Komolyan gondolta Erdoğan, hogy szakít az EU-val?

Áll elébe az EU Recep Tayyip Erdoğan fenyegetéseinek, hogy Törökország az EU helyett keletre fordul. A török elnök az elmúlt napokban több erős kijelentést tett a NATO-t – amelynek Törökország tagja, az ENSZ BT-t és az EU-t kritizálva. Csütörtökön jött az Európai Parlament válasza: állásfoglalásában 479 igen, 37 nem és 107 tartózkodás mellett megszavazta, hogy az Európai Bizottság függessze fel a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. A javaslat nem kötelező érvényű, így inkább erős figyelmeztetést jelent a négy legnagyobb EP-frakció – köztük a Fideszt is magába foglaló Európai Néppárt (EPP) – kezdeményezése. Eközben a képviselők hangsúlyozták a szoros EU-török kapcsolatok fontosságát.

Az EP szerint a javaslatra azért volt szükség, mert az Erdoğan elleni nyári sikertelen puccskísérlet utáni leszámolásban az elnök intézkedései a demokratikus berendezkedés alapjait fenyegetik az ellenzéki újságírók, képviselők bebörtönzésével, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban, az oktatásban résztvevők tömeges elbocsátásával. Szijjártó Péter augusztusban az Indexnek még azt mondta, egyelőre nem lát antidemokratikus folyamatokat Törökországban.

Mibe léphetnek a törökök?

Erdoğan fenyegetései közül is kitűnt, amikor arról beszélt, hogy Törökországnak nem kell mindenáron kötnie magát az EU-csatlakozáshoz, helyette beléphetne az Oroszországot és Kínát is tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezetbe SCO). Ez a tagság szerinte sokkal szabadabb mozgásteret adna neki.

Erdoğan  ezzel újabb szintre emelte a retorikai fenyegetőzést, miután korábban azt is belengette, hogy ha év végéig nem lesz lépés, akkor népszavazásra bocsáthatja, hogy egyáltalán kell-e az EU Törökországnak. A menekültválságban az EU Törökországra van utalva, viszont a puccskísérlet utáni tisztogatások több ponton is megakasztották a kapcsolatokat. 

Több európai politikus már nyíltan felvetette, hogy meg kellene szakítani a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, mert indokolatlanul agresszívnek és elnyomónak tartják, ahogy a török kormány a vélt vagy valós puccsistákat üldözi és bünteti. Erdoğan a halálbüntetést is visszaállítaná Törökországban. Ha ezt megteszi, Brüsszelben ráborítják az asztalt. Az Európai Parlament csütörtökön várhatóan azt kéri majd az uniós tagállamoktól, hogy függesszék föl Ankarával a csatlakozási tárgyalásokat.

A török elnök nemcsak az EU-t, hanem a NATO-tagországokat, az USA-t, és még az ENSZ Biztonsági Tanácsát is ostorozta, vagy figyelmeztette az elmúlt napokban. De ez csak fenyegetőzés, nyomásgyakorlás, vagy Erdoğan fejében egy teljesen új jövőkép van Törökország geopolitikai helyzetéről?

Régóta húzódó történet

Törökország 53 éve társult tagja az EU jogelődjének, 29 éve nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Gazdasági Közösséghez, bár ezt csak 1999-ben ismerte el az EU. A tárgyalások így is csak 2005-ben kezdődtek, és a kezdetektől vontatottan haladtak. A 33 tárgyalási fejezetből csak egyet, a kutatás-tudományt sikerült lezárni, a többi nagy részét az EU befagyasztotta, jelenleg az is eredmény, hogy újra vannak nyitott fejezetek.

A kormányfőként majd államfőként 2003 óta hatalmon lévő Erdoğan vezette Törökország legfőbb külpolitikai törekvése maradt az EU-csatlakozás, noha Erdoğan iszlamista irányú politikája erősen elütött a Kemal Atatürk által megalapozott világi Törökország főcsapásától.

Ha az EU felvenné a gazdaságilag és népességében gyorsan gyarapodó, mostanra csaknem 80 milliós országot – amely lakosságát és területét tekintve is nagyobb, mint a 2004-ben Magyarországgal együtt felvett országcsoport – komoly strukturális fejfájást okozna Brüsszelnek, a kulturálisról nem is beszélve, még akkor is, ha Törökország még mindig távol áll egy iszlamista állam képétől.

