Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Majdnem minden szarban benne vannak

GettyImages-466735740
2016.07.28. 11:10 Módosítva: 2016.07.28. 11:11
Segítettek abban, hogy az orosz sportolók ne bukjanak le a doppingteszten. Ha kell, odaszarnak egy nyugati diplomata nappalijába vagy megmérgezik egy diplomata kutyáját, de ha Putyin érdekei úgy kívánják, embert is ölnek. Az orosz titkosszolgálatoktól okkal tart a nagyvilág, miközben nekik is megvan a saját bajuk: a korrupció, a belső háborúskodások és a politikának való megfelelés ront a hatékonyságukon.

Ők cserélhették ki az orosz sportolók doppingmintáit. Egyesek szerint az általuk megbízott hekkerek állhatnak az amerikai elnökválasztási kampány alatt kirobbant e-mail botrány mögött, és ők intézhették azokat a kibertámadásokat is, ami miatt a fél svéd média megbénult.

Ők állhattak a Liza nevű orosz származású berlini lány kamu megerőszakolásának története mögött, ahogy megszámlálhatatlanul sok dezinformációs kampány is a nevükhöz köthető. És ha ez még nem lenne elég, egy iráni hírügynökség szerint ők figyelmeztették az utolsó pillanatban Erdogan török elnököt, hogy puccs készül ellene. És nyilvánvalóan ők állnak egy olyan weboldal mögött is, ami korábban egy magyar szélsőjobboldali csoportosuláshoz tartozott, de mára Moszkva egyik hivatalos szócsöve lett, ahol néha nekik nem tetsző újságírókat próbálnak lejáratni. 

Ahogy a fenti példák is mutatják, az orosz titkosszolgálatokról rengeteg rémhír, legenda, sztori kering – és a legtöbbször sosem derül ki, hogy valójában az ilyen típusú történetekből mennyi az igazság. Éppen azért nem derül ki, mert ezeket a történeteket gondos alapossággal készítik elő, törvényes eszközökkel szinte lehetetlen is leleplezni  őket, azok a szervezetek, amelyek pedig az elhárításukkal foglalkoznak, csak a legritkább esetekben hozzák nyilvánosságra az eredményeiket vagy éppen a gyanúikat

Ahogy más titkos szervezeteket, úgy valószínűleg gyakran az oroszokat is túlmisztifikálják, a szerepüket túlértékelik. De ettől még tény: nagyon sokan dolgoznak ezeknek a szervezeteknek és az elmúlt időszakban - különösen az ukrán-orosz konfliktus kirobbanása óta - elképesztő aktívak Európában és másutt.

Az lenne a meglepő, ha nem lennének aktívak

Amíg a szovjet birodalom fennállt, mindössze két szovjet titkosszolgálat létezett: a KGB és a GRU. Előbbi lényegében a "polgári" titkosszolgálat volt, ami házon belül és külföldön is ténykedett, utóbbi pedig a katonai hírszerzés. Aztán amikor a rendszer felbomlott, a két nagyból sok kicsi lett. Egészen pontosan kilenc. Ezek közül azonban jelenleg leginkább három szervezet fújja a passzátszelet: a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR), és a katonai hírszerzés, a GRU.

Azért is ez a három a legjelentősebb, mert a legtöbb hatáskörük nekik van. Az FSZB, a GRU és az SZVR is végezhet például politikai hírszerzést, kémelhárítást és folytathat aktív intézkedéseket. Utóbbi talán a legfontosabb, mert ahogy arról már többször írtunk, lényegében minden olyan titkosszolgálati tevékenység, ami nem az információ megszerzésére vagy egy ellenérdekelt fél szándékának elhárítására irányul, az aktív intézkedés.

A dezinformáció, a befolyásolás, a médiahekk, de még a titkosszolgálat által végrehajtott gyilkosságot is az aktív intézkedés "kategóriájába" sorolnak. És ez nem csak amolyan levegőbe beszélés, hiszen az orosz szolgálatok tényleg ölnek, ha erre parancsot kapnak.

Ma már tudvalevő, hogy Putyin elnök tudtával vagy jóváhagyásával, de az FSZB két ügynöke gyilkolta meg Londonban Alexander Litvinyenko ex-titkosügynököt, és nemrég az is világossá vált, hogy az orosz elnök egykori bizalmasa, Mihail Leszin orosz médiamágnás is gyilkosság áldozata lett Washingtonban, még akkor is, ha az amerikai rendőrök első körben nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot, csak a boncoláskor derült ki az igazság. De néha nem kell ennyire drasztikus eszközökhöz nyúlniuk, ha félelmet akarnak kelteni. Elég, ha Oroszországban vagy külföldön zaklatjákbrit vagy amerikai diplomatákat (van, akinek a nappalijába szarnak, máskor kutyát mérgeznek meg), esetleg össze is verekednek velük.  Az orosz titkosszolgálatokat különleges speciális egységek is segítik.

