Trump emberei titkos szuperhősökként mennek szembe az őrült elnökkel

Azt, hogy Trump egy szenilis, nárcisztikus, lobbanékony idióta, akinek nem lenne szabad elnöknek lennie, már sokan sokféleképp leírták. Jelent meg bestsellerkönyv fehér házi insider források alapján, nevezték testi-szellemi hanyatlás jelének a kétkezes vízivását, teregetett ki dolgokat a kirúgott munkatársnője is. (Az más kérdés persze, hogy mindez mennyire hiteles, vagy hogy mekkora az ezekkel az állításokkal azonosuló szavazótábor, ezzel most nem foglalkozunk.)

Most azonban új szintre emelkedett a "Trump egy barom, és a munkatársai is szenvednek tőle" vonal. Az egyszer már a Watergate-tel elnököt buktató, legendásan hitelesnek tartott Bob Woodward újságíró egy könyvben, a New York Times pedig egy kivételes véleménycikkben megy neki Trumpnak, azt állítva, hogy

De nézzük sorban. 

Woodward könyvét jelenleg csak a kiadott részletekből és az amerikai recenziókból lehet ismerni, mert keddtől lesz majd kapható. Ezekből azonban – és most végig úgy beszélünk majd róla, hogy feltesszük: igazat ír a legendás újságíró – kiderül, hogy Trump ellen gyakorlatilag adminisztratív puccs folyik a Fehér Házban, és a végrehajtó hatalom, azaz a kormány "idegösszeomlása" zajlik, a magas rangú tisztviselők suttyomban, egymással összebeszélve akadályozzák meg a rossz döntéseket.

Hogy miért? Azért, mert például a nemzetbiztonsági tanács egyik ülésén azt pedzegette Trump, hogy minek ekkora katonai és hírszerzői jelenlét a koreai-félszigetnél, egyáltalán, minek költ a kormányzat ennyit abban a régióban. "Azért, hogy elkerüljük a III. Világháborút", hangzott Jim Mattis védelmi miniszter válasza, aki az ülés után állítólag arról panaszkodott a kollégáinak, hogy Trump egy hatodikos diák szintjén érti a világpolitikát.

Trump kabinetfőnöke, a volt tábornok John F. Kelly egy szűkkörű mítingen úgy fogalmazott Trumpról, hogy "egy idióta. Reménytelen őt meggyőzni bármiről. Őrültek házában vagyunk. Ez a valaha volt legrosszabb állásom".

Majd én elintézem, ellopom a papírt

Így aztán egy idő után a kormánytagok megtanultak diszkréten dolgozni, hogy elkerüljék Trump hirtelen dühét és dacosságát. Az akkori gazdasági tanácsadója, Gary Cohn például konkrétan ellopott egy dokumentumot az elnök asztaláról, hogy nehogy alá tudja írni, ezzel felbontva egy kereskedelmi egyezményt Dél-Koreával. De ugyanez történt akkor, amikor a NAFTA-ból akart kilépni Trump. Utasította az egyik emberét, hogy készítsen egy tervezetet, ő ezt meg is tette, majd konzultált Cohnnal. Cohn pedig azt mondta, majd ő elintézi, hisz csak simán elveszi majd a dokumentumot az asztalról.

Woodward szerint Trump egyszer dühében utasítást adott Aszad meggyilkolására, mire Mattis miniszter a beszélgetés után a telefont letéve annyit mondott a szobában a többieknek, hogy "ilyet nem fogunk tenni". Azt is követelte Trump, még az elnöksége első hónapja után, hogy Amerika készítsen tervet arra, hogy megelőző csapást mérjenek Észak-Koreára.

Az ilyen állításokat olvasva persze nem árt azt is észben tartani, hogy egyrészt gyakorlatilag minden nevesített szereplő tagadta, valótlannak nevezte a róla szóló sztorikat, másrészt a Woodwardnak nyilatkozó források akár el is túlozhatják a szerepüket, ezzel felmentve, vagy egyenesen hősnek beállítva magukat – hiszen ez mégis sokkal jobban hangzik kifelé és befelé is, mint az, hogy egy vitatott, problémás elnököt segítenek a munkájukkal.

Aztán itt a másik sztori, a New York Times véleményrovatában megjelent, név nélküli írás. Egy Trump-adminisztrációban dolgozó magas rangú tisztviselő írta, akiről a lap tudja, hogy ki, de az olvasók nem. Ebben az illető kerek-perec kimondja, hogy Trump olyan kihívással néz szembe, amilyennel amerikai elnök még soha, hiszen a saját stábjában is ellene és az esetleges őrültségei ellen dolgoznak.

Tudom, mert én is közülük való vagyok.

Hozzáteszi, hogy az ellenállásuk nem balos-politikai jellegű. "Azt akarjuk, hogy sikeres legyen a kormány, és szerintünk sok eddigi döntés biztonságosabbá és prosperálóvá tette Amerikát. De hiszünk benne, hogy az országért dolgozunk, és az elnök oly módon cselekszik, ami a köztársaság egészségére káros".

