A WHO kínai tapasztalatai alapján a gyorsaság a kulcskérdés

2020.03.03. 19:51

Kevés ember lehet ma a világon, aki jobban átlátja a koronavírus jelentette új helyzetet, mint  Bruce Aylward, a WHO rutinos helyettes igazgatója, aki mellesleg a WHO mostani kínai csapatát is vezette. Aylward a Vox interjújában összegezte az eddigi tapasztalatokat. 

A legfőbb tanulság röviden, hogy kellő tudatossággal van lehetőségünk irányítani a járványt, látni, hogy milyen módszerekkel, lehet minimalizálni a károkat, egyéni és állami szinten is tehetünk ezért. A kulcs az állampolgárok informálása és a már betegeknél a lehető leggyorsabb reakció. Emellett Kína valószínűleg épp nem hazudik az adatairól, illetve káros a hisztérikus pánikkeltés, de ez a vírus nem épp olyan, mint az influenza. 

Utóbbiakra sajnos nálunk is volt példa, a magyar közösségi médiában például pont az olyan  tartalmak lettek a legnépszerűbbek, ahol már a végítéletet látták az új vírusban, vagy épp az ellenkezője, hogy ennek is csak "hasonló a halálozási rátája, mint az influenzáé" (a félreértések elkerülése végett mind a kettő butaság).  De Somogyban a falu gólyáját akarták zargatni a vírustól való félelem miatt, mások Iránban le akarták nyalni a vírust a szent rácsról, Izraelben egyes ultraortodoxok már talizmánokat vetettek be a járvány ellen. 

Aylward szerint eddig azt tudjuk, hogy:

  • A legfőbb tapasztalat Kína példájából okulva az, hogy a lehető leggyorsabban azonosítani kell a betegeket. Ha pedig egy nagyobb csoport elkapta már a vírust, akkor is le kell nyugodni, "felgyűrni az ingujjakat", és szisztematikus munkával elkezdeni azonosítani az eseteket, és azt is, hogy kikkel léphettek kapcsolatba, kiknek adhatták tovább. Ehhhez az emberek tájékoztatása a leginkább kulcsfontosságú, jól informált társadalomra van szükség ehhez Aylward szerint. 
  • Ehhez nem kell karanténba zárni nagyvárosokat. Az a legfontosabb, hogy az emberek tudják, hogy nagyjából mikre figyeljenek és gyorsan megfelelő ellátáshoz jussanak, ha gyanús tüneteket észlelnek magukon. A két legfontosabb kezdeti tünetet rendre a láz és a száraz köhögés, de ettől még ne diagnosztizálja magát, ránézésre senki nem tudja megmondani, hogy a légúti gondjait, influenzaszerű tüneteit az új vírus okozza-e vagy valami más. Ha bármilyen hasonló tünete van, maradjon otthon és hívjon orvost, erről például itt és itt írtunk részletesebben.
  • Aylward szerint annál sokkal ügyesebben kéne szervezni az ellátást, hogy a háziorvosát hívogassa az, aki betegnek érzi magát, és kitett lehetett az új vírusnak. De ha már csak a háziorvost lehet hívni egy országban, akkor ők fel vannak készítve eléggé járványra, tudják mit kell tenniük? Elérhetjük őket valamilyen sürgősségi vonalon? Fontos még, hogy legyen elég kórházi ágy a betegeknek, illetve CT-kapacitás és egyéb felszerelés. Az ellátást pedig ingyenessé kell tenni, nehogy ez legyen a gátja az orvoshoz fordulásnak. De Kínában például az új receptekért se m kellett bemenni az orvoshoz, neten is meglehetett rendelni, amit házhoz szállítottak utána a karanténban lévőknek. 
  • Főleg a közeli hozzátartozóiknak adják az emberek a betegséget, pontosabban 5-15 százalékuknak.  Ez alapján másképp működhet a Covid-19, mint a sima influenza, ami mintha sokkal szélesebb körben, kevésbé követhetően tudná fertőzni a népességet. A sima influenza emellett másfél nap alatt megfertőzhet egy új embert, a Covid-19-nél ez 4-5 napnak tűnik. Az új vírust könnyebb lehet talán így kontrollálni.
  • A halálozási ráta 3,8 százalék jelenleg Kínában, de ezt nem érdemes más országokra is kivetíteni. Egyrészt a járvány kitörése miatt ott kezdetben magasabb aránnyal kellett számolni, most viszont már ügyesebben kezelik, Vuhan tartományán (Hupejen) kívül egy százalék alatti már a kínai adat. 
  • Kínában tényleg csökkenni látszik az új esetszám, ezt erősítették meg Aylwardnak a helyi kórházi dolgozók, de például gyógyszerteszteléshez is egyre nehezebb betegeket találni. 
  • Gyanús, hogy halálozásokhoz hozzájárulhat a dohányzás, ezért is lehet, hogy több férfi halt bele a kórba Kínában, mint nő, több férfi dohányzik ott ugyanis. Az emberek egyébként jellemzően a vírus okozta tüdőgyulladásba halnak bele, a SARS-hoz hasonlóan.  
  • Azt még mindig nem tudjuk, hogy a gyerekek miért állnak ellen sokkal jobban a vírusnak, vagy hogy egyáltalán megfertőzödnek-e. Aylward tippje az, hogy megfertőzödnek, csak valahogy jobban legyőzik, de itt is még további kutatásokra lesz szükség.   

Aylward egy hete hosszú sajtótájékoztatón is beszélt az akkor fejleményekről. 

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Bankszámla