Egy texasi kutatás szerint az oltatlanoknak hússzoros az esélye a halálra, mint azoknak, akik már megkapták a vakcinát – írja a FOX News. A portál megjegyzi, hogy az Egyesült Államok második legnagyobb tagállamában az emberek kétharmada kapott már legalább egy oltást.
A kutatás szerint szeptemberben az oltatlan texasiak átlagosan hússzor nagyobb valószínűséggel haltak meg a vírus okozta megbetegedésekben, mint az oltottak. Ugyanez a fertőzések esetében tizenháromszoros arányt mutat.
Fontos kiemelni, hogy korcsoportonként ez az arány jelentős eltérést mutat. Míg a negyven év körüliek esetében ez az arány ötvenötszörös, addig a 75 éveknél idősebbek esetében csupán csak tizenkétszeres.
Idén összességében a 29 milliós államban eddig 29 ezer ember halt meg a járványban, az elhunytak 85 százaléka nem volt beoltva, 6,8 csupán csak részlegesen, míg 7,7-uk teljesen.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) egy korábbi tanulmányában már felhívta a figyelmet arra, hogy azok, akik nincsenek beoltva, mintegy 10-szer nagyobb mértékben vannak kitéve a koronavírus-járvány delta-variánsával szemben.
(via FOX News)
A világon 251 407 386 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 5 072 104 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint – számolt be az MTI. Egy nappal korábban 250 836 019 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 063 565 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS–CoV–2 vírus okozta Covid–19 betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
A bolgár kormány segítséget kért az európai uniós tagállamoktól a koronavírus-járvány okozta válság kezeléséhez – jelentette be az Európai Bizottság. Bulgária így aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust.
Ez az eljárás súlyos katasztrófák vagy humanitárius vészhelyzet esetén léptethető életbe, hogy az unió segítséget nyújthasson az érintett országoknak nemcsak Európában, hanem szerte a világon. Az uniós tagországokon kívül Észak-Macedónia, Izland, Montenegró, Norvégia, Szerbia és Törökország is részt vesz a polgári védelmi mechanizmusban.
Bulgária súlyos járványhullám kellős közepén tart, a kórházak a teherbíró képességük határára kerültek. A hétnapos incidenciamutató is emelkedett: százezer lakosra vetítve 415 a fertőzöttek száma. Az uniós tagországok közül Bulgária áll a legrosszabbul a lakosság átoltottságában, a felnőtt lakosság alig 24 százaléka esett át a teljes immunizáción.
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök hajnali összesítése szerint a közel hétmillió lakosú Bulgáriában a járvány kezdete óta 646 856 ember kapta el a fertőzést, és 25 754-en haltak bele a koronavírus okozta Covid–19 betegség szövődményeibe. Az utóbbi 28 napban 115 ezren betegedtek meg, és 3649 haláleset történt.
Izrael országos gyakorlatot tart csütörtökön, hogy felkészüljön a koronavírus jövőbeli variánsainak lehetőségére − jelentette be az izraeli kormány. A Guardian szerint ez lesz az első ilyen gyakorlat a világon.
Izrael kiváló helyzetben van, legyőztük a negyedik hullámot, és a delta-variánsból való kilépés küszöbén állunk
− mondta Naftali Bennett miniszterelnök. Hozzátette: ugyanakkor mindig a jövőbe kell tekinteni, és készülni a kampány folytatására.
A gyakorlat egy olyan szimuláció lesz, amely azt a célt szolgálja, hogy felkészüljenek egy új koronavírus-változatra, az ómegára.
Indul az Index napi hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről, és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.