Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Ő lehet az első női emberi jogi aktivista, akit a szaúdi rezsim kivégez

2018.08.22. 09:35

A szaúdi államügyész halálbüntetést kért öt emberi jogi aktivistára, köztük Iszrá al-Homhamra, aki elítélése esetén az

első nő lesz, akit emberi jogi harcosként kivégeztek

Direkt írtam "harcos"-t, mivel Szaúd-Arábiában az emberi jogokért folyó küzdelmet a törvények valóban harci cselekménynek állítják be, ezért az aktivisták ügyét ugyanúgy egy titkos, terroristák felett ítélkező bíróság tárgyalja, mint mondjuk az al-Káida tagjai elleni vádakat. Az al-Homhammal szemben felhozott vád az értesüléseit a Guardian-nel megosztó Human Rights Watch szerint konkrétan az, hogy

tiltakozó akciókra bujtott fel, és erkölcsi támogatásban részesített síita felekezetű zavargókat.

Sarah Leah Whitson, az emberi jogi szervezet közel-keleti ügyekért felelős igazgatója szerint már önmagában a kivégzés lehetősége is megdöbbentő,

az pedig egyenesen elborzasztó, hogy úgy mérnék ki a halálbüntetést, hogy fel sem merült bármilyen erőszakos cselekedet vádja.

Ahogy arról részletesen is írtunk, Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg mára riválisaitól megszabadulva, egyedüliként irányítja 82 éves apja nevében az abszolút monarchiát komoly gazdasági és társadalmi reformokkal akarja átvezetni Szaúd-Arábiát a XXI. századba. Azonban a PR-szempontból is jól mutató társadalmi reformok - például a nők autóvezetéshez való jogának elismerése - mellett az alulról jövő szabadságjogi kezdeményezéseket a rezsim kegyetlenül letöri, a jogvédőkre/tiltakozókra ugyanolyan büntetéseket mér ki, mint az al-Káida terroristáira. Döntéseit ráadásul harciasan veszi védelmébe nemzetközi fórumokon is, legutóbb például Kanadával keveredett diplomáciai háborúba.

A szunnita iszlám legszélsőségesebb irányzata, a vahabiták uralma alatt álló Szaúd-Arábia 27 milliós lakosságának mintegy 15 százaléka tartozik a síita felekezethez (de mivel a statisztikákat a monarchia írja, ezért a valós adatok bizonytalanok). Ők elsősorban az ország keleti felén élnek - az Öböl vidéke évszázadokon át a legnagyobb síita hatalom, a perzsák befolyási övezetbe tartozott -, illetve a Jemennel határos területeken. Politikai jogaikat soha nem ismerte el a szaúdi monarchia. Homhamot is a síiták 2011-ben kezdődött tiltakozáshullámával kapcsolatban állították bíróság elé.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?