Varsó addig nem kap pénzt, amíg nem hajtja végre az Európai Bíróság döntését

2021.10.28. 15:29
Az Európai Bizottság elnöke úgy látja, Varsó addig nem jut hozzá a járvány hatásainak felszámolását segítő helyreállítási alap forrásaihoz, amíg meg nem szüntetni a bírósági fegyelmi kamarák működését.

Lengyelországnak meg kell szüntetnie a bírósági fegyelmi kamarák működését, hogy hozzáférhessen a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság hatásait ellensúlyozó helyreállítási alap forrásaihoz - jelentette ki Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Mint mondta: „Azt szeretnénk, ha a varsói vezetés a nemzeti helyreállítási tervbe egyértelmű kötelezettségvállalást iktatna be a fegyelmi kamara megszüntetésére vagy megreformálására, és a jogtalanul elbocsátott bírák újbóli beiktatására irányuló folyamat elindítására vonatkozóan”. „Ez elengedhetetlen feltétel, de úgy gondolom megvalósítható, és sikerül megállapodásra jutnunk” – tette hozzá.

Didier Reynders, jogérvényesülésért felelős uniós biztos az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy az uniós jog a megosztott szuverenitást jelenti, és a független igazságszolgáltatás a jogállam alapja. „Ezért is gondolom, hogy a Lengyelországgal kapcsolatos problémánk valódi aggályokra ad okot”. A biztos szerint a lengyel alkotmánybíróságnak az uniós jog elsőbbségét aláásó határozata egyedülálló és nem hasonlítható más ilyen jellegű döntéshez az Európai Unióban.

„Azért egyedülálló, mert az alkotmánybírósághoz intézett kérelmet a lengyel miniszterelnök nyújtotta be. Továbbá a döntés az uniós szerződések egyik alapját támadja, és kétségeink vannak a lengyel alkotmánybíróság függetlenségével kapcsolatban is” – jelentette ki. Hozzátette:

Hozzátette: a tagállamok vitathatják az Európai Bizottság döntéseit, de nem az uniós bíróságét, amelynek minden ítélete kötelező érvényű, beleértve az ideiglenes intézkedéseket is. „Az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben” – szögezte le.

Reynders kitért és pozitív lépésként értékelte, az Európai Unió bíróságának előző napi döntését is, miszerint Lengyelország napi 1 millió eurót köteles kifizetni az Európai Bizottságnak, egészen addig, míg hatályon kívül nem helyezi a fegyelmi bírósági kamarák működését. Mint mondta, 

ha Varsó nem tartja tiszteletben az ítéletet, és nem fizet, akkor a bizottság további eszközöket latba vetve fogja szankcionálni Lengyelországot.

A biztos hangsúlyozta azt is, hogy testülete mindenképpen alkalmazni fogja a kondicionalitási mechanizmust, amely a jogállamiság tiszteletben tartásához köti az uniós források folyósítását.

Hozzátette: a bizottság nyitott arra, hogy vitát indítson a jogállamiság helyzetéről minden tagállamra vonatkozóan. „Azt viszont mindenkinek meg kell értenie – tette hozzá –, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk e tekintetben azokra a tagországokra, ahol a probléma rendszerszintűen van jelen”.