Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Nem borult lángba a Közel-Kelet Trump hóbortjától

K EPA20171213128
2017.12.21. 12:41

Valahogy nem akar kibontakozni az az óriási nemzetközi válság, amit akkor prognosztizáltak, amikor Donald Trump hivatalosan is bejelentette, hogy az Egyesült Államok szakít az évtizedes diplomáciai kétértelműséggel, és Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismeri el; az elismerést erősítendő pedig az amerikai nagykövetség valamikor át fogja tenni a székhelyét az elvileg izraeli és palesztin részekre tagolt, gyakorlatilag 1967 óta a zsidó állam által ellenőrzött városba.

Miről is szól a Jeruzsálem-balhé?

Donald Trump december elején bejelentette, az USA izraeli nagykövetsége Tel-Avivból Jeruzsálembe költözik. És bár az erről szóló, 22 éve elnöki vétóval jegelt törvényt ő sem érvényesítette, mégis leszögezte, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként. Ez az elismerés azért is aggályos, és azért is tartózkodnak tőle még a zsidó állam szövetségesei is, mivel Jeruzsálem 1967-ben megszállt keleti felére igényt tartanak a palesztinok is, és a teljes izraeli fennhatóságot az ENSZ Biztonsági Tanácsa sem ismeri el.

Pedig a döntést követően sokan attól tartottak, hogy a palesztin szempontokat és több évtizednyi nemzetközi jogi állásfoglalást félretoló lépés új erőszakhullámot fog beindítani. Az amerikai elnök által előre belengetett – bár fontos részleteiben végül módosított – döntésre a megszállt területeken az üzletek bezártak, ezrek vonultak az utcákra, és – ahogy az lenni szokott – kövekkel szórták meg a velük szemben felsorakozó izraeli katonákat, akik – ahogy az lenni szokott – könnygázzal és gumilövedékkel válaszoltak, 400 embert megsebesítve.

De a várakozások – és a Hamász felszólítása ellenére – nem indult be a korábbi intifádákhoz hasonló ellenállási mozgalom. A Gáza-övezetet ellenőrző, a Palesztin Hatóság kebelére épp visszatérőfélben lévő terrorszervezet két hét alatt kilőtt 15 sufnirakétát, de ezek csak elenyésző kárt okoztak izraeli területen. Az izraeli légierő erre kötelességtudó módon lebombázta a rakétaindító helyek környékének fegyverraktárait, velük néhány terroristát.

Az eddigi összesen 9 halott (ebből mondjuk az Iszlám Dzsihád két terroristája autóbalesetben vesztette életét) alapján a Jeruzsálemről szóló döntés szimbolikus jelentősége ellenére sem kavart akkora hullámokat, mint amikor 2000-ben Ariel Saron a Likud delegációjának élén megjelent a Templom hegyen (ahová történetesen az al-Aksza mecset is épült), bedurrantva a négy év alatt több ezer emberéletet követelő 2. intifádát.

A mostani konfliktus alacsony intenzitására jellemző, hogy a legkomolyabb incidensként azt tartják számon, amikor Rámálláhban egy fotóriporter szeme előtt lőttek le egy késes merénylőt.

Hogy miért maradt el a vihar? Az egyik ok az, hogy az Izrael, a nemzetközi közvélemény és saját palesztinjai között lavírozó Palesztin Hatóságnak nem igazán érdeke egy erőszakos konfliktus, mert ez óhatatlanul is a Hatóság kompromisszumai ellen lázadó radikális elemek megerősödésével járna. De az intifáda kitörését az is megnehezíti, hogy a palesztin terroristák vagy leendő terroristák igen körülményesen juthatnak csak fegyverhez (nem véletlen, hogy legutóbbi nagyobb terrorhullám fő fegyverei már csak a kések voltak). A megszállt területek és a gázai határ ellenőrzését az izraeli biztonsági szervek az elmúlt évtized technikai forradalmát kihasználva olyan tökélyre fejlesztették, hogy a tervek szerint hamarosan

már a teljes ciszjordániai úthálózat be lesz kamerázva.

Ami csak még zártabbá teszi az eddig is feszes ellenőrzést. Ciszjordániában ma nagyjából az a helyzet, hogy mire összeverődik valahol ötven palesztin tüntető, addigra meg is érkezik kétszer annyi katona. És mire valaki előránt egy kapualjban egy pisztolyt, addigra már ott berreg a nyakán egy Eitan drón.

