palesztin nép legitim képviselőjét. 

A megállapodássorozat révén 1999-re Ciszjordánia és a Gázai övezet fokozatosan a Palesztin Hatóság irányítása alá került, és Arafat is visszatérhetett Ciszjordániába.

Rabin, Peresz és Arafat 1994-ben Nobel-békedíjat kapott a békéért tett erőfeszítésekért, bár a döntést sokan vitatták. A kudarc lehetőségét jelezte az is, hogy Rabint 1995-ben egy szélsőjobboldali zsidó fanatikus lelőtte egy tel-avivi nyilvános rendezvényen.

A másodiknak nem is lett vége

1999-ig döcögve ugyan, de a Likud vezetése alatt sem állt le a békefolyamat. A Munkapárt 1999-es választási győzelmével még biztosabbnak tűnt a végleges megállapodás Izrael és a Palesztin Hatóság között. A Benjamin Netanjahut váltó Ehud Barak kormányfő 2000 májusában 22 év után kivonta erőit Dél-Libanonból, és úgy tűnt, egyezségre jut a Golán-fennsík hovatartozásáról is Szíriával.

Júliusban pedig Camp Davidben tárgyalt Arafattal a konfliktus végső rendezéséről. A megállapodás a Jeruzsálemért folyó vitában megbukott, bár felmerült, hogy a PFSZ vezetője eleve nem akart kompromisszumos megállapodást.

A kudarc után szeptemberben már csak egy szikra kellett az újabb zavargáshoz, ami a második intifáda kezdete lett: a választási kampányra készülve az ellenzéki Likudot vezető Ariel Saron ellátogatott Templomhegyen lévő Szikla mecsetre, és közölte, hogy a terület – ahonnan a hagyomány szerint Mohamed a halála után az égbe szállt – izraeli felügyelet alatt marad. A muzulmánokat provokáló látogatás megtette a hatását, palesztin tüntetők csaptak össze a rendőrökkel, az első napon négy tüntető meghalt.

A második intifáda azonban különbözött az elsőtől:

  • Nagyobb szerepet játszottak benne az iszlamista erők.
  • A kövek és házi készítésű fegyverek helyett több volt az öngyilkos merénylet és a fegyveres támadás.

Októberben két izraelit meglincseltek Ramallahban, ahová engedély nélkül lépett be a két férfi. Halálukról felvétel is készült, ami olajat öntött a parázsló izraeli–palesztin viszonyra.

Tavasszal pedig Saron nagy fölénnyel legyőzte a békemegállapodással kudarcot vallott Barakot az ország első közvetlen kormányfőválasztásán.

Öngyilkos merényletek, fegyveres támadások és az izraeli hadsereg megtorló akciói, célzott likvidálásai követték egymást.

Az intifáda 2005-ig háromezer palesztin és ezer izraeli halálát okozta.

2005 februárjában Saron és Mahmúd Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke Sarm es-Sejkben tűzszüneti megállapodást írt alá Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és II. Abdullah jordán király jelenlétében. Izrael 900 palesztin foglyot is szabadon bocsátott, Abbász pedig kijelentette, hogy ezzel az erőszakos tiltakozások időszaka lezárult.

A megegyezéshez hozzájárult Arafat 2004-es halála és az is, hogy nyomában konfliktusa támadt a PFSZ fő erejét adó Fatahnak a palesztinok körében erősödő Hamásszal. Belső viták is ingataggá tették a Fatahot, ami újabb lökést adott a megegyezésnek, Abbász rendezni akarta hátországát. Helyzetét nehezítette, hogy a Hamász nem tekintette magára nézve kötelezőnek a tűzszünetet, továbbra is Kasszám rakétákat lőtt izraeli településekre.

A bejelentések ellenére nem állítható, hogy a második intifáda valamikor is befejeződött. 2006-ban a Palesztin Hatóság parlamenti választásán a Hamász került döntő fölénybe a Fatahhal szemben, ám mivel a terrorista csoportként számon tartott szervezet továbbra sem ismerte el Izrael létjogosultságát, céljának továbbra is az iszlám alapú állam megteremtését tekintette a mai Izrael teljes területén. Ez nemcsak a külvilágtól, de a Fatahtól is elszigetelte, amellyel 2007-ben fegyveres konfliktusba is került Gázáért. A Hamász – amelyet Oroszország nem tekint terrorszervezetnek, vezetője Moszkvában is járt – meg is szerezte az ellenőrzést ott, viszont kiszorult Ciszjordániából, ahol újra a Fatah vette át az ellenőrzést.

A Hamász azonban folytatta az Izraelt érő rakétatámadásokat.

Sokszor jött a harmadik

Bár a második intifáda befejezése kevésbé egyértelmű, mint az első, a harmadikat már többször is meghirdették. Nem meglepő módon ezt a Hamász vezetője, Kaled Masaal vetette fel, először 2008-ban. De tavaly is voltak olyan Hamász-közeli írások, amelyek szerint már elkezdődött a harmadik intifáda, mert látványosan nőtt az izraeliek elleni támadások száma.

