Visszaköltözne Amerikából Gombos Edina férje, Alberto: „Álmom, hogy visszamegyünk Magyarországra”
Jógavideóktól az edzőtermi bérletig volt itt minden.
Kormányzati sajtótájékoztató a miniszterelnökkel.
Jelentősen drágultak az üzemanyagárak.
Itt a legfrissebb felmérés.
Fontos döntést hozott a kormány.
Az orosz elnököt csak összefogással lehet megállítani.
Nem az orosz tankoktól kell igazán félni.
A választások előtt csak úgy szórta a pénzt az Orbán-kormány.
Két tagország is átfogó változtatásokat sürget.
Nem tartja valószínűnek, hogy egyhamar visszatérne a tévéképernyőre.
31 fok körül alakulhatnak a maximumok.
Megszólalt az ügyben a Horvát Idegenforgalmi Közösség is.
A megmaradó gazdaságok viszont egyre nagyobbak.
Hallerné Nagy Anikó kifejtette az új rend menetét.
Három ember került kulcspozícióba.
Rettegnek tőle a diákok, menekülnek a tanárok: a minisztérium mégis a leváltott igazgatót erőlteti a csömöri iskola élére. A Blikknek most megszólalt egy szülő és elmesélte a pedagógus viselt dolgait.
A külügyminiszter szerint a magyar álláspont szilárd és egyértelmű.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hírösszefoglalója.
A felperesek szerint átszámítva több mint 2 millió forinttal csökkentette az éves jövedelmüket.
A győztesek megtörték életük fájdalmas átkát.
A KDNP jövőbeli terveiről is beszélt.
Fordulat a hazai médiapiacon.
Közleményt adott ki a cég, át kell gondolni a hulladékgazdálkodási rendszert.
Johnny Rotten szelleme is ott lebegett a galériában.
Ideiglenes műszaki megoldásra és gyors kialakításra volt szükség.
Hiszen annak, akit elnyomtak, kirekesztettek, annak jogos a haragja.
A kormányfő szerint minden feltétel teljesült az uniós források hazahozatalához.
Legutóbb körrekorddal zárták itt a tesztelést.
A Liverpool magyar válogatott középpályása ebben az idényben is remekel.
Többek között az AC Milannal és a Juventusszal is találkoznak.
A 25 éves támadó kétéves szerződést írt alá a kispestiekkel.
Még öt első körös draftjogtól is megfosztották őket.
Rengeteg a hiányzó az idei US Openen.
A golfozó márciusban okozott balesetet.
Tavaly 42 milliárd forintot vittek el csalásokkal.
Azt is elárulta, mihez kezd most.
Öt ingatlan ügyében már a hatóságok jönnek.
Kórházak nevével élnek vissza.
Az űrből figyelik majd a zivatarokat.
Két sérültet feszítővágó segítségével szabadítottak ki.
A lakhatás és a kkv-k problémája került előtérbe.
A fiatal újságíróknak is nagyobb teret adnak.
Két hónap alatt több mint 50 ezer légúti megbetegedést regisztráltak a térségben.
Megbírságolták a sofőrt.
Szerinte három hónap alatt fordulatot értek el.
Az igazságszolgáltatás felgyorsítása elsősorban nem jogszabályi, hanem rendszerprobléma.
1100 budapesti lakás lehet érintett.
Közel 4500-an nézték meg a darabot.
Befutottak a nézettségi adatok az augusztusi hónapra vonatkozólag.
Így védekezzünk, hogy ne legyünk áldozatok! Nyakas Gábor kutyaviselkedési-szakértő mondja el a tudnivalókat kutyatámadás esetén.
A szakértők a jelenlegi megfigyelések alapján meg tudják mondani, hogy valószínűleg a jövő macskájában mely külső és belső tulajdonságok erősödnek majd.
A következőkből megtudhatod, hogyan állíthatod be a kutya etetési rutinját úgy, hogy elkerüld a gyomorrontást, a baleseteket, a puffadást és egyéb problémákat.
A helyszínek kiválasztásánál, értékelésénél a hangulat, a társasági élet, a helyi kultúra, a választék és a minőség számít.
Vajon miért alakult így?
Számos szuper ingyenes eseménnyel indul az ősz.
Három hónapig tartott az ostrom, melynek egy leleményes hadicsel hozta meg a sikerét.
Van viszont női méhet formázó plüssjáték és „okos védelem”. De akarjuk-e mindezt az arcunkba tolva látni?
Az Index adatai azt mutatják, hogy a nagy eléréshez erős tartalomfogyasztás és koncentrált figyelem társul, ami fontos szempont a médiatervezésben.
