Pesty László: brandet kell építeni a székelyek köré
További Külföld cikkek
- Itt az izlandi koalíciós válság, előrehozott választásokat írnak ki
- Szudánban légicsapás ért egy piacot, többen meghaltak
- Dróntámadás érte Izraelt, legalább négy katona meghalt
- Már nem csak az oroszok ellen harcolnak Ukrajnában – Zelenszkij szerint észak-koreai katonák jelentek meg a fronton
- Szakadék tátong német és a magyar kormány között, egy dologban mégis egyetértenek
Fel kell építeni egy „brandet” a székelyek köré, annak érdekében, hogy hathatósabban lehessen küzdeni a kisebbségek érdekvédelméért – nyilatkozta Pesty László az Infostartnak.
Az Írdalá.hu kampányfőnöke szerint emberi jogi kérdés, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek, köztük a székelyek, meg tudják-e őrizni a nyelvüket és a kultúrájukat az Európai Unióban.
Pesty László arról is beszámolt, hogy Spanyolországot követően már egy nyolcadik országban, Szlovéniában is összegyűltek az aláírások.
A kampányfőnök megjegyezte: a 76, a kisebbségek védelmére vonatkozó európai kezdeményezésből eddig csupán hat járt sikerrel
EZ AZT MUTATJA, HOGY MAGA A JOGINTÉZMÉNY ÚGY VAN KITALÁLVA, HOGY NE LEHESSEN TELJESÍTENI – VÉLI.
A nemzeti régiókért folyó aláírásgyűjtés jövőjéről beszélve elmondta: február 7-én véget ér a az aláírások gyűjtése, majd kezdetét veszi egy hosszú lobbifolyamat, amely során nemzetközi jogászok, diplomaták és külpolitikusok fogják megvitatni, hogy mi is legyen a petíció sorsa, aminek keresztül kell majd mennie az Európai Parlamenten.
Hozzátette: már fél éve dolgoznak azon hogy Ankarától Moszkván át egészen Brüsszelig, foglalkozzanak a székelyek ügyével.
Ennek érdekében azonban szükség van arra, hogy egy "brandet" építsenek fel a székelyek köré – tette hozzá. Kifejtette: világszerte ismert, hogy kik azok a katalánok, bretonok, a skótok vagy a walesiek, de akár a dél-tiroliak.
De ha valaki azt mondja Brüsszelben, hogy Szekler (németül és angolul székely)? Az emberek néznek, mint borjú az új kapura
– példálózott.
„Ezért a következő 8-10 évben sort kell keríteni a nemzeti közösségnek a brandépítése, aminek az első egy–két éve lobbizás lesz Brüsszelben, hogy igenis, ezt a törvénymódosítást, több, nálunk nagyobb és erősebb nemzet segítségével áttoljuk" – vázolta Pesty László.