Csak kitöltöm ezt a lapot, és annyi rakéta jön, amennyit akarok!

A szíriai orosz beavatkozás után nem enyhültek a harcok, sőt: megnyíltak az Öböl-országok fegyverraktárai, özönlik a fegyver a felkelőkhöz. Ahogy Afganisztánban a légelhárító, úgy most a páncéltörő rakéták számítanak jokernek. Az USA nem adhatott 13 ezer TOW rakétát egyenesen a felkelőknek, de a CIA és Szaúd-Arábia tudott egy kerülőutat.

Ahogy közeledünk az év végéhez, egyre inkább úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok szinte teljesen kiszorult a szíriai frontról: a Pentagon kiképzési programja összeomlott, az oroszok azt bombáznak, akit akarnak, és kedvükre zongorázhatnak a NATO-vezetők idegein.

Az amerikaiak azonban nemcsak a mostani helyzetben viselkednek tétován, hanem az egész szíriai polgárháborúban. És ezt a tanácstalanságot nem is az orosz gépek megjelenésére adott impotens válasz mutatja meg a legjobban, hanem az, hogy a Pentagon négy év alatt sem bírt felfegyverezni és kiképezni egy, a nyugati hatalmak számára legalább elfogadható értékrendet képviselő hadtestet – miközben Irán, Törökország, Szaúd-Arábia vagy Katar érdekeinek megvalósításán mára tízezres proxy-hadseregek munkálkodnak. Ez a végzetes lemaradás ráadásul nemcsak az amerikai befolyás elvékonyodását eredményezte, hanem azt is, hogy a polgárháborúban az eredetileg demokratikus-reformista arab tavasz szellemiségét felváltotta az iszlamizmus.

De az Egyesült Államok passzivitása talán nemcsak a hiperbonyolult szíriai helyzetről szól, hanem arról, is, hogy 2008 óta érezhető egy elmozdulás az USA külpolitikai prioritásaiban. Ennek számos oka van, talán ezek a legfontosabbak:

• az elmúlt negyven év legnagyobb amerikai külpolitikai kudarcának számító iraki háború
• az Öböl-országokból származó olajimport jelentőségének radikális csökkenése
• a Távol-Kelet felértékelődése és a térség fokozódó biztonsági kockázatai

Nem állíthatunk minden rakéta mellé egy titkosügynököt!

De visszatérve Szíriára, az amerikai támogatunk is meg nem is stratégia már a polgárháború kezdetére nyúlik vissza. Az Obama-kormányzatnak 2011-től állandóan két szempont között kellett (és kell ma is) lavíroznia:

• A nulláról induló ellenzék megfelelő eszközök nélkül nem tud helytállni a páncélosokat, légierőt és föld-föld rakétarendszereket felvonultató Aszaddal szemben.
• Közben azonban a túlságosan hi-tech fegyvereket sem lehet ész nélkül szállítani, nehogy terroristagyanús szervezetekhez kerüljenek.

Ez utóbbi aggodalom a kezdetektől fogva élt, mivel a káoszt kiszimatolva már igen korán, 2012 elején megjelent Szíriában az al-Kaida egy apró sejtje, ami 2015-re aztán szinte egy második Iszlám Állammá duzzadt.

És az már-már elnökbuktató botrány lenne, ha az elmúlt hetven év legdurvább nemzeti sokkjáért felelős terroristák kapnának néhány vállról indítható rakétát, szeretettel Amerikából.

Ezért az amerikaiak már a polgárháború eleje óta fokozott óvatossággal porciózzák a támogatást (ha jelentkezik egy közvetítő, akkor már nem ilyen óvatosak, de erről később). 2012-ben például a török határon át érkező titkos szállítmányok mellett ott álltak a CIA ügynökei, akik megvizsgálták, kik jelentkeznek a túloldalról fegyverekért. Később megpróbálták ezt a kontrollt intézményesebbé tenni: a Pentagon és a Szabad Szír Hadsereg – ők ugye a mérsékelt ellenzék koordinációs parancsnoksága – rengeteg milíciája közé a biztonság kedvéért beékelték Szíriai Támogatócsoport nevű szervezetet, mely azonban soha nem működött igazán jól, és 2014-ben be is zárták.

Az USA támogatása hivatalosan továbbra is főleg a kézifegyverekre és a fegyvernek nem minősülő utánpótlásra (elsősegélycsomagok, élelmiszer-fejadagok, kommunikációs eszközök és járművek) korlátozódik – csak kedden 50 tonna lőszert dobtak le ellenzéki milíciáknak. De persze Szíriában semmi sem egyszerű, a kézifegyverigények sem. A szír ellenzék ugyanis kénytelen azzal tüzelni, amit be tud szerezni, ezért 2011 óta elképesztően változatos arzenált halmozott. Ez azonban azzal jár, hogy egyszerre használnak szovjet és a NATO-szabványlőszereket, ráadásul különböző űrméretekben. Egy Homsznál harcoló egységnél például pár éve még ötféle lőszert kellett tartalékolni. Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábia sokszor nem a saját – amerikai technológiát felvonultató – készleteiből, hanem Líbiából és a Varsói Szerződés volt tagországaiból próbálja kipótolni az ellenzék által zsákmányolt hadfelszerelést.

Ez a 14 ezer rakéta a sárgán is simán átcsusszan

De a CIA más kártyákkal játszik.

