Szilárda
-4 °C
2 °C

Folyamatosan nő az áldozatok száma, már 42 halottat emeltek ki a romok alól

GettyImages-1016809356
2018.08.15. 06:16 Módosítva: 2018-08-15 13:06:15

Cikkünk az új adatokkal folyamatosan frissül.

Kedd éjjel is több száz katasztrófamentő kutatott esetleges túlélők után a genovai hídomlás helyszínén, és csütörtökön napközben is folytatják a munkát - írja az MTI. A rendőrökkel és mentőkkel együtt mintegy ezren dolgoznak a kedden leomlott Polcevera-viadukt romjain és a híddal együtt a mélybe zuhanó mintegy 30 autó roncsai között.

Olasz belügyminisztériumi források éjszaka közölték, hogy a halálos áldozatok biztos száma 31, ötöt közülük még nem tudtak azonosítani. A rendőrség ezt a számot szerda reggelre 35-re módosította, majd kis bizonytalankodást követően Matteo Salvini belügyminiszter bejelentette, hogy a halottak száma 38-ra emelkedett.

Délben azonban Francesco Cozzi genovai főügyész már 42 halálos áldozatról beszélt, és figyelmeztetett arra, hogy ez még mindig nem a végleges szám.

 A kormányzat által megerősített olasz lapértesülések szerint az azonosított áldozatok között van három - 8, 12 és 13 éves - gyerek is. Továbbra is mintegy tíz eltűntet tartanak nyilván a hatóságok, a kórházban ápolt 15 sérült közül pedig kilencnek súlyos az állapota.

A Morandi híd állapotával (azaz a katasztrófa okával) kapcsolatban ellentmondásos információk kerültek a híradásokba.

  • Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy már megépítésétől kezdve szerkezeti problémák voltak a híddal, rendszeresen ki kellett javítani rajta a repedéseket és az elmálló betont.
  • A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) cég szerint viszont a tragédia teljesen váratlanul következett be, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul folyamatosan ellenőrizték az állapotát, nem csak úgy, ahogy a törvény előírja.
  • Egyes szemtanúk szerint villám csapott bele a hídba, de ezt a hatóságok nem erősítették meg.

Az A10-es autópályának részét képező híddal kapcsolatos - évtizedekre visszanyúló - problémákról, kiváltásának dilemmáiról itt olvashat részletesen.

Az olasz politikusok a tragédia felelőseinek megbüntetését követelik. Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelő miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökség nyilatkozva azt mondta:

az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!