Az orosz titkosszolgálatok pénzt, paripát és fegyvert is kapnak, ellentétben néhány nyugat-európai szolgálattal, amelyek éppen egy-egy terrortámadás után panaszkodnak arra, mennyire kevés pénzből kell gazdálkodniuk, miközben a feladataik megnőttek. 1999 óta Putyin minden évben növelte kedvenc titkosszolgálata, az FSZB költségvetését (még a 2008-2009-es rubelválság idején is), így a szervezetet valódi sokként érte, amikor tavaly tíz százalékkal megvágták a kiadásaikat. Putyin azért is szereti az FSZB-t, mert velük oldja meg a "politikai ellenőrzést" (azt, amit a kommunizmusban a KGB csinált), ennek a szervezetnek a dolga elbánni az ellenzékiekkel vagy bárkivel, aki a hatalom útjában áll.

A legnagyobb orosz közösségi média, a több százmillió felhasználóval rendelkező Vkontakte tulajdonosára is az FSZB-t küldte rá, eredményesen, Pavel Durov végül lelépett az országból. Igaz, az utóbbi időben már arra utaló jelek is vannak, hogy Putyin az FSZB-ben sem bízik meg maradéktalanul. Sokan ennek tulajdonítják, hogy tavasszal létrehozta a Nemzeti Gárdát. Ez utóbbi szervezet egyik feladata, hogy tömeges zavargás ellen adott esetben erőszakkal lépjen fel, de egyben az FSZB egyik ellensúlyának is tartják, egy olyan szervezetnek, amely a politikai elitről gyűjt olyan adatokat, amelyekkel az elnök sakkban tarthatja őket.

Az orosz titkosszolgálati vezetők a kilencvenes évek vége óta háborús logikában gondolkodnak. Egyrészt úgy érzik, ha a Nyugat veszít, ők nyernek. Másrészt meggyőződésük, hogy Oroszország állandó tűz alatt, állandó veszélyben van. Harmadrészt pedig tartják azt az ismert titkosszolgálati mondást, miszerint "jobb az akció, mint a nem cselekvés". Azaz állandó mozgásban vannak. Így viszont minden alapot megadnak arra, hogy mindenki, aki nem ismeri őket belülről, félelemmel vegyes tisztelettel legyen irányukba és mindazok, akik szembekerülne velük, az ne érezzék magukat biztonságban. 

Egymást is megfojtanák egy kanál vízben

De az, hogy sokan vannak és sokszor mindenre képesek, vajon azt is jelenti, hogy elérik a kitűzött céljaikat? Az aktivitásuk egyenes arányban van a hatékonyságukkal? Vagy épp ellenkezőleg: az orosz politika sajátossága és az orosz titkosszolgálatok túl nagy száma a professzionalizmus, ezáltal pedig a hatékonyság rovására megy?

Utóbbi véleményen van a téma egyik legismertebb szakértője, Mark Galeotti, a New York-i Egyetem professzora. Galeotti nemrég tanulmányt írt az orosz titkosszolgálatok belső működéséről, a dolgozat azért is figyelemreméltó, mert az anyaggyűjtés során olyan forrásokkal is tudott beszélni, akik belülről ismerik ezeket a szervezeteket.

Galeotti szerint bár az orosz szolgálatok valóban profik, számos olyan tényező van, ami miatt messze nem annyira hatékonyak, mint amennyire kívülről nézve esetleg annak tűnnek. A szervezeteken belüli korrupció, az egymás közötti rivalizálás és a politikai elvárásoknak való megfelelés sokkal gyengébbé teszi az orosz titkosszolgálatokat, mint amilyen erősek és hatékonyak valójában lehetnének. 

A szolgálatok egymással való rivalizálása részben Putyin érdeke is, az orosz elnök ezzel biztosítja be, hogy egyik szervezet befolyása se erősödjön meg annyira, hogy veszélyeztetve legyen az ő hatalma. Amikor 2014-ben Viktor Janukovics ukrán elnök megbukott, az országban mind az FSZB, mind pedig az SZVR aktívan jelen volt, a Krím félszigeten pedig a GRU is be volt épülve az ukrán katonai struktúrába. És bár a Majdanon történt eseményeket egyik szolgálat sem tudta megakadályozni, az ostor végül mégis az SZVR vezetésén csattant, Putyin rájuk volt kiakadva, ott hajtott végre vezetőcserét, az FSZB ezzel szemben nem szégyenült meg. Annak ellenére sem, hogy egy vezető FSZB-s tábornok tíz nappal Janukovics kapitulálása előtt látogatott el Kijevbe.

