Mark Zuckerberg: nekünk az emberek fontosak, nem a profit
További Külföld cikkek
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
- Adna ezer eurót egy karácsonyfáért?
- Óriási leépítésbe kezdett a Volkswagen, 35 ezer embert küldenek el
- Ezeket lehet tudni a magdeburgi támadás feltételezett elkövetőjéről
- Német sajtó: már legalább 5 halottja és több mint 200 sérültje van a magdeburgi támadásnak
Közzétette a közösségi platform munkatársainak elküldött belső levelét Mark Zuckerberg, amiben reagált az utóbbi napok eseményeire: arra, hogy egy volt Facebook-dolgozó szivárogtatott majd nyilvánosság elé lépett, ami után egy nappal leállt hét órára a világ legnagyobb közösségi hálója, amit a szivárogtató szenátusi meghallgatása követett.
Frances Haugen, a vállalatnál 2019 és 2021 között dolgozó termékmenedzser, illetve az álhírek kezeléséért felelős csapat munkatársa az amerikai törvényhozás felső házának tagjai előtt egyebek között kijelentette: a Facebook a nyereséget részesíti előnyben mindennel szemben. Ez egy amerikai óriáscég esetében még nem is feltétlenül meglepő, így sokkal erősebb volt az a kijelentés:
A Facebook termékei ártanak gyermekeinknek, megosztottságot szítanak és gyengíti demokráciánkat.
Az ülésre ráadásul azt követően került sor, hogy a Wall Street Journal (WSJ) Haugen szivárogtatásaira hivatkozva cikksorozatban leplezte le a vállalat etikátlan gyakorlatát, mely szerint szándékosan a gyűlöletbeszéd terjedését segíti algoritmusaival.
Zuckerberg hosszú levelében a tőle megszokott homályossággal reflektált az utóbbi idők híreire. Elsőként a leállásról szólt: szerinte nem számít, mennyi pénzt veszített a Facebook (FB), sokkal fontosabb az, hogy a cég szolgáltatásai által kommunikáló ügyfelek (felhasználóktól kezdve a vállalatokig) számára mit jelentett a leállás.
Nehezményezte a közösségi oldalról szóló, a céget negatív fénybe beállító híreket és cikkeket, és – munkavállalóihoz szólva – kijelentette, hogy ezek egyáltalán nem azt a vállalatot festik le, mint amit ismernek.
Igenis törődünk az olyan kérdésekkel, mint a biztonság, a jólét és a mentális egészség.
– fogalmazott a CEO.
Vizsgálódnak, csak nem tudni, miről
Egyebek között visszautasította a cég elleni vádakat, miszerint nem átlátható a működése, figyelmen kívül hagyja az olyan problémákat, hogy például az Instagram káros a fiatalok mentális egészségére, és hogy az FB hozzájárul az Egyesült Államok politikai megosztottságához. Szerinte egyrészt a piacvezető kutatást végez a problémák feltárására, rengeteg embert foglalkoztat a káros tartalmak kiszűrésére, és ugyancsak piacvezető normákat vezetett be az átláthatóság biztosítására.
Érdemes észben tartani, hogy ezek cégen belüli programok és normák, amelyekkel nem tartoznak elszámolással másnak, a belső vizsgálatok eredményeit sem hozzák nyilvánosságra.
Zuckerberg ráadásul azért is értetlenkedett, hogy miért a közösségi médiát okolják az Egyesült Államok polarizáltságáért, miközben máshol, ahol ugyancsak nagy arányban használják az FB-t, a társadalmi megosztottság enyhülő tendenciát mutat. Ezt adatokkal azonban nem támasztotta alá.
Az FB-vezér felemlegette, hogy az algoritmusokban eszközölt változtatás nyomán kevesebb profi tartalom jelenik meg a hírfolyamban, és sokkal több poszt az ismerősök és családtagok által.
Ezt tenné egy olyan cég, amely a profitot részesíti előnyben az emberekkel szemben?
– tette fel a kérdést Zuckerberg.
