Hedvig
4 °C
15 °C
65 212 szavazat
98 235 szavazat

Egyetlen év alatt több mint negyedmillióan haltak meg kanyaróban

2020.11.13. 06:11

Több mint 270 ezer ember halt meg tavaly világszerte a kanyaró következtében – közölte csütörtökön közös jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC).

A 270 ezres szám ötven százalékkal nagyobb a 2016-osnál, amikor a kanyaróval összefüggésbe hozható halálesetek száma történelmi mélypontot ért el. Az azóta eltelt időszakban évről évre nőtt a halálesetek száma.

Ezek az adatok egyértelmű üzenetet közvetítenek arra vonatkozóan, hogy nem tudjuk megvédeni a gyerekeket a kanyarótól a világ minden táján

– idézi az MTI Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, a WHO főigazgatóját. A távirati iroda közlése szerint egészségügyi hatóságok figyelmeztettek, hogy

a kanyaró elleni oltókampányokat 26 országban felfüggesztették a koronavírus-világjárvány miatt.

A kanyaró megelőzése érdekében a lakosság legalább 95 százalékát kell beoltani. A kanyaró kiütésekkel és lázzal járó megbetegedés, amely súlyos következményekhez vezethet, különösen az öt év alatti gyerekek és a harmincévesnél idősebb felnőttek esetében. A jelentés szerint ezzel szemben a világ lakosságának mindössze körülbelül 85 százaléka kapja meg az első védőoltást a kanyaró ellen, és csupán 71 százaléka kapja meg a másodikat.

A világon kilenc országban jegyeztek fel jelentősebb kanyarójárványokat, köztük a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Georgiában, Kazahsztánban és Ukrajnában.