Egy világsztár nem csupán azért kerül a reklámba, hogy az ismertségét „kölcsönadja”. A cél, hogy a személye köré érdekes történetet építsenek.
A Google az új szabályozást a bizalom kérdésével köti össze. Gyorsítják az AI terjedését, egyben láthatóbbá teszik, amikor a reklámon ügyködött.
Volt, hogy egy vezérigazgatói válasz előtt is Várhegyi Attila jóváhagyását várták, miközben hivatalosan nem tartozott a közmédia vezetői közé.
A Wizz Air Budapest Félmaraton miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe hét fővárosi kerületben. Lezárják a rakpartokat és a Szabadság hidat is.
Újabb hírek láttak napvilágot a VW-csoport lehetséges gyárbezárásaival kapcsolatban.
Kiszivárgott belső dokumentumok szerint 2029-ig megszüntetheti a Seat márkát a Volkswagen. A spanyol erőforrásokat a jövőben a Cuprára összpontosítják.
Átnevezik a Laguna Seca-i versenypálya híres Dugóhúzó kanyarját. Az elhunyt Alex Zanardi 1996-os, ikonikus előzésének 30. évfordulóján Zanardi Corkscrew lesz az új név.
Újra motorkerékpárokkal térne vissza a Bultaco. Hallottál már róla? Nem? Pedig egy legendás spanyol márkáról van szó, de természetesen van csavar a történetben.
Módosíthatják a közlekedési szabályokat Olaszországban: a legfeljebb 2,7 méteres kisautóknak engedélyeznék a merőleges parkolást ott is, ahol egyébként párhuzamosan lehet.
A gyalogos megpróbált átszaladni az úton, a szabályosan érkező motoros pedig már nem tudott megállni.
A fantasztikusan finom Porsche 911 GT3 Bergsport különleges és rettentő ritka darab lesz.
Fiatal versenyzőket akar segíteni a regnáló Forma–1-es világbajnok, így saját csapatot alapított, amellyel már jövőre célba venné a Forma–2-t.
Japánban rengeteg utcában eddig 60 km/h volt a megengedett legnagyobb sebesség. Ez szeptembertől már csak 30.
Ijesztő tárgyakat tett azoknak az autójára, akik arra a helyre parkoltak a panel előtt, ahova ő szokott.
Isack Hadjar kihagyja a Forma–1-es Olasz Nagydíjat, helyére Liam Lawson ül be a Red Bullba. Max Verstappen sem vesz részt a pénteki első szabadedzésen.
Red Bull-szerződéshosszabbítás ide vagy oda, folytatódik Max Verstappen és a Mercedes közös története. Újra GT3-as autóval versenyezhet a világbajnok, akár még az idén.
Hogyan éltek és veszítették életüket Boleyn Anna, I. Mária skót királynő, Perkin Warbeck és társaik? Meddig tart az igazság, és hol kezdődik a legenda a kivégzésük körülményeivel kapcsolatban? Interjú a „Hogyan veszítették el a fejüket a Tudorok" című hatrészes dokumentumfilm-sorozat történészeivel.
Támogatott tartalomA D-vitamint sokan megfázások elleni pajzsként is szedik, ám egy több ezer fős klinikai elemzés megkérdőjelezi, hogy valóban védelmet nyújt-e a napi pótlás a légúti fertőzésekkel szemben.
A gyaloglás többek között a szív- és érrendszer, az izmok, az ízületek és a mentális egészség szempontjából is üdvös lehet, rendszeresen végezve pedig további előnyökre is számíthatunk.
Az agy egészségének védelme nem egyetlen módszeren múlik, életmódunk szinte valamennyi területén tehetünk valamit azért, hogy minél jobban működjön. Mutatjuk, hogyan.
A középkorú nőket érintő hormonális átalakulás a szív- érrendszer, az agy és a csontok egészségét is befolyásolhatja. Mutatjuk mit lehet tenni a helyzet javítása érdekében.
Közel négy évtizedes szolgálat és 24 év vezetői munka után átadta az osztályvezetői stafétát a Dél-pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának élén Dr. Szlávik János. A 2026. szeptember 1-jétől érvényes változást a kórház vezetése jelentette be, egyúttal megnevezve az utódját is Dr. Lakatos Botond személyében.
Az alacsonyabb áfakulcs ellenére drasztikusan is emelkedhet bizonyos vényköteles gyógyszerek ára a hazai patikákban. A drágulás mögött többféle ok áll és az áfacsökkentés sem tudja elfedni a magasabb árakat. Egy olvasónk az élete végéig szedni szükséges gyógyszere miatt háborodott fel. Ami eddig ötezer forint volt, egyik napról a másikra húszezer lett. Utánajártunk, milyen ármozgások vannak a gyógyszertárakban, miért drágulnak egyes termékek.
