A Szputnyik V-vakcinák többségét – a vételárért cserébe – visszaadta Szlovákia Oroszországnak – jelentette be a szlovák egészségügyi minisztérium.
Az országba összesen 200 ezer dózist érkezett meg, ebből 160 ezret már visszaadtak az oroszoknak. Korábban az is felmerült, hogy ezeket a vakcinákat elajándékozzák, de végül nem így döntöttek.
A szlovák hatóságok júniusban jóváhagyták ugyan az oltóanyagot, de a vakcina iránt csak nagyon kevesen érdeklődtek a körülötte korábban kialakult politikai vita, valamint amiatt, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még mindig nem hagyta jóvá azt oltóanyagot.
Részben a Szputnyik-ügybe bukott bele Igor Matovic miniszterelnök is, aki pénzügyminiszterként végül visszatérhetett az új kormányba.
Újabb rekordot döntött a napi koronavírus-fertőzöttek száma Dél-Koreában, közölték pénteken hivatalos források. A The Guardian beszámolója szerint az elmúlt 24 órában több mint 800 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami az utóbbi hat hónap után rekordnak számít.
A koreai betegségmegelőzési és járványügyi ügynökség (KDCA) egészen pontosan 826 új esetről számolt be, szemben az előző napi 762 esettel. A fertőzöttek 81 százalékát a fővárosból, Szöulban azonosították. A dél-koreai kormány nemrég arról határozott, hogy ettől a hónaptól enyhít az korlátozó intézkedéseken a növekvő oltakozási kedv láttán, ám látva a súlyosbodó adatokat, a szigorításokat július 7-ig kitolta.
Dél-Koreában eddig összesen 158 549 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 2024 ember halt meg.
Eléggé lesújtó hangú nyilatkozatot tett Strive Masiyiwa, az Afrikai Unió vakcinabeszerzési vezetője a fejlett világ országainak adakozási hajlandóságáról. E szerint – írja a The Guardian – az ENSZ égisze alatt zajló Covax-program – amely arról szól, hogy azoknak az országoknak is jusson vakcina, amelyek önállóan nem tudnak tárgyalni a gyártókkal – kulcsfontosságú információkat tart vissza, köztük azt, hogy a donorok nem teljesítik a kötelezettségvállalásaikat, európai gyárból pedig még egyetlen adag vakcinát sem küldtek Afrikának.