Galeottinak az egyik forrása sajátosan fogalmazott, amikor a szervezetek közötti rivalizálás szóba került:

A titkosszolgálataink közötti háború a mi hatalommegosztásunk.

Előfordultak olyan esetek is Galeotti forrásai szerint, hogy az SZVR és a GRU tisztjei a külföldi orosz követségek gazdasági ügyekkel foglalkozó diplomatáit fizették le csak azért, hogy az általuk összegyűjtött információkat még véletlenül se kaparinthassa meg más orosz társszolgálat. Az is gyakori, hogy egy szervezet egy másik felségterületére merészkedik. 2014-ben például egy GRU-tiszt Franciaországban Francois Hollande francia elnök magánéletéről igyekezett lejárató jellegű (ahogy az oroszok mondják: kompromat) információkat gyűjteni, noha ez a fajta munka leginkább az SZVR vagy az FSZB asztala lenne.

A szolgálatok közötti háborúskodás annyira egyértelmű, hogy a Szocsiban megrendezett téli olimpián Putyin kénytelen volt azzal megbízni egy veterán kémelhárítót, hogy a titkosszolgálatok közötti együttműködést valamiképpen koordinálja, nehogy az a biztonság rovására menjen. (Az más kérdés, hogy a téli olimpiai idején nem csak a biztonságra ügyeltek a szolgálatok, hanem arra is, hogy az orosz sportolók ne bukjanak meg a doppingvizsgálatokon.)

Bár a szervezetek egymással való versengése más országok szolgálatainál is állandó probléma (a franciák is azért kénytelenek most titkosszolgálati reformot végrehajtani, mert a különféle szervezetek nem osztják meg egymással az információkat), az oroszoknál ez a rivalizálás sokszor igencsak szélsőséges formát ölt. A minap például az FSZB emberei őrizetbe vették egy másik titkosszolgálat, a Szövetségi Nyomozó Bizottság moszkvai irodájának helyettes vezetőjét, valamint a belbiztonsági igazgatóját.

A szolgálati erőviszonyok annyira szövevényesek, hogy még az orosz sajtó sem tudja biztosan, mit is jelentsen ez. Kétféle verzió kering: az egyik szerint az őrizetbe vétellel most a Szövetségi Nyomozó Bizottság ereje és annak vezetőjének befolyása szűnik meg, míg a másik teória szerint az akció ellenére ugyanolyan befolyásos marad a lefejezett szervezet.

Az viszont a legkevésbé sem hihető, hogy pusztán azért történt az őrizetbe vétel, mert a magas rangú vezetők korruptak, ez ugyanis magától értetődik Oroszországban. A rivalizálás mellett ráadásul éppen az állami, szervezetszerű korrupció az, ami árt a titkosszolgálatoknak. Az például mindennapos, hogy üzletemberek védelmi pénzeket fizetnek az FSZB-nek, egy konkrét esetről az egyik érintett az Indexnek is részletesen mesélt. Az is gyakori, hogy a titkosszolgálatok (elsősorban az FSZB) az alvilággal működnek együtt, egymásnak tesznek szívességeket. Az oroszok által végrehajtott hekkertámadásokat is az ottani, legendásan ügyes kiberbűnözőkkel együttműködve hajtják végre. 

Akár az ördöggel is cimborálva

Amikor 2014-ben Eston Kohver észt biztonsági tiszt éppen egy orosz titkosügynököket is érintő csempészhálózat ügyében nyomozott a luhamaai határátkelő közelében, az észt oldalon fegyveresek elrabolták és magukkal vitték Oroszországba. Kohvert egyértelműen azért rabolták el, mert tevékenységével ártott azoknak az orosz titkosszolgáknak, akik nyakig benne voltak a csempészüzletben.

Kohvert elítélték, de később egy észt oldalon lebukott orosz ügynökre kicserélték. A Kohver-ügy azért is érdekes, mert jól mutatta, ki az úr a házban. Kiderült ugyanis, hogy noha a diplomáciát erősen érintő ügyről van szó, az FSZB szinte alig konzultált az orosz külügyminisztériummal. Megtehették, mert egyszerűen erősebbek.

Eston Kohver
Eston Kohver
Fotó: Reuters
Csakhogy minél inkább kooperálnak az oroszok az alvilággal, annál nagyobb az esélye annak, hogy az ügynökeik már a saját zsebükre dolgoznak,

nem pedig az orosz állam javára és hasznára. Ez történt egy Kanadában lebukott, az orosz katonai hírszerzésnek dolgozó ügynök esetében is, akit a GRU-s tartótisztjei azzal bíztak meg, hogy derítse ki, a kanadai rendészeti szerveknek milyen információik vannak a Kanadában "dolgozó" orosz bűnözőkről. Az így szerzett információval akartak volna a tartótisztek üzletelni az alvilággal, márpedig még a kanadai kémelhárítás szerint is ez inkább arról szólt, hogy saját maguk, nem pedig az orosz állam profitáljon mindebből. A legtöbb ilyen együttműködésből végső soron az állam jön ki rosszul, míg az alvilág vagy éppen a korrupt titkosszolgák járnak jobban - és mindeközben az állami infrastruktúrát és a szolgálatok által biztosított erőforrásokat használják fel.  