Az amerikai titkosszolgálat a második világháború óta számos olyan titkos műveletet hajtott végre, mellyel kormánya nem akarta bepiszkítani a kezét. Érdekesség, hogy a legelső ilyen „fedett művelet” pont Szíriában volt, ahol 1949-ben a demokratikusan megválasztott kormány vértelen megpuccsolásához nyújtottak segítséget amerikai ügynökök. A puccs oka amerikai részről igen prózai volt: Sukri al-Kuvatli elnök megvétózta a Perzsa-öbölből Libanonig épülő Transzarab Vezeték építését.

A CIA Szíriában ennél egy fokkal talán nemesebb célért dolgozik, 2014 óta például TOW páncéltörő rakétákat juttat az ellenzéknek – szorgos elemzők 23 milíciát számoltak össze, akiknél látták a fegyvert –, és idén új szintre pörgették fel a rakétaellátást.

Az ellátás modellje igen érdekes; a Washington Post riportja szerint a következőképpen épült fel:

1. Az amerikai kongresszus 2013-ban rábólintott arra, hogy a Raytheon cég eladjon 13 795 darab TOW vállról indítható páncéltörő rakétát Szaúd-Arábiának.
2. Az ilyen fegyverüzleteknél azonban az amerikai törvények előírják, hogy a vásárló értesítse az amerikai kormányzatot arról, hol köt ki a szállítmány. A szaúdiak kötelességtudóan jelentették is, hogy Szíriában, de az amerikaiak mégsem hívták vissza a fegyvereket.
3. A rakéták 2015-ben kezdtek beérkezni, és a CIA felügyeletével osztják szét őket a milíciák között. Az ügynökök pedig sokkal jobban teljesítenek, mint a Pentagon, mivel az an-Núszra Front eddig összesen csak két darabra tudta rátenni a kezét.

Ezzel az Obama-kormányzat lényegében átpasszolta a páncéltörő rakéták miatti felelősséget a szaúdiaknak; és ahogy a Washington Postnak az egyik szakértő igen plasztikusan összefoglalta:

Az üzlet nem igényel zöld jelzést az amerikaiak részéről. Elég a sárga is.

Csak le kell írnom, mennyi kell!

A döntésnél az amerikaiak előtt egy új Afganisztán lebegett példaként. A nyolcvanas években ugyanis a CIA több ezer Stinger vállról indítható légvédelmi rakétát csempészett a szovjetek ellen harcoló mudzsahideknek, akik egészen elképesztő hatékonysággal szedték le velük a szovjet gépeket – a háború utáni vizsgálat szerint 269 légi járművet szedtek le, amivel szinte megbénították a szovjet utánpótlást, amit a hegyes-völgyes Afganisztánban a légi szállításra alapoztak.

És ez a példa be is jött: a TOW rakétákat (a TOW egy mozaikszó, ami a Tube-launched, Optically-tracked, Wire guided missile, azaz „csőből indított, optikailag rávezetett huzalvezérlésű rakéta” rövidítése) ugyanis pontosan a szíriaihoz hasonló háborúkra tervezték:

• Indítóállványa nagyjából 90 kilós, azaz könnyen felállítható és mozgatható.
• Változattól függően 3,5-4,5 kilométerre hatásos, de a vékony kábelen keresztüli vezérlése megvédi az összes elektronikus zavarástól, és nagy találati pontosságot eredményez. A New York Timesnak az egyik ellenzéki parancsnok azt állította, hét rakétával hét harckocsit sikerült kilőnie.
• És a legfontosabb: a kétfokozatú robbanófej úgy morzsolja le a szír hadsereg által tömegesen használt szovjet harckocsik páncélját, mint a piskótát.

Nem is csoda, hogy a TOW Szíriában átütő sikert aratott, és nem kis része volt abban, hogy a kormánycsapatokat a nyáron több fronton is visszaszorították. Sőt, a napokban orosz támogatással indított hamái offenzívában részt vevő csapatokat valósággal megtizedelték a lakóházak romjai közül előröppenő rakéták:

És ez nem tűnik olyan nagy túlzásnak, hiszen Szíria a világtörténelem egyik legjobban dokumentált háborúja, a YouTube-ra az elmúlt napokban tucatjával töltötték fel a tankpusztítós videókat.

A TOW azonban túl jól teljesített. Vannak elemzők, akik szerint a többezres rakétaszállítmányról Putyinnak is Afganisztán jutott eszébe, és ezért döntött a beavatkozás mellett. Azonban az ellenzéki erők elleni légi offenzíva hatására – ahogy az várható volt – az Öböl-országokban is megnyíltak a fegyverraktárak, és még nagyobb számban ömlöttek a rakéták Szíriába. A hétvégén érkezett Szaúd-Arábiából 500 darab , és egy ellenzéki vezető a New York Timesnak azt mondta:

Csak le kell írnom egy számot, mennyi rakéta kell, és mikorra szállítsák.

És bár a polgárháborúban érdekelt hatalmak egyszerre több szálon próbálják meg érdekeiket érvényesíteni, azért a jelek arra utalnak, hogy

Ráadásul az Öböl-országok ijesztő tempóban vásárolják a fegyvereket, és bár ott is féltik a polgári légi közlekedést a terroristáktól, mégis lehet, hogy  nemcsak a TOW rakéták, hanem az Afganisztánból ismert Stingerek közül is felkerül pár elfekvő darab a jordán vagy török határon várakozó teherautókra.