Egy hete érkeznek a borzalmas, megdöbbentő és szívszorító képek Nepálból. A hivatalos adatok szerint a Tibetben meghalt áldozatokkal együtt eddig több mint ezer ember életét követelő gleccserkatasztrófa megrendítette a világot, de azoknak különösen fáj a szívük, akik jártak azokon a helyeken, amelyeket a jeges, szikladarabokkal teli sárlavina magával sodort. Köztük van Endrei Judit is: a műsorvezető alig néhány hónapja járt azokon a helyeken, amelyek nincsenek többé.
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted – A hajsza című realityben, hogy a segítségét kérje egy rájuk helyezett nyomkövető eltüntetéséhez. Amikor a miniszter visszahívta őt, lazán jegyezte meg, hogy mindenhol vannak vonalai. Olyannyira, hogy Magyar Pétert is fel akarta hívni.
Kritikus helyzetbe került Erdőkertes felnőtt háziorvosi ellátása, miután az egyik körzet orvosa váratlanul elhagyta a praxist. A doktor távozása olyan hirtelenséggel történt, hogy a betegek csupán egy cetlit találtak az ajtón, amelyen az állt: „Dr. Kiss Csaba 2026.08.31-i hatállyal felmondott, így az Ezermed Kft. nem tudja biztosítani a háziorvosi ellátást.” A másik körzet háziorvosa szabadságát félbeszakítva tért vissza, hogy ellássa a teljes település felnőtt lakosságát.
Hét nap akut sürgősségi toxikológiai kezelés és kétoldali tüdőgyulladás után kiengedték a kórházból azt a férfit, aki augusztus 27-én szenvedett súlyos mérgezést a XI. kerületi Sport11 Uszodában. Míg az önkormányzat és a létesítmény korábban arról tájékoztatott, hogy a mérések az egészségre káros szintet el nem érő klórértéket mutattak, az áldozat beszámolója szerint hajszálon múlott az élete, és a helyszínen teljes vészhelyzeti protokollhiány uralkodott.
Mohamed Fatima, a Fekete Vonat énekesnője először beszélt nyíltan a házassága végéről és az azt követő időszakról. Elárulta, hogy több mint egy éve vált el a férjétől, Gábortól, akivel hat évig voltak házasok. Bár a kapcsolatuk békésen ért véget, az énekesnő számára fájdalmas, de szükséges döntés volt a különválás.
A Farm VIP hatodik évadának harmadik adásában is folytatódott a termelési, építős feladat. A hírességekre komoly kihívás várt: egy fából kialakított kis kerti építmény felépítése volt a feladat. A sárga csapatnak nagy segítség volt, hogy az előző napi sikerüknek köszönhetően Vencel, az asztalosmester segített nekik néhány órán keresztül.
Nehéz döntés volt, de Kálloy Molnár Péter utolsó kívánságának tett eleget Gáspár András azzal, hogy – új társakkal ugyan – folytatta a 33. évébe lépő S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve című előadást. A tavaly december 1-jén elhunyt színész nem csak a múlt, de a jelen és a jövő része is, sőt, a jó barátja szerint imádná az előadásban lévő változásokat.
Gombos Tünde, azaz Tücsi óriási csalódásként élte meg az esküvőjét a Házasság első látásra negyedik évadában. A 35 éves menyasszony szinte semmivel sem volt elégedett, és már a szertartás előtt, a készülődés alatt teljesen kiborult. Nem tetszett neki a menyasszonyi ruhája, a hangulatát pedig csak tovább rontotta az a levél, amelyet a leendő férjétől, a német felmenőkkel rendelkező Kemenczés Lászlótól kapott, mivel – elmondása szerint – utálja a német nyelvet, és ha 10 milliót fizetnének neki, akkor se tanulná meg. Az esküvő után bevallotta a férjének, hogy meg akart szökni, mert neki ez túl sok.
Szeptember hihetetlen fordulatot hoz az egyik csillagjegy számára, amely az asztrológusok előrejelzései szerint messze a hónap legboldogabb jegye lesz! Hosszabb stagnálás után a csillagok végre olyan időszakot készítenek elő, amikor számos dolog a kívánt irányba mozdul el az életükben. A szerencsés kiválasztott nem más, mint a Mérleg! Ha ön ebben a jegyben született, készüljön fel a nagy, sorsfordító lépésekre.
A „showmance” kifejezés olyan sztárrománcot jelöl, amely két, ugyanahhoz a produkcióhoz kapcsolódó híresség között szövődik a nyilvánosság előtt.
Könyv a vietnámi háború ritkán látott arcairól: a nőkről, akik a sebeket gyógyították a fronton.