Tudjátok: vannak felnőttek is itt

Az írás szerint sok Trump-kinevezett a demokráciát őrzi, meghiúsítva Trump téves kirohanásait. Ezután Trump hozzáállását elemezve azt állítja, hogy Trumpot nem érdeklik a konzervatív eszmék, mint például a gondolat szabadsága, a szabad piac vagy az emberek szabadsága, sőt, támadást intéz ellenük. Az elnök kereskedelem- és demokráciaellenes, az eredmények pedig, amiket eddig Amerika elért, nem Trumpnak köszönhetők, hanem épp Trump ellenére sikerültek, az elnök vezetési stílusa ugyanis lobbanékony, támadó, kisszerű és nem hatékony, a stábja ezért nem hallgat rá.

Ez a külpolitikában például az írás szerint erősen érzékelhető: miközben Trump olyan diktátorokkal cseverészik mint Putyin és Kim Dzsongun, és nem érdeklik a hagyományos szövetségesek, az adminisztrációban ez fordítva van: Oroszországot szankciókkal sújtják, kiutasítják a kémeiket és küzdenek a választási beavatkozás ellen. 

írja a cikk, nem véletlenül (erről kicsit később).

A cikk szerint a kabinetben már az alkotmány 25. módosításának alkalmazásán gondolkodtak, ami arról szól, hogy egy cselekvőképtelen elnököt el lehet mozdítani, de nem akarták megkockáztatni az alkotmányos krízist, így inkább igyekeznek jófelé kormányozni a hajót. Azt, hogy tényleg ez zajlik a Fehér Házban, az Axiosnak ketten is megerősítették. "Sokan gondoljuk most, hogy bárcsak mi lennénk a szerzők. (...). Több tucatnyian vagyunk."

A közvélemény persze rögtön találgatni kezdett, például a szóhasználatból, ki írhatta a cikket. Vezércsillag (lodestar)? Az Mike Pence alelnök szavajárása. Azt pedig, hogy "ne értsetek félre" (don't get me wrong), a belbiztonsági államtitkár, Kirstjen Nielsen szokta mondani. Mások onnan próbálják megközelíteni, hogy mit jelent a "magas rangú tisztviselő" a "Trump-adminisztrációban". A CNN 13 embert nevez meg, akik közül valaki írhatta a cikket, Trump tanácsadója szerint "ezrekre" illik rá a NYT leírása, Mike Pence alelnök és Dan Coats hírszerzési főnök pedig sietett leszögezni, hogy nem ők voltak.

Az egy dolog, hogy Trump

emleget, gyávának nevezi a szerzőt, a hozzá közel álló Rudy Giuliani szerint pedig egy veszélyes emberről van szó. Ám máshonnan is érik bírálatok a cikket. A balosnak számító Huffington Poston a 23 éves diplomáciai és kormányzati PR-karriert maga mögött tudó Steven Pike azt írta, szerinte a cikk szerzője nem hazaszerető, az említett stábtagok pedig épp az alkotmányt árulják el azzal, amit tesznek, hiszen egy nem megválasztott stáb nem kormányozhatja az országot. Hasonlóan vélekedik az Atlantic szerzője is. Mondjanak le, indítsák el a 25. módosítást, vagy az impeachmentet, írja.

Jön-e a káosz?

A könyv és a NYT-cikk ráadásul, ha önmagukban nem lennének elegendők, kapnak egy különös színezetet is. Trump és az alt-right szereti az összeesküvés-elméleteket, a deep state elméletét, azaz hogy létezik egy országon átívelő láthatatlan hatalom, a nemzetbiztonság, a ciklusokon átívelő magas rangú tisztviselők, a katonai-ipari hatalmasok összessége, azaz a "mély állam", a deep state, amely az emberek, és ha kell, az elnök ellenében is megcsinálja mindazt, ami az őt irányítók érdekében áll.

Trump most óriási muníciót kapott ehhez a narratívához, hiszen majdnem pontosan az zajlik, amit az összeesküvés-hívők állítanak: az elnök ellenében dolgoznak magas rangú emberek. Rögtön posztolt is a Twitterre kettőt, egyet arról, hogy ő csapolja a washingtoni mocsarat, a mocsár most visszatámad, de senki se aggódjon, "mi fogunk nyerni". Egyet pedig arról, hogy a Deep State, a baloldal és a Fake News (álhír-) média megőrült.

Nem mellesleg pedig nemzetbiztonsági okokból követeli, hogy a NYT álljon elő a véleménycikk írójának nevével.

A fontos különbség Trump deep state narratívája és a most zajló dolgok között az, hogy éppen azok az emberek próbálják meg őt halkan puccsolni, akiket ő nevezett ki, illetve megbízik bennük. 

Kérdés, hogy Trump eleve meglévő paranoiájára és önfejűségére, illetve ezzel párhuzamosan a kabinet működésére hogyan hat ez a mostani cikk. Azzal, hogy azt sugallja, hogy nem az elnök akarata érvényesül, hogy joggal paranoiás az elnök, hogy alkotmányellenesen működhet a kormányzás, nem önt-e olajat a tűzre, még nagyobb káoszba taszítva Amerikát.

(Borítókép: Carlos Barria / Reuters)