A toporgást láthatóan megunta Ankara, és az EU is kevéssé lett vonzó a közösség belső válsága láttán, ráadásul Törökország jóval gyorsabban fejlődik, mint az EU átlaga.

hiszen a menekültáradat legnagyobb része Törökországon keresztül lépett az EU területére.

Brüsszel elismerte Ankara kulcsszerepét a kérdésben, hárommilliárd eurós támogatást ígérve a menekültek visszatartására és megfelelő körülmények megteremtésére. Emellett a török–EU menekültügyi megállapodás része volt Törökország csatlakozási tárgyalásainak felgyorsítása. Az EU felajánlotta, hogy nem kér többé vízumot az Schengen-zónába lépő török turistáktól. Ez már októberre megvalósult volna, a dátum közeledtével azonban az EU kihátrált, és Ankara szerint újabb és újabb feltételeket támasztott, hogy elodázhassa a megvalósítást.

Ennek ellenére a nyár végén Jean-Claude Juncker még nem tartotta kizártnak, hogy megadja a vízummentességet. Ebből nem lett semmi, az EB elnöke novemberben már Erdoğant vádolta azzal, hogy elmaradt a feltételek teljesítésével, így miatta nem utazhatnak szabadon a törökök az EU-ba.

A puccs után mélypontra jutottak a kapcsolatok

A megállapodás és a mostani vádaskodások óta történt egy elfuserált puccs Törökországban, amelyben a hagyományoknak megfelelően a hadsereg egy része vett részt, a hagyományokkal ellentétben azonban eredménytelen volt. Erdoğannak kedvező alkalmat kínált a puccs leverése, hogy leszámoljon ellenzékével a sajtótól a közigazgatáson és a hadseregen át az igazságszolgáltatásig, amit viszont Nyugaton a demokrácia leépítéseként értékeltek. A puccs utáni tisztogatások miatt a diplomáciai tárgyalások a mélypontra jutottak.

Az Európai Bizottság éves jelentésében erős kritikával illette az országban lezajlott antidemokratikus lépéseket. Kiemelték a demokratikus, és emberi jogi normák sorozatos megszegését, amely esetek száma a sikertelen puccs után az egekbe szökött. Több mint 100 ezer hivatalnokot távolítottak el, ellenzéki politikusokat, aktivistákat és újságírókat börtönöztek be, szervezeteket tiltottak be. Központi utasításra blokkolni, lassítani kezdték a közösségi média egyes szolgáltatásait, például a Facebookot, a Twittert és a Youtube-ot. A cél az volt, hogy ellehetetlenítsék az itt szerveződő ellenzéki megmozdulásokat.

Közben az is kiderült, hogy Erdoğan elnökivé kívánja átalakítani a parlamenti köztársaságot – felvetette a kormányfői poszt megszüntetését is – hogy végleg a maga képére formálja a rendszert. A kormányzó AKP párt egyik legújabb törvényjavaslata alapján Erdoğan további két ötéves ciklust tölthetne ki 2029-ig, és olyan átfogó jogkörei lennének, amivel a legtöbb kérdésben nem kellene egyeztetnie a parlamenttel.

A kormánypárt tavasszal tartana erről népszavazást, aminek kiírásához konszenzusra törekednek a többi párttal, de már az ellenzéki Nacionalista Mozgalom Párt (MHP) képviselőivel együtt meglehetne a többségük. Ha a népszavazás sikeres lenne, akkor 2019-ben jöhetnének a választások.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azonban nem ítélte el a hatalomátvételi incidens óta zajló török kormányzati tisztogatást, amelynek során a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) kötődő kapcsolataikra hivatkozva előzetes letartóztatásba helyeztek többek között kurdbarát újságírókat és tíz parlamenti képviselőt is, de figyelmeztetett, hogy az eljárásoknak a törvény keretein belül kell maradniuk.

Erdoğan viszont felszólította az EU-t, hogy év végéig döntenie kell Törökország csatlakozásának ügyében, különben Ankara népszavazásra bocsátja a kérdést, amivel összevonnák a halálbüntetés visszaállításának kérdését is. Szerinte túl nagy teher nehezedik Törökországra a menekültválságban, miközben a nekik tett ígéreteknek csak nagyon kis része valósult meg. Ebben jelentett újabb lépcsőfokot, amikor kimondta, az Európai Unión kívül is van élet, nem is biztos, hogy Brüsszel felé kell tekingetni, amikor ott van Pekinggel és Moszkvával a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO).