Ez nem az a játék, ahol ki lehet játszani az antiszemita kártyát

Sok külföldi nagyvárosban is – különösen ott, ahol jelentős muszlim kisebbség él – az utcára tódultak a Trump döntése ellen tiltakozók, a felháborodás még mindig parázslik, hiszen szórványos tüntetésekről még mind a mai napig lehet hallani Athéntól Dzsakartáig. Azonban a külföldi szolidaritási akciók összességében nem mozgattak meg akkora tömegeket, melyek aktív cselekvésre bírták volna sarkallni a jeruzsálemi döntés ellen amúgy berzenkedő kormányokat. Ráadásul több megmozduláson is antiszemita jelszavak csendültek fel, sőt, Göteborgban a zsinagógára is Molotov-koktélokat hajítottak. Ez az antiszemita szál nem csak méltánytalan volt a helyi zsidó közösségekkel szemben (elvégre mi köze van a svéd zsidóságnak a szélsőjobboldali izraeli vagy amerikai kormányokhoz?), hanem PR-szempontból is elég nagy öngól volt.

A Ciszjordániát – illetve a Hamász anyagi/politikai csődje után nemsokára a Gáza-övezetet is – ellenőrző Palesztin Hatóságot a Jeruzsálem-válság két dologra biztos megtanította:

  1. Izraellel szemben a zsarolási potenciálja a nullához közelít,
  2. a békefolyamatban és a kétállami megoldás előremozdításában sem számíthat az Egyesült Államokra.

Ahogy azt a Jerusalem Post megtudta, a kormányzat vezető erejének számító Palesztin Felszabadítási Szervezetben már olyan kétségbeesett ötletek is felmerültek, hogy vonják vissza Izrael elismerését. De valószínűbb, hogy a palesztinok azt a vonalat követik inkább, hogy minél több országtól próbálnak meg állami elismerést kieszközölni – méghozzá Mahmúd Abbász, a Hatóság elnöke vágyai szerint az 1967-es határokon belül, melyet mára már száznál is több zsidó telep lazít fel.

Az izraeli Fidesz lemásolja az alaptörvényt

Erre kevés az esély, de ha a palesztin szimpátiaszavazatok növeléséről van szó, akkor Trumpon és Netanjahún aztán tényleg semmi nem múlik. Az izraeli Fidesz, a Likud ugyanis az amerikai döntés lendületét kihasználva úgy döntött, hogy tovább rázza a pofonfát, remélve, hogy azon már úgysem maradt gyümölcs. A kormánypárt ugyanis ahelyett, hogy az amerikai diplomáciai ajándéknak köszönhető belpolitikai lendületet kihasználva legalább eljátszotta volna, hogy most már tényleg jön a területi, igazgatási, gazdasági, biztonsági szempontból köztes létben tengődő palesztinok helyzetének rendezése, inkább bejelentett egy újabb provokatív lépést:

nemzetállammá minősítené át Izraelt.

A Likud politikusai több ponton is módosítanák az ország alaptörvényét, ami jelenleg sajátos és igen érdekes megoldással „zsidó és demokratikus” elvek mentén határozza meg az állam karakterét. Ezek egyike lenne a 20 százaléknyi arab lakossággal rendelkező Izrael nemzetállami jellegének hangsúlyozása, melyet több más fontos kiegészítéssel támogatnának meg; olyanokkal, mint:

  • a vallási hagyományok figyelembe vételének előírása a bírósági gyakorlatban (azokon a területeken, melyeket a jog nem szabályoz)
  • annak a kimondása, hogy „Izrael földje a zsidók történelmi hazája”
  • és a héber egyedüli hivatalos nyelvvé tétele (jelenleg a héber mellett az arab is hivatalos nyelv), miközben az arab visszaminősülne „speciális státuszú” nyelvvé
  • és még le nem zárt fejezetként „a zsidó és demokratikus állam” meghatározást is lecserélnék arra a definícióra, hogy „zsidó állam, demokratikus kormányzattal”.

A 2011-es magyar alkotmányozás szimbolikus gesztusaira (például a „Magyar Köztársaság” elnevezés lecserélésében) emlékeztető törvényjavaslat egyébként nem új, de évekig parkolópályán hevert, és ha már elővették, akkor a téli ülésszak végére, azaz 2018 tavaszára el is akarják fogadtatni a Knesszetben. És bár a Likud számít a Trump-döntés fogadtatásában egyébként a kormánnyal nagyjából egy platformra kerülő nem-arab ellenzéki pártok egyetértésére is, azok mereven elutasítják a változtatásokat, és a Netanjahu körüli súlyos korrupciós botrányok elfedésére szolgáló nacionalista csinnadrattának tartják.