Rossz utakról viszik a jó híreket

Az orosz politikai sajátosságok sem kedveznek ezeknek a szervezeteknek. Bár a legtöbbször elképesztő profi módon és modern technikákkal gyűjtenek adatokat külföldön, ezek elemzése során már sérül a szakmaiság. Az ok végtelenül egyszerű: kevesen vannak, akik rossz híreket mernek közölni Putyinnal, így a jelentések, elemzések sokszor egész távol állnak a valóságtól. Máskor a feladatok kiosztásánál jelenik meg a politika. Putyin például - a magyar kormányhoz hasonlóan - célpontként tekint különféle külföldi civil szervezetekre és agytrösztökre, néha jelentősen túlértékelve azok szerepét.

A 2010-ben az Egyesült Államokban lebukott Jevgenyij Burjakovot például azzal a feladattal bízták meg, hogy gyűjtsön adatokat amerikai agytrösztöktől. Csakhogy olyan adatok megszerzését várták el tőle, amelyet bárki egy sima internetes kereséssel megszerezhet. A dolog azért is pikáns, mert Burjakov nem egy "egyszerű" hírszerző volt, hanem a hírszerzők krémje: nem diplomata státuszban, hanem fedésben dolgozott (üzletemberként), azaz a legendájának felépítése költségesebb volt annál, hogy olyan feladatokra pazarolja az idejét, amit egy elemző akár Moszkvában is elvégezhet.  

Az orosz titkosszolgálatok hatékonyságát rontja az is, hogy a teljesítmény helyett sokkal inkább az számít, hogy az adott szervezet vezetője milyen személyes viszonyt ápol Putyinnal. Az SZVR viszonylag alacsony státuszában és abban, hogy például a kijevi események után alulmaradt az FSZB-vel szemben, szerepet játszott, hogy a hírszerzés vezetője és az elnök között nincs túl szoros kapcsolat. De a GRU jól fekszik nála, na nem éppen azért, mert esetleg hatékonyabb lenne az SZVR-nél, egyszerűen csak jobb a viszonya a katonai hírszerzés vezetőjével. 

Az SZVR és az FSZB egyébként napi jelentéseket küld Putyinnak, méghozzá közvetlenül, anélkül, hogy a jelentések tartalmát előtte összefésülnék. A GRU és a magas kormányzati személyek védelméért is felelős Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSO) is küldenek közvetlen jelentéseket az elnöknek, de ezeket az információkat sem dolgozzák előtte össze, ellentétben azokkal a jelentésekkel, amelyek az elnöki adminisztráción keresztül jutnak el az orosz vezetőhöz.

Putyin tehát eleve versenyezteti egymással a titkosszolgálatokat (ezzel is a rivalizálást erősítve), nagyon ritka, hogy olyan értekezletek lennének, ahol ő és a szervezetek vezetői együtt lennének. 2000 és 2007 között gyakoribbak voltak ezek a "közös leülések", 2008 óta viszont sokkal ritkábbak.

A négyszemközi találkozóknak a hátulütője azon túl, hogy a szakmaiság helyett az elnökkel való személyes viszonyon múlik sok minden, hogy Putyin nem nagyon tud belemenni egy-egy ügy részleteibe. Ezt a fajta bezárkózást persze nem csak a titkosszolgálatok vezetői érezhetik, hanem lényegében mindenki az adminisztrációban. Amióta Putyin újra elnök lett, egyre jobban szűkült a belső köre, sok, általa "liberálisnak" tartott vezető lett kegyvesztett.

A döntéshozatalt belülről ismerők szerint a titkosszolgálatok vezetői leginkább akkor tudnak egy-egy javaslatot átnyomni az elnökön, ha azt szépen becsomagolják, ügyesen elmaszkírozva annak esetleges negatív következményét. Ez viszont szintén árt a szervezetek hatékonyságának. Mások pedig úgy próbálnak lépéselőnyhöz jutni, hogy kicsit trükköznek. Az FSZB például rendszeresen küld külpolitikai értesüléseket is (noha ez az SZVR fő vadászterülete), de ezeknek a jelentéseknek egy nagy részét sokszor kétes hírű sajtótermékekből vagy zavaros agytrösztök közeléből szerzik. Egyesek szerint ennek is köszönhető, hogy Putyin fejében sokszor olyan végkövetkeztetések állnak össze, amelyek inkább hasonlítanak egy összeesküvés-elméletre, mint a valóságra.