SCO, az meg micsoda?

A térképre nézve elég meggyőzőnek látszik: 34 millió négyzetkilométer, hárommilliárd ember. Kína, India, Oroszország, Kazahsztán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán, Kirgizisztán mellett tag Pakisztán, megfigyelő tagsága van Iránnak, Afganisztánnak, Mongóliának és Belarusznak – utóbbi pozíciója finoman jelzi Alekszandr Lukasenko nyomokban meglévő távolságtartását Moszkvától – és erre pályázik már Banglades és Szíria, legalábbis a Moszkvával szövetséges Bassár el-Aszad elnök ellenőrzése alatti rész. Törökország pedig a még lazább együttműködési partneri státusznál jár, Örményországgal, Azerbajdzsánnal, Nepállal, Srí Lankával és Kambodzsával együtt.

A három legnagyobb tag révén az SCO a világ GDP-jének – névértéken számolva a húsz százalékát adja. Ez a 14 ezer milliárd dollár áll szemben az EU 16,3, és az Egyesült Államok 18 ezer milliárdos teljesítményével – ami egy főre vetítve 8-10 szeres különbséget jelent a két utóbbi javára.

Az összevetések azonban csak játékot jelentenek a számokkal, az SCO ugyanis nem gazdasági közösség. Távlati célként ott lebeg ugyan a szorosabb gazdasági egység, de ettől messze állnak. Helyette a szélsőségekkel, szeparatizmussal szembeni harc és a drogkereskedelem visszaszorítása a szervezet hivatalos célja. Nem katonai szövetségről van szó és nem is biztonságpolitikai fórumról. Jelentősége inkább politikai:

A zászlók alatt közös kézfogásokkal kiállni és felhívni a figyelmet a drogkereskedelem globális veszélyeire – nem pedig fellépni ellene –, vagy felszólalni a szeparatizmus ellen – bár ez a két szakadár államot elismerő, három másikat életben tartó, egy ötödik területet pedig szomszédjától magához csatoló Oroszországtól kissé ironikusan hat – egy dolog, de sokkal nehezebb lenne a valódi gazdasági közösség összekovácsolása.

Egyrészt azért, mert ezeknek az országoknak nem egymás piacaira van szükségük. A kínai árutermelés vagy az orosz energiahordozók exportja máshová irányul. Oroszország tapogatózik ugyan Kína felé az olaj- és földgázexportban, előbbi azonban az SCO nélkül is elindult – kínai hitelből megépített vezetékeken, vitatható haszonnal Oroszország számára – utóbbi viszont egyre lehetetlenebb, miután Kína már kiépítette közvetlen vezetékeit az orosznál még olcsóbb földgázt kínáló Kazahsztánnal, Üzbegisztánnal.

Ráadásul az oroszok egyre inkább tartanak a kínai gazdasági expanziótól, attól, hogy az orosz Távol-Kelet kincseket rejtő, de ritkán lakott területeit Peking a gyakorlatban magához láncolja. A másik nehézség, hogy eközben Oroszország alternatív, egymást nem teljesen fedő gazdasági, politikai közösségekkel is próbálkozik: ott van a meglehetősen virtuális FÁK, az orosz-kazah-belarusznak indult, tavaly Örményországgal és Kirgizisztánnal bővült Vámszövetség, a valaha közös pénzt is ígérő, mostanra csak a szabad határátkelést biztosító belarusz-orosz Szövetségi Állam.

Nem véletlen, hogy két nappal később Erdoğan már jelezte: szerencsés helyzetben van országa, mert egyszerre több irányba is tapogatózhat, ami nem feltétlenül jelenti kapcsolatainak megszakítását az EU-val.

Gülen miatt Washingtont bírálta

Az EU mellett egyébként más szervezeteknek és országoknak is kijutott Erdoğan bírálatából az elmúlt napokban. A török elnök vasárnap azt is magyarázta, hogy kiábrándult az Obama-kormányzatból, miután Washington nem adta ki nekik a Pennsylvaniában élő Fethullah Gülen radikális hitszónokot, akit a meghiúsult puccskísérletért felelősnek tartanak Erdoğanék, de aki tagadja, hogy bármilyen köze lenne hozzá.