Trump megfenyegette az ENSZ-küldötteket

Trump döntését egyébként az amerikai diplomáciai elit is szemöldökráncolással fogadta. És nem azért, mert nem szimpatizálnak Izraellel (főleg a kaotikus és korrupt palesztin szervezetekkel szemben), vagy nem akarják elfogadni azt, hogy a zsidó állam központja tényleg Jeruzsálemben van. Inkább az aggasztja őket, hogy Trump úgy tett óriási diplomáciai szívességet Netanjahunak, hogy közben azt nem kötötte feltételekhez, nem próbálta a gesztust az izraeli-palesztin helyzet tényleges javítására fordítani. Fehér házi források szerint egyébként Trumpnak lövése sem volt arról, hogy Jeruzsálemmel milyen darázsfészekbe nyúl, ő egyszerűen csak be akarta váltani az egyik legfontosabb szavazói bázisának számító evangelikánus keresztényeknek tett ígéretét. A déli államok (az ún. Bible Belt) fő felekezetének számító protestáns irányzat ugyanis úgy véli, mivel a Bibliában Jeruzsálem Izrael fővárosaként szerepel, ezért nem kérdés, hogy Jeruzsálem csakis Izraelé lehet – függetlenül attól, hogy a jeruzsálemi keresztény gyülekezetek egyébként egyöntetűen elítélték a lépést.

Washingtonban ráadásul azért is aggódnak a status quo felrúgása miatt, mert az Egyesült Államok lényegében lemondott arról, hogy semleges közvetítőként befolyása legyen – az egyébként évek óta húzódó, és egyre inkább vágyálomnak tűnő - palesztin rendezésre. Ráadásul Trump egyoldalú lépése hosszútávon még Izrael érdekeit sem feltétlenül szolgálja, hiszen az Egyesült Államok nemzetközi presztízsének csökkenése közvetve Izrael diplomáciai érdekérvényesítésének is árthat – főleg az arab országokkal való kapcsolatokban.

A problémák nem csak elméleti szinten jelentkeznek, az amerikai diplomácia ugyanis már most elkönyvelhet egy kínos diplomáciai fiaskót. Hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsában például 14-1 arányban maradt alul, amikor a 15 tagú testület arról szavazott, hogy Washington vonja vissza Jeruzsálem izraeli fővárosként való elismerését. A tervezet úgy fogalmazott, hogy tartózkodni kell

minden olyan döntéstől és akciótól, ami meg akarja változtatnia Jeruzsálem Szent Városának karakterét, a státuszát vagy a demográfiai összetételét

És felszólított minden ENSZ-tagállamot, hogy a korábbi – például a Jeruzsálemet „Izrael egységes és oszthatatlan fővárosként” megnevező alaptörvényi bekezdést el nem ismerő – BT-határozatok szellemében cselekedjen.

A határozatot Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet azonnal megvétózta, de önmagában is iszonyú kínos, hogy fontos szövetségesei, Nagy-Britannia és Franciaország is egyértelműen jelezték, hogy inkább a kétállami megoldást régóta szorgalmazó kínaiakkal vagy az ebben a diplomáciai zavarosban is örömmel halászgató oroszokkal tartanak.

A tervezet sorsa ráadásul nem ért véget a BT-ben, csütörtökön az Iszlám Együttműködési Szervezet tagjainak kezdeményezésére rendkívüli ülésen tárgyalják újra a tervezetet. És bár a gyakran igen egyoldalú Izrael-ellenes határozatokat gyártó közgyűlés döntéseire Jeruzsálem (vagy Tel-Aviv? Ki tudja?) magasról szokott tenni, Donald Trump megint bedobta magát: a pénzzel kezdett zsarolni, és utasította Nikki Haleyt, hogy minden tagállamot fenyítsen be a szavazás előtt. De tényleg, a Guardian által megszerzett levél szövege szerint

miközben azt fontolgatja, hogyan szavazzon, felhívom a figyelmét arra a tényre, hogy az Egyesült Államok személyes ügyként fogja fel a szavazást. Az elnök szoros figyelemmel kíséri a szavazás alakulását, és kérte, hogy jelentsem, mely államok szavaztak ellenünk.