Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Egy kis létszámú amerikai kontingens marad Szíriában

2019.10.22. 05:13

Donald Trump amerikai elnök szerint egy kis létszámú amerikai csapat Szíriában marad. Trump szerint a Szíriában maradó kevés amerikai katona Szíria teljesen más részén, részben a jordániai és az izraeli határhoz közel, részben pedig Irakhoz közel tartózkodik majd.

Közben az amerikai katonák a korábbi washingtoni bejelentésnek megfelelően elhagyták Szíria északkeleti vidékét.  "Mindig is azt mondtam, hogy ha már oda megyünk, óvjuk meg az olajmezőket" - mondta az elnök a Fehér Házban újságíróknak.  

Washington október 13-án, öt nappal a szíriai kurdok elleni török offenzíva után  jelentette be, hogy kivonja ezer katonából álló kontingensét Szíriából. Az amerikai csapatkivonás gyakorlatilag már október 7-én megkezdődött, és a döntést ellenzők szerint Washington ezzel lényegében utat nyitott a kurd milíciák elleni török offenzívának. A kurd milíciák korábban az Egyesült Államok szövetségesei voltak az Iszlám Állam dzsihadistái elleni harcban. 

Az elnök hétfőn ismét kifejtette: a kurdok ugyan valóban szövetségesei voltak az Egyesült Államoknak, de Washington segítette is őket. "És ők sem angyalok" - mondta el Trump a véleményét a kurdokról.

Hétfőn Mark Esper amerikai védelmi miniszter, aki előre be nem jelentett látogatásra utazott Afganisztánba, Kabulban már közölte: a Pentagon azt tervezi, hogy kisebb létszámú csapatot hátrahagy az ottani olajmezők védelmére annak érdekében, hogy azok ne kerülhessenek az Iszlám Állam terrorszervezet kezére. Esper ugyanakkor leszögezte, hogy ez a terv még nem végleges.

Irakba nem mehetnek

 A Szíriából Irakon keresztül kivonuló amerikai katonáknak nincs engedélyük arra, hogy Irakban maradjanak - közölte kedden az iraki hadsereg.

A közlemény szerint a Szíriából az iraki Kurdisztán felé távozó amerikai egységek csak arra kaptak engedélyt, hogy áthaladjanak az országon, ám nem maradhatnak az arab országban.

(MTI)