A héten ismét szélesebb körben kezdtek beszélni a harmadik intifáda kezdetéről.  Ahogy 2000-ben Saron látogatásánál, úgy megint a jeruzsálemi Templomhegy körüli vita volt a zavargások közvetlen kiváltó oka. A Templomhegy körüli ellenőrzés szigorítását szeptember végén Mahmúd Abbasz is kifogásolta. Ez csak fokozódott, miután két, palesztinok által elkövetett halálos merénylet után vasárnap két napra az izraeli hatóságok megtiltották, hogy ciszjordániai palesztinok a Jeruzsálem óvárosába, és így a Templomhegyhez mehessenek.

Hálózat háló nélkül

A két merénylet egyikében az áldozat egy házaspár volt, akiket négy kisgyermekük szeme láttára lőttek le a fegyveresek. Az öt férfit nem sokkal később elfogták. Szombaton pedig egy 19 éves palesztin egyetemista fiú két izraeli férfit késelt halálra az óvárosban. Tettét szavai szerint a harmadik intifáda jegyében követte el.

Az ellenőrzés Templomhegy körüli szigorítása miatt tüntetések törtek ki Betlehemben is, ahol egy 13 éves palesztin fiú kapott halálos mellkaslövést – ez újabb muníciót adhat a harmadik intifáda híveinek.

Különösen az egyetemista gyilkos merénylete mutatja, hogy nem kell közvetlen kapcsolat terrorista csoporttal ahhoz, hogy valaki terrorista akciót kövessen el. Hasonlóan tehetetlenek a titkosszolgálatok az autós merényletekkel is, amikor a sofőr egyszerűen belehajt a járókelőkbe. „A szélsőséges csoportok valójában akkor sérülékenyek, ha fegyverraktáraik vannak, és szállítaniuk kell azokat, illetve amikor a tagoknak kommunikálniuk kell egymással. Ha olyan támadásról van szó, amelyhez mindezek szükségtelenek, akkor a titkosszolgálatoknak nehéz azt megakadályozniuk” – hívta fel a figyelmet egy paradoxonra a BBC jeruzsálemi tudósítója, aki szerint függetlenül a konkrét kiváltó okoktól a növekvő reménytelenség is elvezethet a harmadik intifádához.

A késeléses terrorakciók láthatóan egyre inkább bevett módszerré válnak, mindkét oldalon:

az első intifádát a „kövek háborújának” is nevezték, utalva arra, hogy mi volt a palesztin ellenállás fő fegyvere, a másodikat al-Aksza intifádának, a Templomhegyen lévő Szikдamecsetről, amelynél Saron tett látogatást, a harmadik könnyen lehet, hogy a kések háborúja nevet kapja majd. Szerdán és csütörtökön hét ilyen támadást hajtottak végre 17-25 év közötti palesztin fiatalok izraeli zsidók ellen, Jeruzsálemben, Tel-Avivban, Petah-Tikvában, és másutt, összesen 12 embert megsebesítve – írta a Newsru Israel orosz nyelvű portál, jelezve, hogy a támadások pénteken is folytatódtak: egy izraeli férfi két beduint és arabot sebesített meg. A merénylőt nem sokkal később elfogták, Dimona város polgármestere beszámolója szerint a férfi mentálisan zavart. Benjamin Netanjahu elítélte az ártatlan arabokat érő akciókat – írta a BBC.

Nem sokkal ezután egy palesztin férfit lőttek le, amikor késével rendőrre támadt, majd Jeruzsálemben támadott egy férfi egy 16 éves ortodox zsidóra. A támadót nem sokkal késpbb elfogták.

Főleg úgy, hogy a korábbiakkal ellentétben egyre erősödik a szélsőséges zsidó csoportok jelenléte is, akik palesztin civilekkel szemben követnek el merényleteket, mint például augusztusban Nablusz mellett, ahol egy családra gyújtották a házat, megölve egy másfél éves kisfiút és édesapját is.

Abbász rákényszerülhet

A reménytelenséget az is növeli, hogy a palesztinok ügye hátrébb szorult a globális ügyek fontossági sorrendjében Szíria, a menekültválság és az orosz–amerikai viszony problémái mögött.

Ez pedig a palesztin vezetés tekintélyét is aláássa, hogyha úgy tűnik, hogy nem történik előrelépés a palesztin államiság előmozdításában.

Abbász ugyan nem érdekelt a konfliktus kiélezésében Izraellel – a Hamászt illetően is sok a közös érdekük –, de ha a tiltakozások elérnek egy szintet, akkor Abbász kénytelen lesz az élükre állni, azt ugyanis egy idő után nem vállalhatja fel, hogy látványosan kiáll az izraeli erőkkel való együttműködés mellett.

Felmérések szerint a palesztinok 42 százaléka egyetlen lehetőségnek a fegyveres ellenállást látja Izraellel szemben az önálló államiság eléréséhezírta a Guardian. 57 százalék pedig úgy véli – az előző csoporttal természetesen nagy átfedésben –, hogy béketárgyalások hiányában valóban nincs más út, mint a fegyveres intifáda.

Elemzők azonban úgy vélik, korai még a küszöbön álló intifádáról beszélni: a felmérések eredménye ellenére korántsem biztos, hogy a palesztin társadalom valóban nagy többséggel támogatná az újabb felkelést, és ha egyre több is a „magányos farkasok” által elkövetett támadás, egyelőre még csak elszigetelt jelenségekről van szó. Azonban az már látható, hogy ha lesz intifáda, az nem áll meg Ciszjordániában és a Gázai övezetben, hanem érinteni fogja Jeruzsálemet és Izrael más részeit is.