Konrád, Tivadar
10 °C
23 °C

Robert Fico sorosozással oldaná meg a szlovák politikai válságot

2018.03.05. 18:07

Pont mire a magyar kormány kicsit lejjebb kezdte tekerni a sorosozást, Robert Fico is elkezdte ellesni Orbánék módszerét. A Jan Kuciak újságíró meggyilkolása miatt kialakuló politikai válság közepette ugyanis a szlovák kormányfő egy ízes sorosozásal próbálta menteni a helyzetet. 

Ahogy arról már korábban is írtunk, a vélhetően oknyomozó cikke miatt agyonlőtt riporter egy olyan korrupciós ügy feltárásán dolgozott, amelynek nyomai az olasz maffiától Robert Fico pártjáig, a Smer-ig és a miniszterelnök egyik korábbi tanácsadójáig vezettek. Az újságíró meggyilkolása miatt a múlt héten nagy tüntetések voltak Pozsonyban, sokan pedig a kormány lemondását követelik. Vasárnap Andrej Kiska államfő azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy "sok demokratikus országban a választások kiírása lenne a legtermészetesebb megoldás". 

Erre reagálva hétfői sajtótájékoztatóján Robert Fico arról beszélt, hogy Kiska a vasárnapi beszédében az ellenzék oldalára állt, pedig a kormányfő azt várta tőle, hogy a kialakult helyzetben csillapítani próbálja majd a kedélyeket. Fico szerint

a köztársasági elnök vasárnapi nyilatkozata mögött nem más állhat, mint Soros György, aki természetesen csak destabilizálni szeretné az országot.

Fico a Paraméter.sk szerint azt firtatta hogy Andrej Kiska tavaly szeptemberben miért találkozott négyszemközt Sorossal New Yorkban, és azt követelte az államfőtől, hogy adjon magyarázatot a találkozóra. Igaz, Soros nevét nem igazán sikerült kimondania, inkább valami "szőrösről" vagy "szarasról"beszélt.

Hogy mennyire lehet komolyan venni Fico sorosozását, azt jól jelzi, hogy a sajtótájékoztatón jelen lévő újságírók közül páran hangosan "nevetségesnek" nevezték Fico összeesküvés-elméletét (mindez a videó 9. percénél hallható). Fico viszont nem hagyta magát megzavarni. A szlovák miniszterelnök már a múlt héten is arról beszélt, hogy az ellenzéke politikai eszközként használja fel Jan Kuciak meggyilkolását, akkor viszont még Soros nem keveredett a történetbe.