Azt az állítást is cáfolta, hogy az algoritmus a gyűlölködő tartalmat részesítené előnyben, mivel a cég hirdetésekből csinál pénzt, a hirdetők pedig nem akarnak ártalmas tartalmakat.
Gyerekbarát internetes szolgáltatás?
Az Facebookot ért egyik legsúlyosabb vád a WSJ cikksorozatában, hogy a vállalat tudatában van annak, mennyire is ártalmasak tudnak lenni szolgáltatásai a fiatalok és a gyerekek számára. A vezérigazgató szerint be kell látni, hogy a gyerekektől nem áll messze a technológia, így a techcégek felelőssége olyan szolgáltatást nyújtani számukra, amely kielégíti igényeiket, de közben biztonságban is tudja őket. Erre a Messenger Kids alkalmazást hozta fel jó példának, aminek a leírása a következő:
A szülők kezelhetik gyermekeik névjegyzékét, és figyelemmel követhetik az üzeneteket a Messenger Kids alkalmazásban. Amikor a gyerekek letiltanak egy kapcsolatot, a szülők értesítést kapnak.
A szülői felügyelet opcióját az Instagram képmegosztó szolgáltatásba is be akarták vezetni, de Zuckerberg szavai szerint a projektet felfüggesztették, mert nem tudták eldönteni, kedvező hatása lenne-e a gyerekekre.
Hangsúlyozta azt is, hogy
egy belső vizsgálat szerint – melynek részletei ugyancsak nem ismertek – valójában több tinilányon segített az Instagram, amikor lelki problémákkal (szorongás, depresszió, stb.) küzdöttek, nem pedig hozzájárult vagy okozta a problémákat, mint ahogy azt az FB-t ért vádakban megfogalmazták.
Markáns kiállás az internet szabályozásáért
A szenátusi meghallgatáson a szivárogtató a Facebook megrendszabályozása érdekében felvetette, hogy az amerikai kormány hozzon létre egy független testületet, amely felügyelné azt, hogy milyen tartalmak és hogyan jelennének meg a közösségi oldal felületén, valamint hogy a Facebook hírfolyamában ne algoritmusok alapján, hanem időrendi sorrendben listázzák a tartalmakat. Ezen felül azt is javasolta, hogy kötelezzék a céget arra, hogy a belső vizsgálatainak eredményét hozza nyilvánosságra.
Zuckerberg levelében azt állította: cége évek óta támogatja az internet szabályozását. Jóllehet, azt írta, hogy az internet szabályozását, nem a Facebookét.
A CEO csavaros kérdéseket tett fel: ha a hatóságok szabályoznák az internethozzáférést, hány éves kortól használhatnák az internetes szolgáltatásokat a tinik? Hogyan ellenőriznék a felhasználók korát az internet-szolgáltatók? Hogyan tartanák tiszteletben a tizenévesek magánéletét úgy, hogy több kontrollt adnak a szülők kezébe?
Finom fenyegetésként leszögezte: olyan cégeket támadni, melyek tesznek azért, hogy tanulmányozzák saját tevékenységüket, azt az üzenetet küldi, hogy jobb nem is folyamatos belső vizsgálatokat készíteni, mert még a végén találnak valami olyasmit, amit fel lehet használni a vállalat ellen. Hozzátette: más cégek erre a következtetésre jutottak, aminek következményei sokkal rosszabb hatással bírnak majd a társadalomra. Mindazonáltal a Facebook nem a többi cég, és folytatja saját, belső tanulmányainak készítését, mert „ez a helyes” – hangsúlyozta Zuckerberg.
A Facebook munkásságára gondolva a szivárogtató szerint a meghallgatás napján inkább vitorlázó vezérigazgató megállapította: a cég valódi hatása a világra az, hogy az emberek kapcsolatban tudnak maradni, lehetőséget tudnak teremteni az önellátásra és közösségeket tudnak találni maguknak.
Éppen ezért imádják milliárdok a cég termékeit
– írta.