Visszavonja a kormány a polgármesteri jogkör korlátozásáról szóló törvényjavaslatot
További Külföld cikkek
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától
– nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az ellenzék által élesen kritizált keddi törvényjavaslat azért született meg, mert az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek. Azonban Karácsony Gergely pont azt vetette a kormány szemére, hogy öncélúan likvidálnák a települések önállóságát,
ennek a totális hatalomgyakorláson kívül nincs értelme, viszont megakaszthatja a védekezést és emberéletekbe kerülhet.
Gulyás azzal indokolta a törvényjavaslat visszavonását, hogy azzal
a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik.
Ahogy arról írtunk, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedd éjjel nyújtott be egy salátatörvény-tervezetet, amely alapján számos jogszabály módosulna a veszélyhelyzetre való tekintettel. A katasztrófavédelmi törvényben például azt a változtatást javasolja (vagyis most már csak javasolta volna), hogy a választott önkormányzatok, polgármesterek ne dönthessenek önállóan a veszélyhelyzet ideje alatt. A javaslat alapján a polgármesterek így
a veszélyhelyzet fennállása alatt gyakorlatilag semmi olyanról nem rendelkezhettek volna önállóan, amihez képviselő-testületi döntés kellene.
A veszélyhelyzet kihirdetése után ugyanis az önkormányzatok döntési jogait, éppen a katasztrófavédelmi törvény vonatkozó pontja alapján – a források felhasználására, illetve egyéb intézkedésekre vonatkozóan is – a polgármesterekre ruházták át. Jelenleg tehát az ország valamennyi helyhatóságán a polgármesterek rendeleti úton kormányozhatnak. A vonatkozó rész pedig éppen ezt a jogkört kötötte volna a védelmi bizottságok előzetes döntéséhez – azaz tette volna súlytalanná.
A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben a polgármesterek a szokásosnál jóval szélesebb jogkörrel rendelkeznek, így számos olyan kérdésben egyedül dönthetnek, amelyek segítenek a hatékony védekezésben. Van azonban, ahol viszont nem csak a védekezésre gondolnak a városvezetők, a döntési jogkört ugyanis meglehetően tágan lehet értelmezni.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást,
hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!