A török elnök szerint ő mindig lépett, amikor az Egyesült Államok kérte terroristák kiadatását. Az amerikai igazságügyi minisztérium egyelőre átnézi azokat a bizonyítékokat, amiket Ankara adott át Gülen feltételezett szerepéről a júliusi puccskísérletben. Donald Trump megválasztása egyébként változást hozhat ebben a kérdésben, hiszen frissen kiválasztott nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn nyugalmazott tábornok már jelezte, hogy szerinte ki kellene adniuk Gülent.

A szíriai repüléstilalmi övezet mellett kardoskodó Erdoğan Isztambulban, a NATO parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán azért is külön bírálta az Egyesült Államokat mert az amerikaiak mérsékelt felkelő csoportnak tartják a szíriai kurdokat, és segítséget nyújtanak nekik katonai és fegyverszállítmányokkal. A szíriai Népvédelmi Erők (YPG) esetében arról beszélt, hogy az Ankara által terrorszervezetnek tartott PKK-hoz köthetők. „Nem védhetsz meg egy terroristacsoportot csak azért, mert az ISIS ellen harcol. Minden terrorcsoport rossz, és harcolnunk kell ellenük. Ebben azonban nem értettünk egyet az Egyesült Államokkal" – mondta Erdoğan.

Németországgal is vannak vitás pontok

Erdoğan szerint Törökország falat képez a terrorizmus és Európa között, és ha ez ledől, akkor a terroristák tűzzel és vérrel árasztják el a világot. Egy héttel korábban ehhez azt fűzte hozzá, hogy a Nyugat terrorszervezetek bűnsegédjévé vált, és Németország nem elég elkötelezett a terrorizmus elleni harcban. Németország visszautasította a már többször megfogalmazott török vádakat, és hangsúlyozta, hogy Berlin Ankara oldalán áll a harcban, és a PKK-t terrorszervezetként kezeli. A török elnök azzal is meggyanúsította a Nyugatot, hogy a PKK-tól lefoglalt minden egyes fegyver onnan származik.

Egy másik vonalon a puccskísérlet utáni tisztogatás elől menekülve november elején török diplomaták kértek németországi menedékjogot, most pedig a megtorlástól tartó török katonák is Németországban keresnének menedéket. A Rajna-vidék-Pfalz tartományi Ramstein légitámaszponton, a NATO légierejének parancsnokságán (AIRCOM) szolgáló török egység több tagja nyújtott be politikai menedékjog iránti kérelmet a családtagjaikkal együtt. Erdoğan viszont minden NATO-tagállamot felszólított arra, hogy ne adjanak menedékjogot az ilyen katonáknak, akiket terroristáknak nevezett. Berlin azonban korábban már jelezte: kész menedékjogot adni török állampolgárságú politikai üldözötteknek is.

Az ENSZ BT-n túlnőtt a világ

Erdoğan hétfőn aztán az ENSZ Biztonsági Tanácsát is ostorozta, szerinte a BT-nek nem sikerült megfelelő válaszokat adnia a szíriai konfliktusra és más világméretű kihívásokra. Az isztambuli NATO-csúcs végén elmondott beszédében a hatalomkoncentrációt is támadta, hangsúlyozva, hogy „a világ nagyobb, mint öt ország".

Szerinte csak öt állandó tagja van a BT-nek, és ebből is bármelyik olyan döntést tud hozni, ami az egész világra nézve kötelező érvényű. Mint mondta, nem kezelheti a világot egy olyan régi szervezet, amit a második világháború végén hoztak létre.

Izraellel is vannak surlódások

Kedden aztán egy izraeli tévének adott interjúban azt hangoztatta, hogy nem tudja eldönteni, vajon a holokauszt, vagy pedig az izraeli hadsereg gázai offenzívái voltak barbárabb tettek. Erdoğan több mint tíz éve az első interjúját adta izraeli tévének, és ebben kérdeztek rá a 2014-es kijelentésére, amikor a gázai offenzívát olyan barbárságnak nevezte, ami túlszárnyalja Hitlert is.

„Amikor ennyi ember haláláról van szó, akkor nem megfelelő kérdés, hogy ki volt barbárabb" – mondta. Erdoğan szerint lehetetlen elfelejteni azt a több ezer embert, akik akkor haltak meg, amikor az izraeli hadsereg a gázai offenzívákat megindította. Izrael és Törökország egyébként éppen a kapcsolatok javításán dolgozna, új nagykövetet neveztek ki, és arról is tárgyalnak, hogy építenének egy nagy gázvezetéket, amivel az izraeli gázt Törökországon keresztül juttatnák Európába.